A csoport, amely többek között az abortusz jogokkal, a queer jogok kérdéseivel, a társadalmi jólét problémáival foglalkozik, december 1-én kapta meg a díjat és a vele járó 25 ezer fontot. Amint arról az artportal is beszámolt, a díj 1984 óta tartó történetében ez volt az első alkalom, hogy csak művészkollektívák szerepeltek a jelöltek listáján. Az Array-en kívül a londoni Black Obsidian Sound System (B.O.S.S) volt még a jelöltek között, ők önmagukat queer, transz, interszexuális csoportként aposztrofálják, amely hanggal, képzőművészettel és aktivizmussal foglalkozik, valamint a szintén londoni Cooking Sections, amelynek tematikája az élelmezés, az étel és az aktivizmus, a cardiffi Gentle/Radical, amely a marginalitás és a lokalitás kérdéseit és a Project Art Works Hastingsből, amely a neurodiverzitást helyezi középpontba.
Tavaly nem adták ki a Turner-díjat, legutóbb 2019-ben ítélték oda, akkor a négy jelölt, Lawrence Abu Hamdan, Helen Cammock, Oscar Murillo, valamint Tai Shani kérése alapján köztük osztották meg a díj összegét – erről mi is beszámoltunk, itt.
A jelöltek munkáiból nyílt kiállítás még január 12-ig látható a londoni Herbert Art Gallery & Museum-ban.
A cikk lejjebb folytatódik.