Bihari Ágnes négy kubai művésszel találkozott Havannában – négy művészegyéniség, négy médium, négyféle filozófia. A negyedik beszélgetőpartner Jalil Aisar középgenerációs festőművész volt.
„Nehezen tudok váltani – vallja meg Aisar – ezekről a mutáns, félig állat, félig ember alakokról valami másra. Darwin szerint csak a legerősebb egyedek maradnak fenn. Minden országban mások a körülmények, de az ember képes arra, hogy alkalmazkodjon szinte bármilyen klímához, gazdasági vagy politikai körülményhez. Ezért festem a figuráimat szárnyakkal.”
Jalil Aisarral, a joviális és jó kedélyű, libanoni felmenőkkel rendelkező 57 éves kubai festővel Habana Viejában beszélgetünk, egy olyan utcában, amelynek egykor komoly fantáziával megépített nagypolgári házai mára már többnyire kívül-belül romosak, de rejthetnek olyan kincseket is, mint az a művészlakás, ahol vagyunk. Az ablak előtti árkádsor blokkolja a kegyetlen trópusi napot; bent, a nyitott udvaron átvezető belső folyosón jár a szél, a tágas szobákban kevés, de ízléses bútor, sőt, még az internetre is lehet csatlakozni, ha az ember elég türelmes és kivárja, amíg a csigalassúságú kapcsolat létrejön. (Ami így is nagyon nagy dolog: Kubában a háztartások 10 százalékában van csak vezetékes telefon, internetezni otthonról – hivatalosan – pedig csak az elenyésző, erre valami miatt jogot szerző kisebbségnek lehet.) A lakás falain Aisar munkái, tehetséges és diszkréten rendszerkritikus munkák. Pontosabban: ha így nézem, kritikusak, ha meg úgy, akkor nem. Ahogy Aisarról írni szokták: művei valamilyen sajátos álomvilágot idéznek.
A festő odavezet az egyik képhez, amely Alexandr Dejneka orosz festő híres munkája alapján készült. A kép és híres elődje azonos méretűek, színeik és az ábrázolt karaktereik is ugyanazok, azzal a különbséggel, hogy Aisar képén az orosz katonák helyett furcsa, birkabőrbe bújt alakok masíroznak, illetve a kép címe Petrográd védelméről San Cristobal védelmére módosult. (San Cristobal – többek között – Havannának is a patrónusa).
„A leningrádi Repin Akadémián – emlékezik vissza a művész – tanultam festészetet és szobrászatot, 1977 és 1983 között. Igyekeztem úgy élni, mint ők: nem sírtam naponta a congrí után, ami az egyik legtradicionálisabb kubai alapétel, és ami nélkül kevés kubai bírja ki sokáig, hanem átszoktam az orosz ízekre. Igyekeztem átvenni a szokásaikat is; a mai napig jól beszélek oroszul. Az harmadik tanévtől V. B. Pincsuk (a hatalmas Lenin-szobrok Sztálin-díjas alkotója) szobrász műhelyébe jártam. A Repin Akadémia – amely már 1917 előtt is működött – szigorú akadémiai képzésen alapuló, magas szakmai minőséget képviselt a kommunista évtizedek alatt is, és úgy hallom, hogy a legutóbbi kapitalista átmenet sem rázta meg alapjaiban. Érdekes időszak volt az, amit ott töltöttem, sok szellemi izgalommal, és sosem gondoltam volna, hogy valaha akkorát változik majd ott a világ. A változás idején már nem voltam ott: Brezsnyev halála után nem sokkal visszatértem Havannába.”
A ”80-as években a kubai vezetés a többi kulturális ágazathoz hasonlóan a képzőművészetek terén is felszabadított egy-két szelepet, így rendkívüli módon fellendült a kortárs kubai művészet iránti kereslet. Ez volt az az időszak, amikor sok kubai kapott lehetőséget külföldi utazásra, kiállításra, művészeti kapcsolatok létrehozására. Létrejött erre egy bürokratikus mechanizmus is; a kulturális cserének, illetve a művészettel kapcsolatos szabad beszédnek pedig megvoltak a maga korlátai. Voltak persze alkotók, akik egy idő múlva ezért inkább az emigrációt választották. Akik pedig maradtak, azok – ahogy az ilyen korlátozott szabadságviszonyok között lenni szokott – kialakították a saját stratégiájukat.
„Nem voltam sohasem cenzúrázott művész” – jelenti ki Aisar. „A kulturális vezetés legfölsőbb szintjein lévőkkel mindig problémamentes volt a kapcsolatom. Tisztában vagyok azzal, hogy mi az, amit a televízió kamerái előtt vagy a nyílt utcán lehet mondani; és mit zárt ajtók mögött a családban vagy szűk baráti körben. Talán egyszer léptem át a határt, akkor be is tiltották Tomás Gutiérrez Alea Egy bürokrata halála című szatirikus filmjéhez évekkel később készült moziplakátomat. Van egyébként több olyan képem is, amik kvázi önarcképek, de arra játszottam rá, hogy az arcom szakállasan emlékeztet Fidel Castróéra. Ha akarom, Castro van a képeken, ha meg nem, akkor én…”
Aisar legutóbbi kiállítása az Onírica (Álomszerű) címet viselte. Képein repkedő félig állat, félig manószerű (vagy emberszerű?) lények, illetve a Kámaszútra trópusi variációi láthatók. Ilyeneket rajzol és fest évek óta. Meg is mondta, hogy miért: „Az egyetlen dolog, ami Kubában tényleg szabad, az a szex. Mindenesetre ezt a témát én elég hamar megtaláltam a festészetem számára, sok erotikus tartalmú sorozatot készítettem. A képeken az élet alapját létrehozó energiát, a szexualitást ábrázolom, a maga sötét és világos oldalaival. Ez az, ami leginkább foglalkoztat, ezt rajzolom és festem meg sok formában, az állati és emberi minőségeket is hordozó szenvedély összefonódását, sokszor szárnyakat is viselő lények szerepeltetésével.”
P.S.
A napokban olvastam, hogy egy kubai festő, Pedro Pablo Oliva műhelyét egyik napról a másikra bezáratták, őt magát pedig megfosztották minden szakmai feladatától. Az ok: barátságos kapcsolatot ápolt a kubai ellenzékinek tartott fiatal bloggerekkel. Egy jó fél éve jártam a szigeten utoljára, akkor készült a fenti beszélgetés Jalil Aisarral, a most indexre tett festő generációjához tartozó művésszel. Nem akarok igazságtalan lenni, nem muszáj mindenkinek hősnek lennie. De ahogy abban a blogban is írják, amelyből a műhely-bezárásról szóló információt szereztem, senki nem emelte fel a hangját nyilvánosan az egyébként köztiszteletben álló művészért. Ha a Nemzeti Színház Ember Tragédiája című előadására és a rendező, Alföldi személye körüli botrányokra gondolok, azt mondhatom: ennyivel azért legalább jobban állunk mi itt, Európa küszködőbb felében.
Eddig megjelent Kubai anzixok:
Bihari Ágnes: Találkozás Adrian Fernandez Milanézzel
Bihari Ágnes: Találkozás egy szerencsés kubai fiatalemberrel – Alex Hernandez Duenas
Bihari Ágnes: Humorral az egypártrendszer ellen – Gorki Aguila
