Augusztus 8-ig, Berlin
Ez a nyolcadik Berlin Biennale a művészeti életben egykor betöltött szerepét bőven visszaszerző német metropoliszban. Idén három helyszín adott otthont a rendezvénynek, a KW Insitute for Contemporary Art központi kiállítóhelyszine mellett a Haus am Waldsee és a Museen Dahlem-Staatiche Museen zu Berlin épületei. Az utóbbi két helyszín a város kertvárosi külkerületeihez tartozik, így a biennalé lokalizációja is hangsúlyozza a kiállítási koncepció részét képező centrum-periféria tematikát.
Installation view of vyLö:t, 2012, courtesy Patrick Alan Banfield, photo: Anders Sune Berg
Fotók: a Berlin Biennale honlapjáról: berlinbiennale.de
Juan A. Gaitán kurátor egy művészettörténészekből, kutatókból és művészekből álló csapattal (Tarek Atoui, Natasha Ginwala, Catalina Lozano, Mariana Munguía, Olaf Nikolai és Danh Vo részvételével) válogatta össze a kiállító művészeket. A kiállítókat új munkák létrehozására kérték fel, így lehetőség nyílt nemcsak a komplex rendezvénykoncepcióra, de akár a kiválasztott helyekre is reagálni. A beavatási helyszínnek is nevezhető Haus am Waldsee egy délnyugat-berlini, idilli környezetben elhelyezkedő privat villa. Valaha, azaz a 40-es évektől a 80-as évek végéig a legjelentősebb kortárs kulturális intézménynek számított, Berlin egyesülése után elhelyezkedése a város szövetében azonban előnytelenné vált. Az itt látható művek elsősorban a természet és városi környezet valamint a private és a public ellentmondásos viszonyára reagálnak. Patrick Alan Banfield vyLö:t installációja két egymással szemben játszott videó. Míg az egyik egy természetfilmes szemével készült makrofelvételek sorozata, addig a másik dokumentarista városrajzolat. Masszív épületek képsorai, melyeken az anyag, mint emberi igényeket kiszolgáló, átalakított beton-, cement-, kőfelület jelenik meg.
Installation view of In a Cabin in the Woods, 2010, courtesy Jimmie Durham;
background Christodoulos Panayiotou, photo: Anders Sune Berg.
Private collection címmel egy műalkotás sorozat épül a kiállításba, mely részben a matériát, mint művészi szubsztanciát közelíti meg, részben pedig a köz szférájával szemben a látogató egy intim mezőbe nyer bebocsátást. Jimmie Durham In a Cabin in the Woods című installációja természetes anyagok, mint a fa vagy filc megszemélyesítése, Christodoulos Panayiotou Untitled, Mosaic című képe hagyományőrző módszert felelevenítő, természetes kövekből épített mozaik, míg Olaf Nikolai Flowers képei művészi precizitással hímzett kézimunkák. Az archaizáló technikák felsorakoztatása mellett a muzeális újraértelmezés már itt is megjelenik, ami a későbbiekben a Dahlemi Múzeumban markánsan folytatódik. Matts Leiderstam Unknow,Unknow munkája ugyanis múzeumi tulajdonban álló anonim festők ismeretlen személyekről készült portréreprodukcióiból áll.
Míg Leiderstam az időtlenség illúziójába ringat, addig a dahlemi kollekció a múlt és jelen inverziója. A múzeum 60-as évek Mezoamerikai vagy a jelenkori Délkelet-ázsiai gyűjteménye közé bártan ékelődnek be a biennálé kortárs reflexiói, a fragmentált installálás azonban nehézséget okoz az alkotások megtalálásában. Carsten Höller 7.8 Hz (The Color of Gold) című zavarbaejtő munkájáról azt gondolhatnánk, hogy a gyűjtemény részét képezik, ugyanis hagyományos üvegvitrinekbe zárt antik prekolumbiánus tárgyak köszöntenek minket, azonban a szokatlan megvilágítás egyértelművé teszi a művész egyéni állásfoglalását. A térben stroboszkóp villog, melynek fényintenzitása ritmikusan 7 és 8,6 herz között ingadozik.
