Ezekben a hetekben egyre jobban hiányzik a művekkel, műtárgyakkal való közeli kapcsolat. Virtuálisan viszont be lehet járni galériákat, sőt olyan tereket is, ahová máskor nehezen jutnánk el. Az acb Galéria a COVID-19 világjárvány miatti fizikai zárva tartása alatt egy másik misztikus terébe, a raktárába enged bepillantást. A galéria munkatársai innen emeltek ki műveket, különlegességeket, amelyeket a hozzájuk fűzött történetekkel, gondolatokkal mutatunk be. Várnagy Tibor rövid visszaemlékezését és reflexióját közöljük, egy fotósorozatához kapcsolódva.
Várnagy Tibor szerint az 1980-as évek eleje egészen más időélmény volt, más tempóban telt, mint a koronavírus világjárvány előtti hétköznapjaink. Mára egyértelművé vált, hogy a karanténhelyzet sem jelent egyet a lelassulással, de az otthonlevés élménye talán közelebb hozhatott minket a nyolcvanas évek hangulatához.
A képzőművészeti pályáján ekkor induló Várnagy számára az 1980-as évek jó része otthoni körülmények között is elvégezhető lassú, türelmet igénylő fotográfiai kísérletekkel telt. Estéken keresztül készített kontaktfelvételeket közvetlenül fotópapírra a tévé képernyője által bevilágított nappaliban és más, a fürdőszobai körülmények között laborálható kísérleti fotóeljárások is ekkor kezdték el érdekelni.
Az acb az Attachmentben tavaly megrendezett kiállításán már bemutatta a művész kamera nélküli fotókísérleteit az 1980-as évek második feléből, élükön a tűz-, és tv-kontaktokkal, valamint a Fekete Négyzetekkel. Kevesebben ismerik talán Várnagy ezt megelőző fotográfiai munkásságát, aminek egyik legemblematikusabb darabja az 1984-es átfestett önarckép. Várnagy ezen fotója egyértelműen összekapcsolja az ő, és számos nemzedéktársa pályakezdését az előző generáció testképpel, és testroncsolással foglalkozó fotóperformanszaival. Elég ha itt Hajas Tibor, Vető János, a bécsi akcionisták, Arnulf Rainer, vagy akár Szíjártó Kálmán hasonló témájú műveire gondolunk. Várnagy ezen művének fényében még pontosabban értelmezhető azon kijelentése, miszerint saját és generációja művészetének az egyik legelső inspirációja az újhullám, a kortárs zenei kultúra, a gesztusfestészet és az akcióművészet volt. Még akkor is ha, nagy hatással volt rá az előző konceptuális generációból Erdély Miklós, főleg az aforizmatikus kijelentéseivel, amilyen például az is, amelyben kifejtette, csak akkor kel ki az ágyból és csinál meg egy művet, ha annak a végeredményét fejben nem tudja elképzelni.
„Mi minden az, ami itt érdekes lehet?” – kérdi Várnagy Tibor, a fotó alkotója – „Jindřich Chalupecký tett egy pikírt megjegyzést Yves Klein műveire: Azt hiszem van némi különbség Kazio Shiraga – aki műveit saját meztelen testének lenyomatával hozza létre – és Yves Klein között, aki fizetett modelleket használt eleven ecsetekként egy ünnepélyesen felöltözött közönség előtt. (A performance-művészet, szerk: Szőke Annamária, 2000, Balassi Kiadó, 143 p; ill. https://www.artpool.hu/performance/chalupecky.html ). Hajas Húsfestmények című fotóperformansz sorozatán ugyancsak a saját testével festett, mint Kazio Shiraga, a japán Gutai csoport tagja.
A ’60-as, ’70-es évek cseh és magyar szcénájának különbsége, hogy a ’60-as évek derekán a Chalupecký által vezetett prágai Galerie Václava Špály bemutatta a Gutai csoportot, miközben a korabeli Budapesten ilyesmiről álmodni se lehetett. Viszont 1968 után, s különösen az 1980-as évektől kezdve a cseh kulturális szcéna kezdett elsötétülni és a magyar liberálisabbá válni. Értve ezalatt, hogy miközben hozzánk egyre több információ jutott el a kortárs nemzetközi képzőművészetről, északi szomszédainkhoz egyre kevesebb, köszönhetően a korabeli cenzúrának.
Ami engem e képeknél a ’80-as évek elején izgatni kezdett, hogy miként tudnék úgy belefesteni a fényképbe, hogy az ne rá-, és lefestés, hanem csakugyan belefestés legyen. És akkor beugrott, hogy ráfesthetnék temperával a megvilágítás alatt lévő fotópapírra, ami befolyásolhatja a lefestett felület expozíciós idejét – s minél többször szakítom meg az exponálás folyamatát újabb és újabb ecsetvonások kedvéért, annál több tónust eredményezve –, miközben az általam használt festéket a hívás előtt lemoshatom a papírról. Ami miatt az elkészült mű egy átfestett, de nem lefestett fotó, vagyis egy egyedi vintage nagyítás marad. Nem készítettem sok példányt belőle, az egyik Lengyelországba került Józef Robakowski Galeria Wymiany nevű gyűjteményébe, melynek igen kitűnő nemzetközi anyagában, mások közt, Moholy-Nagy és Hajas Tibor művek is találhatók. Úgy különben annak idején többen is foglalkoztunk fényképek kézi színezésével, átfestésével – Fákó Árpádtól, Soós Tamáson át, Vető Jánosig –, és természetesen Hajas Tibor életműve is sokunkat inspirált, az én barátaim közül talán Ujj Zsuzsit a legmélyebben.”
Támogatott tartalom.
