Artus Stúdió (Bp, XI. kerület, Sztregova utca 7.)
2017. október 7. – november 5.
Hétfő kivételével minden nap 12.00 – 18.00 óráig
Október 6-án elSTARTolt a Design Hét Budapest 2017 rendezvénysorozat, amely a korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj (MFD) átadójával, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiállítás megnyitójával vette kezdetét. De vajon miért a START elnevezést kapta a tárlat? Mit mutat a kiállítás: honnan indul ki és milyen irányvonalak mentén szeretne haladni a kortárs magyar formatervezés? Feltárulnak-e új perspektívák a hazai designéletben?


Helyszínváltozás
A legszembetűnőbb változás az előző évekhez képest az, hogy az Iparművészeti Múzeum felújítási munkálatai miatt új helyszínt kellett találni, így idén a nagyszabású kiállításnak az Artus alkotó műhely elhagyatott gyárépületből kialakított stúdiója ad otthont. A váltás finoman szólva is radikális, hiszen az európai szecessziós építészet egyik kiemelkedő épülete és a múzeumi intézményrendszer egyik központi eleme helyett egy rozsdás, omladozó helyen találja magát a látogató.


A megszokott belvárosi miliőből való kiszakadás merész, hiszen az újbudai helyszín kívül esik a belvároson, így szinte biztosra vehető, hogy az idei Magyar Formatervezési Díjhoz és a Design Management Díjhoz kapcsolódó kiállítás a korábbi évekhez képest kevesebb látogatót vonz, ugyanakkor nagyon is tudatos lépésként értelmezhető a szervezők részéről. A rozsdaövezeti épületegyüttesben elhelyezett design-seregszemle egy sikeres angol példával, a Designjunction-nal mutat analógiát. A 2011-ben alapított design szakkiállítás és vásár, amely rendszerint – az Artus Stúdióhoz hasonló – indusztriális környezetben kerül megrendezésre, az utóbbi években a Londoni Design Fesztivál legjelentősebb, és nemzetközi szinten is elismert eseményévé nőtte ki magát. Húzzuk alá azt is, hogy az Artus egyre inkább összművészeti helyszínként és műhelyként pozicionálja magát, és egy ilyen kiállítás erősíti is ezt a pozíciót.


A brit minta kapcsán korábbra is visszanyúlhatunk, egészen a posztindusztriális design 1980-as évekbeli térnyeréséhez, amikor is az újrahasznosítás, valamint a természet egyensúlyának megőrzése vált meghatározó szemponttá. Napjainkban a hazai designerek is egyre inkább arra törekszenek, hogy a fenntarthatóság, a környezettudatosság jegyében az emberek tényleges szükségleteit, problémáit figyelembe véve tervezzenek. Az idén díjazott projektek közül kiválasztottunk néhányat, amelyek ezt a fajta összetett szemléletmódot tükrözik.
Magyar Formatervezési Díj 2017
Termék kategória
Az említett tervezői attitűdöt képviseli például Pápai Lilla ruhakollekciója, amely termék kategóriában nyerte el a Magyar Formatervezési Díjat. A WYHOYS márkanév alatt futó 2017/2018 őszi-téli kollekció olyan aktuális ökológiai és szociális témakörökre reflektál, mint a környezetszennyezés és a túlfogyasztásból adódó problémák, valamint a divatipart jellemző kizsákmányoló foglalkoztatás.


Diák kategória
Diák kategóriában Vas Ádám, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója nyerte el a legjobbnak járó díjat. A VITAL alga technológiás beltéri légszűrő szintén a globális problémakörökre reflektáló termékként, a fenntartható design és az ökotudatos gondolkodásmód jegyében született. A készülék ugyanis olyan módon képes a levegő szűrésére, hogy közben nem termel nem lebomló mellékterméket, ráadásul a berendezésben képződő biomassza többféleképpen – például bioüzemanyagként – újrahasznosítható.


Különdíjak
A PERCEPTUAL THINKERS 2018 tavaszi-nyári kollekciója egy egyre több embert érintő kortárs problémára, az autizmusra és az autizmussal élők eltérő érzékelésmódjaira hívja fel a figyelmet a design segítségével. A szociálisan érzékeny projektet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága különdíjjal jutalmazta.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíjával kitüntetett TACTILIS memóriajáték-készlet hasonló tervezési szemlélet mentén született meg. Orr Péter készségfejlesztő pályamunkája a vakok, gyengénlátók és látók számára azonos feltételekkel nyújt tanulási és kikapcsolódási lehetőséget egyaránt.


Design Management Díj
A Design Management Díj kiosztása 2009 óta jár kéz a kézben a Magyar Formatervezési Díj átadásával. Ezt az elismerést olyan vállalkozások számára ítélik oda, amelyek egy tudatosan felépített desigmenedzsmenti stratégia mentén folytatnak példaértékű tevékenységet. A beszámoló gondolatmenetén haladva az idei díjazottak közül a MAACRAFT – Szociális Műhely tevékenységét emelnénk ki: elsődleges céljuk, hogy az autizmussal élő, sérült emberek érdekeit, fejlesztését segítsék a design nyújtotta lehetőségek kiaknázása révén.
START – Elemi Design
A kiállítás második termébe érve olyan rendezési elvvel találkozhat a látogató, amely egyértelműen rámutat miért is kapta a kiállítás a START címszót. Az egyes tárgyegyütteseket ugyanis a három alapelem – amelyek kiindulópontként is tekinthetők – a víz, a föld és a levegő szerint csoportosították. Ez az összetett koncepció még inkább felerősíti azt a már korábbiakban többször említett gondolkodásmódot, amely a környezettudatos és közösségcentrikus szemléletet helyezi előtérbe a kortárs formatervezésben.
Danish Design Award
A Design Hét Budapest idei díszvendég országa Dánia, amely több évtizede megérdemelten viseli a design-nagyhatalom jelzőt. A Magyar Formatervezési Díj 2017 tárlatát ennek apropóján a dán design egyik legrangosabb szakmai elismerésének számító Danish Design Award ezévi díjazottjainak alkotásaiból összeállított tablók egészítik ki. Több szempontból tanulságos egymással szembe állítva látni a hazai és a dán design kiemelkedő alkotásait. Törekvéseink sok aspektusban mutatnak hasonlóságot, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Dániában a fenntarthatósági és ökológiai szempontokat figyelembe vevő, társadalmilag elkötelezett tervezés mögött jóval nagyobb múlt áll, mint a magyar ipari formatervezés esetében (itt érdemes megemlíteni a 2002-ben Koppenhágában alapított Index Díjat is, amely alapelvként érvényesíti ezt a fajta desigszemléletet). Ez a különbség jól látszik a skandináv ország díjazott termékeinek, projektjeinek leírásában, azok komplexitásában.


A Danish Design Award tablóit szemlélve összességében elmondható, hogy hosszú út áll még a kortárs hazai formatervezés előtt. A Magyar Formatervezési Díj 2017 és Design Management Díj 2017 kiállításának anyaga ugyanakkor bizakodásra ad okot, hiszen számos termék és projekt bizonyítja, hogy évről évre fejlődünk és jó az irány, amerre haladunk.