Installation view of Surrealism III (Study for 2014),
2014, courtesy Iman Issa; Rodeo Gallery, Istanbul,
photo: Anders Sune Berg
Iman Issa Lexicon című, videóból, szobrokból és fotókból álló komplett munkája egy vizuális lexikon létrehozására tett kísérlet. Meglévő műtárgyak remake-jei és ezekhez tartozó szubjektív szövegtársítások, melyek a szobrok és emlékművek jelentését transzformálják, személyessé téve azt. Rosa Barbara Subconscious Society című 35 mm-re készített filmje egy metatörténelmi szcenárió megalkotása. Apokaliptikus szituációban élő társadalmat vizionál a szerző, a múlt tárgyait és maradványait dokumentálja és jövőbeli új funkciókkal ruházza fel. Alberto Baraya Comparative Studies, Herbarium of Artificial Plants című gyűjtése 18. és 19. századból származó növényhatározó rajzok és feljegyzések valamint a mai fogyasztói társadalmunk tömegcikkeiből válogatott művirágok, műanyag gyűmölcsök és zöldségek mixtúrája.
Installation detail of Szondi/Eden, 2014, courtesy Olaf Nicolai;
Galerie EIGEN + ART, Leipzig/Berlin, photo: Anders Sune Berg
A Dahlemi Múzeumot elhagyva méretes kijárati csarnokában Olaf Nicolai költői munkája búcsúztat. Szondi/Eden címmel egy lichtenbergi, valaha kelet-berlini impozáns bevásárlóközpontot idéz, absztrakt fekete-fehér kövezetét a múzeumi csarnokba építette. A 90-es évek konstrukciójához egy szívhez szóló, fikciós esszét alkotott a szerző, melyben Lukács és Popper elméleteit is megeleveníti lélekről és formáról, funkcióról és reprezentációról szóló gondolatmenete során. Olaf Nicolai nosztalgikus, NDK hangulatot árasztó aurát teremt, az épületből kilépve azonban nem Kelet-Berlin felé, hanem a Mitte-be, azaz a belvárosba vezet minket a kiállítási körút.
A vidékies idillből a nagyvárosi forgatagba jutva a biennale epicentrumához érkezünk. A KW (Kunstwerke) Kortárs Képzőművészeti Intézet immáron 25 éve Berlin egyik legintenzívebb kulturális és művészeti platformja. Itt kapott helyet a kiállítás-sorozat legnagyobb lélegzetvételű szekciója. A Dahlemi Múzeum kaotikus rendező elvével ellentétben itt végre egyszerű dolgunk van, a tárlat lineáris vezetését emeletek és könnyen követhető összekötő lépcsőházak alkotják. Mariam Suhail építészetből, filmművészetből és színházi szcenírozásból merített érzékeny munkái (Relieveing Context; Brooding Protagonist) vagy Irene Kopelman finom, tintával, akvarellel avagy tollal készített topográfiai alkotásai és művészi precizitással kidolgozott, ökonómiai témájú rajzai (Leaf Litter Traps;Vertical Landscape;Sampling Greens;The Exact opposite of Distance) tágas tereket töltenek meg.
Installation detail of Commerce, 2014, courtesy Tonel, photo: Anders Sune Berg
A fehér, levegős csarnokokban szemmel láthatóan a képek dominálnak, mint médiumok, a KW földszintjén ugyanis tudatos „képépítészet” zajlik. Tonel Comerce című „térképészete” a karikatúra és a képregény játékos világából merít ugyan, de közben progresszív témákat feszeget, a hidegháború és a 20. század második felének politikai változásairól szólva. A falon összefüggő tapétafelületet képező munkák mellett egy hatalmas asztal helyezkedik el, melyen a művész könyvei és ehhez kapcsolódó tárgyak kapnak helyet. A munkák rendre Kuba drámai politikai eseményeit dolgozzák fel. Heroes of Baikonur:Remembering the Cuban Space Program című 29 oldalas szerzeménye könnyed humorral fűszerezve meséli el egy kubaiakból, németekből, szovjetekből és amerikaiakból álló űrexpediciós csapat történetét. Tonel szatirikus munkái cinikus mosolyt csalnak az arcunkra, miközben az individuum akaratának és a hatalomnak a tragédiájáról számolnak be.
Installation detail of a secluded and pleasant land. in this land I wish to dwell, 2014, courtesy Leonor Antunes; Isabella Bortolozzi Gallery, Berlin; Luisa Strina Gallery, São Paulo, photo: Anders Sune Berg
Leonor Antunes a secluded and pleasant land.in this land i wish to dwell című installációegyüttese a második emelet egészét megtölti. Monumentális méretű függesztett szerkezetei természetes anyagokból, bambuszból, kenderkötélből, gyékényből, fából épülnek fel, térornamentikát alkotva és rituális atmoszférát képezve a kiállítótérben. Antunes installációja visszautalhat Olaf Nikolai munkájára, a forma és funkció és az ornamentika jelenléte itt éppúgy kulcsfontosságú szerepet kap. Judy Radul Look.Look away.Look back. című munkája szintén az intézményes reprezentációs módot kritizálja, mint az előzőekben ezt Carsten Höller is tette. A Dahlemi Ethnológiai Múzeum mai tervek szerint 2019-re a belvárosi Humboldt-Fórum épületében kap új otthont. Radul a múzeum Csendes-óceáni gyűjteményének üvegvitrinjeit, objektjeit és az itt készült videófelvételeket adaptálta a jelenlegi környezetbe, ahol a frontális üvegfelületeket elhagyta ugyan, azonban folyamatosan mozgó, kémlelő robotkamerákat installált közvetlenül az objektumok elé.
