A múzeumok többsége – a közgyűjtemények éppúgy, mint a magánmúzeumok – világszerte nemcsak jegyárait vizsgálja felül – és változtatja – több-kevesebb rendszerességgel, hanem az árak hátterében lévő kultúrpolitikai és üzleti megfontolásait is. Az elhúzódó pandémia a legtöbb intézményt pénzügyileg (is) rendkívül nehéz helyzetbe hozza, ezért várható, hogy az árak és az árpolitika mostanában az átlagosnál is több helyen kerül napirendre.
A legtöbb intézmény a két alapmodell egyikét, az ingyenességet, illetve a kötelezően fizetendő és a bizonyos kedvezményezett csoportokat leszámítva egységes összegű belépődíjat alkalmazza, de ismert néhány egyéb modell is: az egyik napoktól, illetve napszakoktól teszi függővé a tarifát és időnként többnyire beiktat egy-egy ingyenes napot is azok számára, akik nehezen tudnák kigazdálkodni a belépődíjat; egy másik a látogatóra bízza, mennyit fizet (Pay As You Wish), egy harmadik ugyanezen az elven alapul, de azért egy „ajánlott összeggel” orientálja a látogatót és ismert ezeknek a módszereknek számos kombinációja is, pl. amikor az általában fix összegű belépődíj mellett van heti vagy havi egy olyan nap, amikor mindenki tetszése szerinti összeget fizet. Az egyedül üdvözítő megoldást úgy tűnik, nem sikerült még megtalálni; ugyanolyan változtatásokra a különböző múzeumok látogatói eltérően reagálnak – egyedül annyi jósolható előre meg, de ehhez tényleg nem kell nagy bölcsesség, hogy ott, ahol bevezetik az általános ingyenességet, nő a látogatószám.
Sokan talán már azt hitték, hogy a lehetőségek tárháza kimerülőben van és legfeljebb az eddig ismert gyakorlatok újfajta kombinációja jelenthet újdonságot, Bréma kortárs múzeuma, a Weserburg Museum azonban rácáfolt erre a vélekedésre. Háttérként annyit érdemes megjegyezni, hogy egy PPT (public-private-partnership) modellben működtetett múzeumról van szó, ami Németország első gyűjtői múzeumaként hirdeti magát és kiállításait nem saját anyagából, hanem a nála letétbe helyezett magángyűjteményekből válogatja. Amit a Weserburg kitalált, csak a múzeumok világában számít újdonságnak, hiszen például egy parkolóházban teljesen természetes, hogy a számlánkon szereplő összeg attól függ, mennyi időre hagyjuk ott az autónkat és a fürdőkben is elég elterjedt gyakorlat, hogy aszerint fizetünk kevesebbet vagy többet a jegyért, hogy milyen hosszúra tervezzük látogatásunkat.
A Weserburg ezt a Pay As You Stay politikát ültette át – egyelőre egy többlépcsős teszt részeként – a gyakorlatba. A brémai múzeum látogatói eddig 9 eurót fizettek egy teljes árú és ennek felét a kedvezményes jegyért, amivel aztán a nyitvatartási idő keretei között tetszőleges ideig tartózkodhattak az intézményben. A tesztidőszakokban viszont a látogatók 10 percenként fizettek 1 eurót, vagy, amennyiben kedvezményes jegyre voltak jogosultak, 50 centet. Az összeg növekedése másfél óra után megállt, így tehát senkinek sem kellett a korábbinál magasabb összeget fizetnie, a másfél óránál rövidebb ideig a múzeumban tartózkodók viszont a korábbinál kevesebből „úszták meg” a látogatást. Ez a modell, amiben a látogató természetesen nem belépéskor, hanem távozáskor fizet, nyilván főként a kisebb múzeumok számára lehet attraktív – ilyen a Weserburg is – hiszen az olyan mammutintézményekben, mint a Louvre vagy az Ermitázs, a legtöbb látogató hosszú órákat tölt el.
Photo: Flickr, Jaime Silva
A Weserburg tapasztalatai szerint elsősorban a múzeumba először betérők, illetve egy-egy kiállításra ismételten visszalátogatók körében volt népszerű az új modell. Az első tesztidőszak 2019 adventje volt, ennek 24 napja alatt a látogatók száma igen jelentősen, 42%-al nőtt az előző év hasonló időszakával szemben, a jegyeladásból származó bevételek ugyanakkor azonos szinten maradtak. Ebből az következik, hogy nagyon sokan töltöttek másfél óránál kevesebbet a kiállításokon, az azonban a teszt nyilvánosságra került eredményeiből nem derül ki – lehet, hogy erre vonatkozó felmérés nem is készült – hogy a „többletlátogatók” a teljes, 9 eurós ár mellett be sem mentek volna a múzeumba, vagy épp ellenkezőleg, több időt töltöttek volna ott, ha ez nem növelte volna költségeiket. Az időarányos jegy egyik hátulütője éppen az – és ezt csak részben védi ki, hogy az árnövekedés egy bizonyos idő, jelen esetben másfél óra után megáll – hogy a tempó gyorsítására ösztönöz, aminek gyakran a shopban vagy a büfében, étteremben tett látogatás eshet áldozatul – márpedig ezek ma már sok múzeumban fontos szerepet játszanak a bevételi oldalon. (Ezen egységek elhelyezkedésétől függően persze a legtöbbször megoldható az is, hogy az ott töltött idő ne tartozzon a „fizetős órák” közé.)
Az idei őszi hónapokban a brémaiak ismét tesztelik az új modellt, majd ezt követően döntenek annak tartós bevezetéséről vagy elvetéséről.
