Az identitás kérdése, a kultúrák, országok közti vándorlás mindig hálás téma. Ha kreatív fiatal emberek saját élményeiken keresztül reflektálnak rá, ráadásul még szórakoztató is lehet. Kiállítás a Printa mini-galériájában.
Teresa készített egy mesekönyv-tervet, ami egy magyar disznó és egy német törpe kétnyelvű baráti levelezését és kivágható rajzokban elmondott kalandjait tartalmazta. Aztán azt gondolta, hogy jó lenne egy olyan kiállítás, ahol néhány – a szitanyomást hozzá hasonlóan kreatív módon használó – fiatal kollégája munkáit lehetne látni, a téma pedig az identitás, az el- és visszautazás, a nagyvilágban való vándorlás kérdése lenne.
Teresa Szepes ugyanis egy Berlin melletti kis faluban nőtt fel, Lipcsében járt művészetpedagógiára, és öt éve elkezdett tanulni magyarul. Akkor ugyanis felfedezte a magyar identitását. Ami egy magyar apával a családban egyébként nem olyan meglepő fordulat, és nem is tűnik túlzottan elsietett dolognak. Mindenesetre Teresa egy ideje Magyarországon (is) él, és hála az ügyesen levadászott ösztöndíjaknak, mostanában művészeti projekteket rak össze.
Itt és most címmel néhány napja nyílt meg a Printa nevű, kiváló kávét és fantáziadús, fiatalos designer tárgyakat áruló bolt galériájában egy általa szervezett kiállítás, hét „összetett hátterű” fiatal alkotó munkáiból. (Korábbi riportunk a Printáról itt olvasható.)
Kovács Lehel családja Erdélyből jött át, szóval egyszer már átlépett egy határt; de a rajzai, képei Magyarországnál jóval messzebbre is eljutottak: készítőjük olyan neves lapokban publikált már, mint a Rolling Stone, a The Guardian vagy a New York Times. Ono Yumiko valami ismeretlen ok miatt rákattant Kelet-Európára, Prága és Budapest lett az otthona egy időre; és mivel japán létére „túl jól” beszél angolul, legtöbbször amerikainak nézik.
Navratil Judit és Szemző Zsófia jelenleg Kanadában illetve Franciaországban él és dolgozik, és ebben valószínűleg párkapcsolataiknak is jelentős szerepe van; Bodonyi Panni pedig a Miskolc–London–Párizs–Budapest négyszögben mozog. Hozzájuk csatlakozott még a német Schrieb Anna Lena, akinek a munkáit a kiállítást szervező Teresa Szepes még a lipcsei egyetemről ismerte.
Interkulturális háttér, külföld és otthon, illusztráció, szitanyomat és rajz mint technika – ezek voltak a hívószavak. A cél az volt, hogy ezt a sokfelől megközelíthető és nem is mindig problémamentes témát játékosan feldolgozó műveken keresztül mutassák be. Ez esetenként szó szerint így történt: Bodonyi Panni Paprika fantázianevű társasjátéka a kiállítótérben elhelyezett kis asztalhoz lekucorodva kipróbálható (vicces és szépen elkészített „Ki nevet a végén”-variáció, praktikus „magyarság-ismereti”-kártyákkal), Teresa Szepes Kertitörpe és Malacka világ című könyv-tervének sokszorosított lapjai pedig színezhetők és vagdoshatók.
Van még egy asztal a kisméretű kiállítótérben, amin az Ono Yumiko által a világ különböző helyein begyűjtött, használt szuvenír-bögrékből (I love N.Y.) és ételmaradékokkal teli tányérokból van összerakva egy csendélet. (Annyira élethűen, hogy amikor másodszor jártam ott, elhűlve hallottam, hogy előző este a takarítónő tévedésből elmosta, és elpakolta…) Szemző Zsófia Where(Hol)országbeli kvázi-útleveleit érdemes végiglapozni: a rajzolt igazolványképekkel és a „valódi” vízumokkal a játék és valóság, a bürokrácia és az ahhoz pontosan nem illeszthető élet szellemes ütköztetései.
Kovács Lehel egyen-zacskóval letakart fejű magyar és román futballistáinak könyvlapokra nyomtatott Adidas-mezes alakjai pedig olyan népszerűek, hogy a kiállítás megnyitása után két nappal már el is keltek.
A derűs anyag október másodikáig tekinthető meg a Printában. Ha addig országot nem vált…
Printa
2011. július 28. – 2011. október 2.
