A hónapok óta zajló Hong Kong-i demonstrációk és a művészet kapcsolatáról szóló összeállításunk nyomán vettük föl a kapcsolatot a városban élő Waliczky Tamással. A magyar képzőművész, aki nem mellesleg az idei Velencei Biennále magyar pavilonjának kiállítója, a City University of Hong Kong médiaművészeti intézetének tanára. Korábbi hosszabb, vele készült, kétrészes interjúnk itt és itt olvasható. Azzal kapcsolatban kérdeztük, amiről az előző cikkünk megszólalói is beszélnek: hogyan reagál a képzőművészet, a művészeti színtér az eseményekre, illetve
artportal: Mi a személyes meglátásod arról, ami most zajlik Hong Kong utcáin? Röviden: mit érzel az eseményekkel kapcsolatban?
Waliczky Tamás (WT): Előrebocsájtom, hogy én csak kívülálló vagyok. Nem ismerem a nyelvet sem. Szerintem, senki nem tudja, hogy mi lesz ennek a tüntetés-sorozatnak a vége. A legegyszerűbb meghatározások sincsenek tisztázva. Az itt lakó emberek szerint ők Hong Kongiak, az anyaországbeliek meg kínaiak (Mainland Chinese). A kínaiak szerint viszont a Hong Kongiak is kínaiak. Szerintük Hong Kong egyszerűen Kína része. Talán fontos tudni azt is, hogy a két nyelv – a kantonéz és a mandarin – teljesen különböző, nem értik egymást, általában angolul beszélnek egymással.
Csodálom a Hong Kongiak szolidaritását. A 2014-es Umbrella Revolution-nál, azaz az Esernyős Forradalomnál például amikor a rendőrök először támadták meg a tüntetőket, akkor másnap kétszer annyian mentek ki az utcákra. Vagy a mostani esetben: miután a tüntetők elfoglalták a repülőteret és megbénították, sokan elfordultak tőlük. Másnap délben, zuhogó esőben több ezer tanár vonult fel, hogy támogatásáról biztosítsa a tüntetőket, akik nagyrészt diákok. De volt anyák tüntetése is, meg ügyvédek tüntetése is, akik mind ki akarták fejezni szolidaritásukat a kiadatási törvény ellen tiltakozókkal. Emiatt a nagyfokú szolidaritás miatt lehetnek kétmilliós tüntetések egy 7,5 milliós városállamban.
Az Umbrella Revolution teljesen békés volt, a diákok minden erőszaktól és provokációtól visszatartották egymást. A mostani tüntetés viszont sajnos eldurvult. Talán éppen azért is, mert a több hónapos Umbrella Revolution nem ért el eredményt. Most a tüntetők egy része néha szabályosan harcol a rendőrséggel. Megértem az elkeseredésüket, a vezetés hónapok óta nem áll szóba velük, nem válaszolnak a követeléseikre. Csakhogy ezek a harcok sok olyan precedenst szolgáltatnak, ami alapján elítélhetik őket. Rossz belegondolni, hogy tizen- meg huszonéves diákok tíz vagy több évre börtönbe kerülhetnek „felkelés” vagy „rongálás” vagy „erőszak” miatt.
Általában is: az erőszak nem jó dolog. Nem értem, hogy a rendőrök miért ennyire brutálisak. A Hong Kong-i rendőrség az egyik legjobb, legmegbízhatóbb volt Ázsiában, nem kellett félni tőlük. Most viszont nagyon kérdéses dolgokat művelnek.
Nehéz elképzelni, hogy Hong Kong-i rendőrök tegyék mindezt Hong Kong-i emberekkel, van olyan pletyka, amely szerint ezek már kínai, vagyis Mainland China-ból érkező rendőrök, de ezt tudtommal senki sem bizonyította eddig. Általában is sok az ellenőrizhetetlen híresztelés, az emberek már egyáltalán nem bíznak a kormányban.
Azt sem értem, hogy a kormányzat miért kezeli a tüntetőket úgy, mintha ellenségek vagy bűnözők volnának. A tüntetők jelentős része gimnáziumi vagy egyetemi diák, ők lesznek Hong Kong jövője. Beszélni kellene velük, nem verni őket. Az egyetemen a Hong Kong-i és a kínai (Mainland Chinese) tanulók között nagy a feszültség, ami szintén nem jó. Nyilván komoly politikai harc is zajlik a háttérben, amiről semmit sem tudni. Egyszóval, káosz van és nem látni a végét.
ap: Műveszek csatlakoznak-e, illetve, a „tüntetes-esztetikában” látható-e valami feltűnő és sajátos, a plakátok, szimbólumok, akciók terén?
WT: Bárki Hong Kong-i művésszel beszéltem eddig, az támogatta a tiltakozásokat.
Számomra a legérdekesebbek azok a “műalkotások”, amelyek a tüntetések alatt, spontán jönnek létre. Ezek két szempontból is nagyon meglepőek. Egyrészt mert művészeti tanárként azt mondhatom, hogy a vizuális kultúra eléggé gyenge a fiatalok körében. A gimnáziumban nem nagyon tanulják, a szülők pedig nem örülnek annak, ha egy gyerek rajzol vagy fest: ezt felelőtlen szórakozásnak gondolják a “komoly” tanulás helyett. Ezért nagyon meglepő, amikor ezek a fiatalok hirtelen nagyon szép vizuális kompozíciókat állítanak össze a tüntetéseken.
Másrészt ezek közösségi műalkotások. Nem egy művész irányításával jönnek létre, hanem egy csoport hozza létre őket közösen. Ez a számomra, aki az egyedi, individuális művészetben hiszek, szinte felfoghatatlan. Volt például egy lézerfényes akció a Tudomány Múzeuma (Hong Kong Science Museum) mellett. Az előzménye az, hogy a rendőrök letartóztattak egy diákvezért azért, mert nyolc lézeres jelző – laser pointer – volt nála. A rendőrség azt állította, hogy ezek fegyverek. Amikor rámutattak, hogy ez egy elfogadott és békés eszköz, például rengeteg egyetemi előadáson ezeket használják, akkor a rendőrök tartottak egy bemutatót, amelyen meggyújtottak egy papírlapot ezzel a lézerrel.
Erre válaszul a legközelebbi tüntetésen az egyik tüntető feltartott egy fehér papírlapot, és többen próbálták azt meggyújtani lézerfények segítségével. De csak nem akart meggyulladni.
Erről az akcióról rengeteg fotó készült, és ezeken a fotókon látható, hogy ez az akció olyanképpen néz ki, mint egy szép kortárs szobor, installáció vagy performance. Jelképe a tüntetésnek anélkül, hogy „mondanivalós” lenne, sok rétege van, sok asszociációt indít el, de nem szájbarágós, nem primitív. Számomra ez az egyik legizgalmasabb műalkotás, amely a tüntetések alatt létrejött.
