Félhomály, kitömött dzsungel-lakó állatok, fakeretre helyezett, egykor rikoltozó, ma preparáltan üldögélő színes madarak – ezek fogadják a látogatót a Néprajzi Múzeum Amazónia kiállításán.
Meg sok vitrin, olyan növényi és állati részekből készített tárgyakkal, amelyek ma is használatban vannak a Föld másik felén – mi meg itt, állagukat megóvandó, gyenge világításban nézegetjük őket.
Vitatott, hogy valójában hol is ered az Amazonas, mindenesetre a hagyományos közmegállapodás szerint Peru déli részén, az Andok keleti oldalán. Mellékfolyói által érinti Ecuadort és Brazíliát is, de Amazónia, mint földrajzi- kulturális fogalom ennél jóval tágabb – így ide tartozik Venezuela is, pedig területén nem is az Amazonas, hanem egy másik, nagy dél-amerikai folyó, az Orinoco folyik át, illetve Kolumbia keleti része, sőt talán még Paraguay és Argentína bizonyos területei is.
A Néprajzi Múzeumban ezen a nyáron az Amazónia címen kiállított anyag legalább kétharmadát az a Boglár Lajos gyűjtötte, aki a múzeum Amerika-gyűjteményének volt a kezelője 30 éven keresztül, és hagyatékának egy része is ide került 2005-ben. A tudós – kinek nevéhez az amerikai típusú kulturális antropológia szak(csoport) magyarországi megalapítása is fűződik – 1929-ben született az akkori Sao Paolo-i főkonzul fiaként, 13 évig élt Brazíliában, de az amerikai földrésztől egész életében nem tudott és nem is akart elszakadni.
A történelem az ő életébe is erősen bejátszott: 13 éves volt, amikor szüleivel együtt el kellett hagynia Brazíliát, mert a második világháború kitöréskor Magyarországot a brazilok ellenséges országnak minősítették. Amikor először térhetett vissza (immár kutatóként egy terepmunkára), már 1959-et írtak, amely időszak szintén nem tartozhatott a legfelhőtlenebbek közé.
A mostani kiállítás ugyan nem az ő életének állít elsősorban emléket, de Boglár Lajos Amazónia kapcsán nemcsak megkerülhetetlen, hanem gyakorlatilag az ő személyes érdeklődése határozza meg azt, hogy milyen tárgyakon keresztül, mit és mennyit látunk ma a múzeumban bizonyos amazóniai indiáncsoportok életéből – legalábbis ami a huszadik század második felére jellemző életformájukat illeti. Ezért csodálhatunk meg tollkoronákat és tollból készült ékszereket olyan nagy számban és kiváló minőségben – ez volt ugyanis Boglár Lajos szűkebb érdeklődési területe. Ezek a színes tárgyak többségükben a tudós egyik utolsó expedíciójáról, Francia Guaianáról származnak. (Egyébként jóval korábbi időszakokból és más dél-amerikai földrajzi területekről is van a múzeum birtokában egy nagyobb mennyiségű tárgyegyüttes. Ezek részben privát gyűjtőktől, illetve pl. az úgynevezett Néprajzi Misszión keresztül érkeztek, nagyrészt Paraguayból.) Ekkor (azaz a 19. és 20. század fordulóján) volt az az időszak, amikor a fehér ember a területre behatolt, azaz letelepedett itt, földet szerzett és elkezdte a bennszülöttek tárgyait gyűjteni.
Ami Boglár Lajost illeti, őt két dolog érdekelte igazán: az indiánok vallási élete és a tollművészet. Az előbbit videók, az utóbbit vitrinekben látható, többé-kevésbé jól konzervált tollas tárgyak reprezentálják a kiállításban. Tollkoronák, tollmozaikok, hatalmi jelképként szolgáló kisebb díszek.
A kurátor, Főzy Vilma szándékai szerint a kiállítás Amazónia mai helyzetét, problémáit is érinti – hiszen minden földlakóra hat az, ami Amazóniával, a Föld tüdejével történik –, és a kiállítás ezen részének az elkészítésénél a Greenpeace magyarországi szervezetével működött együtt. Tablók, adatok és a környezeti rombolást jelző űrfelvételek jelzik, hogy állnak most a dolgok odaát. Egy olyan világ esetebén, ahol nagyon sokféle állat él, de meglehetősen alacsony egyedszámban, különösen fontos lenne a fokozott védelem.
Különben néhány év múlva maradnak a nyűrágta tollas amulettek a raktárakban és vitrinekben, meg a kitömött madarak a rúdon, semmi több.
(Köszönet a Néprajzi Múzeum munkatársának, Gyarmati Jánosnak a kiállítás bemutatásáért.)
Néprajzi Múzeum
2011. 7. 14. – 2012. 4. 8.