Installation detail of Stealing one’s own corpse
(An alternative set of footholds for an ascent into the dark), 2014,
courtesy Julieta Aranda, photo: Anders Sune Berg
Mivel a kamerák beállításai és mozgása pontosan a múzeumi felvételekkel azonos, így a két szinkronizált képanyag egymás mellé helyezett monitorokon követhető és a látogatók gesztusai és reakciói összehasonlíthatóak. Julieta Aranda Stealing one’s own corpse (An alternative set of foothholds for an ascent into the dark) tárgyakkal kiterjesztett videómunkájában a súlytalanság állapotából adódó gondolatait osztja meg. A tér realitivitásával foglalkozik, narratív filmjét Tisha Mukarji zeneműve kíséri, mely Juri Gagarin EKG felvételeiből készített kísérleti zene. A közkedvelt installációs forma a negyedik emeleten is folytatódik, Otobong Nkanga In Pursuit of Bling munkája videókból, tárgyakból, szövegekből összeállított szoborcsoport. Ásványi anyagok és kristályok a szereplői, ezek által alkot kritikát a kozmetikai ipartól egészen az építőiparig sok mindenről, de mindezt szofisztikált szövegkísérettel és kövekbe vésett versekkel teszi.
Video still of Zero Latitude, 2014, courtesy Bianca Baldi, photo: Anders Sune Berg
Bianca Baldi Zero Latitude videójában egy jól öltözött üzletember gondos odafigyeléssel csomagol ki Louis Vuitton utazóbőröndjéből egy földre helyezhető ágyat, melyet a történet szerint 1905-ben Pierre Savorgnan de Brazza második közép-afrikai expedíciójára kapta. Baldi munkájával a gyarmatosítás jelenségét és a tulajdonhoz való mai ragaszkodásunkat állítja középpontba.
Li Xiaofei többcsatornás videóinstallációja (A Foreign Boss; A Packet of Salt; A Printing Worker; A Sales Manager; A Womens’Federation Director) az iparosítás áldozatait mutatja be, szereplőket és termékeket sorakoztat fel, melyek egy mechanikus gyártási rutinrendszer fogaskerekei.
Installation view of Assembly Line, 2010–ongoing, courtesy Li Xiaofei, photo: Anders Sune Berg
A KW-ban rendezett kiállítás ezzel még mindig nem ért véget. Egy különálló épületszány bejáratán Crash Pad felirat látható, az Andreas Angelidakis áltat tervezett tér egy 19. századi szalon hangulatát varázsolja elénk, miközben nyugodt és kényelmes olvasóteret biztosít a megpihenni kívánó látogatóknak a görög folklórt idéző szőnyegeivel.
A tér a biennálé off programjainak nyújt helyszínt: számos diszkusszió, zenei produkció, előadás és performance zajlott itt a fesztivál alatt. „Surplus venues” nevet viseli a biennálét kiegészítő „extrák” összessége, melyhez a Crash Pad exkluzív tere mellett, az Excursus képkatalógus és a 9 Plus 1 plakátkiállítás tartozik.
Mint azt a fenti szubjektív felsorolásból is látható, az idei biennále témaköre nehezen meghatározható, és széles értelmezési mezőbe ágyazódik. Ennek oka részben az lehet, hogy Juan A. Gáitan mellett hat további kurátor meghatározó szemlélete együttesen alakította a 8. Berlini Biennalé koncepcióját. Mindezen túl ötvenhárom művész jelenik meg és reflektál új művekkel az amúgy is tágasra hagyott vizsgálódási terület egyes témaköreire.
Különböző történelmi korszakok idéződnek meg építészeti, kulturális és politikai intervenciókkal. Tudományos hipotézisek és antropológiai kutatások kerülnek elő. Művészek lépnek fel kutatókként és feledezőkként, míg a kutatók és kurátorok művészekké avanzsálnak.
Nyitókép: ZAK Group
