Az idei Sziget Fesztiválon is az évek óta szinte folytatólagosan működő ArtZone fogadta leginkább a képzőművészet és művészeti workshopok iránt érdeklődő szitizeneket. (A tavalyiról itt írtunk, korábbi tudósítások pedig itt és itt). Illetve idén is az Art of Freedom szobrai és installáció tarkították az amúgy sem egyhangú közeget. Ha azonban közelebbről is megnézzük a programokat, résztvevőket és installációkat, némi eltolódás azért érezhető az eddigiekhez képest. Mi, vagy ki változott? És pontosan miben? S milyen irányokba mutat mindez? Ennek jártunk utána, kint a Szigeten.
Az ArtZone programjáért évek óta saját csapat felelős, idén a Medence Csoport vette át a koncepció megalkotását. Ők egyébként 2005 óta a Sziget képző- és iparművészeti szekcióját erősítik, akkor még az Octopus helyszínen, főleg recycle installációk szervezésével foglalkoztak a Magyar Gergely, Gross András és Terebessy Tóbiás felállásban. A program 2014 óta az ArtZone kereteiben folyt tovább. Ennek koordinálására kérte fel őket az idei évtől Kardos József, a fesztivál programigazgatója. Megtartották az itteni alapkoncepciót, vagyis, hogy főleg DIY-workshopoknak és a budapesti művészeti színtér szereplőinek és oktatási intézményeinek adnak bemutatkozási lehetőséget, és ezt árnyalták tovább néhány új szereplő bevonásával.
A Sziget minden évben választ egy mottót, amely afféle mission statement-ként is értelmezhető, idén ez a Love Revolution volt, és erre a „fősorra” természetesen az ArtZone is igyekezett reflektálni. E két hívószó apropóján egészen széles fogalmi mezőt nyitottak a szervezők, az elfogadás, a tisztelet, az egyenjogúság, az emberi jogok fontosságát mutatva fel.
Ehhez legközvetlenebbül éppen az egyik újdonság kapcsolódott: a budapesti galériaszíntér egyik legfontosabb szereplője, az acb Galéria ugyanis egy komplett performansz sorozatot szervezett öt egymást követő estére.
Az előadások mindegyike valamilyen formában az érzelmekre, a társadalmi-emberi kapcsolatokra, a női szerepekre, a gender kérdésekre reagált, gyakran a közönség aktív részvételére is alapozva. A performereket a helyszínen minden este a programsorozat szervezője, az acb munkatársa (és nem mellesleg a tavalyi OFF egyik kurátora), Kopeczky Róna konferálta fel, néhány szóban bemutatva a művészt és az előadást. A művészek egy kivétellel mind magyarok voltak, Selma Selman boszniai művész viszont nemcsak származása miatt kiemelendő, hanem az általa bemutatott performansz is igen erőteljes volt. A roma származású, balkáni hagyományok által is kötött fiatal nő diplomaprojektjének részeként mutatta be performanszát, melyben önmagával boxolt, egyszerre védekezett és támadott: a családi és nemzeti szokásoktól elszakadni nem akaró, de azokkal azonosulni sem tudó nő küzdelmét jelenítve meg ezzel. Azért, hogy ne kelljen kiházasítani, pénzt gyűjt művészetével és így szeretné majd kifizetni családját, azaz megváltani saját szabadságát. A projektet bemutató kiállítást egyébként augusztus 31-ig meg lehet tekinteni az acb attachment-ben.
Szintén az acb révén került be egy látványos és emblematikus fényinstalláció is az ArtZone-ba: Mátrai Erik Porticus-át ezúttal is a helyszínre hangoltan mutatták be – korábban látható volt pl. az acb Galériában, 2012-ben, Rómában 2017-ben, illetve kültéri formában először a ditzingeni Lichtkunstfestivalon, 2016-ban. Ezen kívül W. Horváth Tibor Hintó című alkotását is bemutatták, mely egy gyóntatószéket idézett meg. Az alkotó egyébként előadóként is részt vett a programban, performanszát csütörtök este mutatta be Takáts Fruzsinával.
A Sziget Fesztivál által koordinált és kurált Art of Freedom pályázatán keresztül került ide egy nem kisebb szenzáció, mint a tavalyi Velencei Biennálé magyar szereplője, Várnai Gyula Peace on Earth! című munkája.
