Portré Széchy Beátáról, a Hungarian Multicultural Centert szervező képzőművészről.
Művész, kurátor, szervező. Számtalanszor utazott el Magyarországról az Egyesült Államokba és onnan vissza. Hol odaát telepedett le végleg, hol meg mégis inkább itthon. Többször kezdte újra a nulláról, bízva abban, hogy majd csak lesz valahogy. És persze lett is; igaz, ez a fajta élet nem a legkönnyebbek közül való. A festő-grafikus Széchy Beáta körülbelül 25 éve segíti nonprofit cégén keresztül a művésztársait, azért, hogy jó legyen nekik – és hogy cserébe ő is meg tudjon valahogy élni.
Utazik, kipakol, ügyintéz – megszervez, bepakol és újra nekiindul, ellenkező irányba. Széchy Beáta kulturális kényszervállalkozó, aki a kényszerből igyekszik kihozni a legjobbat. 1995 óta szervez művésztelepet külföldieknek Magyarországon. Az első évben egy, azaz egy szál amerikai művész volt a „telepen”, azaz a szervező akkori balatoni nyaralójában. Az eltelt évek alatt összesen több, mint 600 külföldi képzőművészt és művészetet oktató tanárt fogadott Magyarországon, ellátta őket eszközökkel és programokkal, szervezte a kiállításaikat, istápolta őket a bajaikban és ha kellett, enyhítette az egymás közti feszültségeiket. Az utóbbi típusú ügyekben talán az is jól jön, hogy közben elvégezte kinn a pszichológia szakot. 600 művészettel foglalkozó ember között mindenféle van, nehezebb és könnyebb esetek is. Széchy Beáta aztán tudja.
De kezdjük valamivel korábbról. Annál is inkább, mert ott, a kezdeteknél, a nyolcvanas évek elején egy frissen diplomázott, tehetséges alkotó nőt találunk egy ígéretesen induló művészkarrier elején, akinek egy idő múlva szűk lesz itthon a levegő – magánéletileg is és egyáltalán –, úgyhogy kimegy szerencsét próbálni Amerikába. Visszatekintve azt lehet mondani, hogy olyan nagy szerencséje azért nem lett, bár ha azt vesszük, hogy talpon maradt, és mára mindkét világban otthon van, ráadásul mindeközben az alkotóképességét sem vesztette el – akkor azért az már valami.
Hogy Széchy Beáta elsősorban művész és csak másodsorban egy non-profit kulturális vállalkozás létrehozója és működtetője, vagy fordítva, az most talán nem is lényeges. Az viszont igen, hogy jó művész. És ezt nem csak azért lehet kijelenteni, mert jó helyeken állított ki, jó művészettörténészek és műkritikusok írtak róla, és jó gyűjteményekben vannak munkái, hanem azért is, mert olyan műveket és eseményeket hozott létre, amelyek nem csak hogy illeszthetők voltak a művészeti világ aktuális trendjeibe, hanem esetenként meg is előzték azokat.
A nyolcvanas évek végén szemétből, talált tárgyakból rendez be Kaliforniában kirakatokat, a kilencvenes évek elején Dallasban happeninget csinál egyik hazaköltözéséből, (ami alatt szétosztogatja használati tárgyait és művei nagy részét), az évek során pedig – amikor ideje és körülményei engedik- műtárgyakat állít elő kikukázott anyagokból/anyagokkal.
Volt többek között kertész, kirakatrendező, egyetemi oktató, művészeti manager – mikor mit volt muszáj, mikor mi adódott.
Az általa létrehozott Hungarian Multicultural Center 1990 óta működik non-profit vállalkozásként. Széchy Beáta üzletileg soha nem volt kiemelkedően ügyes, így hát a Center működtetésével soha nem gazdagodott meg, viszont amilyen kultúrát ajánl az idejövőknek, illetve amilyet innen esetenként kivisz a bőröndjében a kulturális szempontból eldorádónak nem nevezhető Dallasba (és esetenként máshova is), az mind jó minőségű. Miatta és általa lehet például relatív friss magyar filmeket látni időnként egy ottani kulturális központban, vagy tudni arról, hogy miket csinálnak Magyarországon az itteni grafikusok.
Saját balatoni nyaralója után után Egerbe, majd 14 éven át Balatonfüredre illetve Csopakra, és most, az utóbbi öt évben Budapestre szervez nemzetközi művésztelepet, egy évben többször is. A résztvevők a világ sok szögletéből jönnek, Indonéziától Izlandig, Japántól Ausztráliáig. A 6 és 20 fő közötti „művésztelepessel” induló néhány hetes csoportokba alkalmanként úgy 500 jelentkező közül válogat igazgatótanácsa segítségével. Mert igazgatótanácsa is van – már csak azért is, mert erre kötelezi őt a nonprofit szervezetekre vonatkozó amerikai törvény, mint ahogy arra is, hogy évente legalább 6 hónapot az Egyesült Államokban töltsön. Cserébe Amerika nem fojtja meg túlzó adókkal és adminisztrációval, vagyis hagyja (meg)élni. A művésztelepeken résztvevők ugyanis fizetik a repülőjegyeiket és az itteni költségeiket.
Széchy Beáta pedig szervez és szervez. A haszon az igazán vékonyra tervezett nyereségen túl az a műtárgymennyiség, amit az itt alkotó művészek nála hagynak. Meg a kapcsolatok.
A művésztelepek programja egy látogatók számára is nyitott, angol nyelvű művészbeszélgetéssel, egyenkénti bemutatkozással szokott kezdődni, és általában egy búcsúkiállítással zárul.
Idén először volt az, hogy nem szabadon, hanem egy megadott tematikán dolgozott az idelátogató nemzetközi művészcsapat; Gondolatok a könyvtárban címmel a könyv, az olvasás témáját járták körül. És idén volt az első olyan alkalom is, hogy a művésztelep résztvevőinek munkái között Széchy Beáta kiállította egy saját munkáját is. Nem véletlenül: a könyv, a papír művészetének visszatérő témája.
Évekkel ezelőtt begyűjtötte az utcán egy csődbe ment lapkiadó (Oakland Tribune) jó pár kidobott litográf lemezét, illetve számos, ezekkel a lemezekkel készült nyomatot. A most kiállított munkája (egy roló-szerűen összevarrt monoprint lapokból álló „könyv”) is ennek felhasználásával készült.
Nyersanyaga pedig még maradt, bőven.
A kiállítás szeptember 11-ig látható a Ráday Könyvesház kiállítótermében.