Már-már klasszikus, visszatérő programelem az ArtZone-ban, amúgy pedig a Sziget egész területén más-más formában megjelenő recycling szemlélet és technika, most például szobrokként testet öltve, amelyek a Gödöllői Filmfesztivál Trash Art pályázatáról érkeztek. Mögöttük a kerítésen pedig az idei év egyik legkellemesebb meglepetésére bukkantunk. Amennyire jól esett a léleknek, olyan nehezen ment az agynak: verseket olvasni és befogadni masszív-szeletelős technóra egyáltalán nem könnyű, még ha ezek Baksa-Soós Attila versei is, olyan szuper körítéssel, mint Miki357 fotói. A Colosseum nevű elektronikus tánczenei helyszín viszont az ArtZone közvetlen szomszédja, ráadásul pont ezen az oldalon. De nézni azért jó volt, meg rácsodálkozni, mennyire becsben tartják itt a magyar közönséget, fordítás ugyanis nem szerepelt a szövegek mellett. (Azt hadd jegyezzük itt meg, hogy évek óta nem lehetett annyi magyar szót hallani a Szigeten, mint idén). A két alkotó közös munkája szerencsére könyv formájában is elérhető, így bármikor, tetszőleges zenei aláfestéssel vagy akár csendben is olvasgathatjuk.
Végül, de nem utolsó sorban, az ArtZone-on belül ki kell térni a kiállítókra is, akik valójában a legfontosabb és legaktívabb szereplők. A kitelepültek nagy része minden nap valamilyen foglalkozással igyekezett lekötni és szórakoztatni a betévedőket, pontosabban a sorban állókat. Ugyanis bármennyire meglepő (meglepő?), minden egyes workshopra minden napszakban türelmes, tömött sorokban várakoztak a szitizenek és a szimplán csak kiállítási sátrakban is mindig volt néhány látogató. Üde színfolt volt a debütáns Telep galéria, mely amúgy a budapesti független művészeti színtér egyik legemblematikusabb szereplője. A bemutatkozó kiállításuk is erről szólt, elmesélték a történetüket, képekben, illusztrációkban és egy random installációban is, de nemcsak saját maguk, hanem a hasonló elvek alapján (még) működő helyszínek megmutatását is fontosnak érezték: térképre helyezve szemléltetették, ki, merre található a fővárosban.
Szintén új szereplő volt a Kurszán Kollázs Workshop név alatt megjelenő Kovács Andrea, aki a kollázs technikával igyekezett közelebbről megismertetni a lelkes jelentkezőket. A sátorban kisebb pop-up kiállítást is gründolt nemzetközi kollázsművészek alkotásaiból, amelyek természetesen printek formájában jelentek meg, viszont tényleg a világ minden tájáról érkezve reprezentálták a mostanság kissé nagyvonalúan a street art-hoz sorolt műfaj sokszínűségét.
Az ingyenes workshopok alkalmával készített tárgyakat egyébként az alkotók kiállíthatták az ArtZone-ban, vagy haza is vihették magukkal. Utóbbi persze igen gyakori volt, még olyan meglepő esetekben is, mint a faragott Ytong téglák, amikkel teljesen indokolatlanul a cARTc sátrában találkozhattak.
Meglepetésként ide került (idén először) a Magyar Nemzeti Galéria is, noha az ő „helyük” a Múzeumi Negyedben szokott lenni, ahol idén is a többi múzeum, illetve nagyobb, intézményesült kiállítóhely is szerepelt. Idén hoztak magukkal egy kisebb book- illetve múzeumshopot, plusz a jelenleg futó Frida Kahlo-kiállításuk is nagy súllyal szerepelt az ArtZone-ban kommunikált üzeneteik között.
A fentieken kívül a Sziget teljes területén – szokás szerint – rengeteg installáció bukkant fel, az Art of Freedom pályázat eredményeként. Legnagyobb részük – megint csak szokás szerint – valamilyen funkciót töltött be, utcabútor volt vagy éppen párakapu. Ezek között egyik legjobban sikerült mű a Bosch-ihlette A földi örömök szigete vagy a Rain grove.
A programfüzetben is kiemelést kapott két fényinstalláció, melyek a Múzeumi Negyedhez közel kaptak helyet, közülük Ocubo Deep Light című füstös, pszichedelikus, atmoszféra-teremtő munkája említendő: szinte meditatív környezetet teremtett.
S hogy milyen volt ez így egyben? Összességében azt el lehet mondani az idei Sziget képzőművészeti programjáról, hogy az ArtZone impozánsan megizmosodott, minőségibb, tartalmasabb és sokszínűbb lett, a „kerítésen” kívüli jelenlétre azonban lehet, hogy épp emiatt, kevesebb figyelem jutott.
A nyitóképen Molnár Ágnes Éva munkájának részlete az acb Galéria performanszsorozatából.