A fiatal japán képzőművész-dizájner, Lyota Yagi az Ernst Múzeumban beszél a jégből formázott hanglemezek titkairól, a mágnesszalagokról és egy titokzatos New York-i raktárról.
A Colorado márkájú műanyag lemezjátszón lassan forog a lemez: zongora szól, bár nem tisztán, de jól hallhatóan. Szörcsögés, kaparászás, fulladozó hangok – olvad a jégből készült áttetsző hanglemez, de kétségtelenül szól belőle a zene, ameddig végleg el nem hal, ameddig végleg el nem merül a meg-megakadó tű a vízzé olvadt lemezben.
Lyota Yagi, a fiatal japán művész mosolyog (furcsa keleti szokás, ugye!), a kísérlet megint sikerült. Nem volt könnyű: többször nekifutott, mire rájött, hogy jobb, ha csapvíz helyett desztillált vízzel készíti el a jégkorongokat, amikbe a barázdákat nyomják. Többször próbálkozott, mire kialakult, hogy mi az ideális mérete a kerek szilikonos öntőformáknak, amikben a jéglemezek készülnek, hogy mennyi ideig bírja ki jégdarabként egy lemez, meg persze, hogy milyen hangszer hangját adja vissza legtisztábban a jégbakelit.
Igen, a költészet, az gyakran felmerül, ha a munkáiról beszélnek, hogy milyen költőiek a dolgai, pedig hát ő nem tartja magát romantikus alkatnak. Az az igazság, hogy többnyire csak egy probléma izgatja, hogy hogyan lehetne megoldani egy bizonyos technikai feladatot. Igaz, hogy közben azért jár ez-az a fejében; például, amikor ez, a Vinyl című munka készült, akkor azért eszébe jutott, hogy ez a mű milyen jól mutatja az idő múlását, hogy milyen nyilvánvaló, hogy ami fél órával ezelőtt volt, az már nincs, meg hogy elolvad a múlt, és ami jön, az meg még csak lesz. Szóval hogy a pillanat, az milyen hosszan is tartható ki…
Aki nem a megnyitón nézi meg ezt a munkát az Ernst Múzeumban, hanem valamikor később (legkésőbb augusztus 28-ig) tér be a nyári melegből a kiállítótérbe, nem biztos, hogy olyan pillanatban érkezik, amikor élőben hallgathatja a szörcsögő zenét, mert a lemezjátszó alatti szerény kis fridzsiderben esetenként csak néhány előkészített jéglemez várakozik. Ott van mellette viszont egy videóinstalláció, ami folyamatosan mutatja, mi az, ami esetleg elolvadt már, miről is szól ez a projekt.
A szomszéd teremben van még egy munkája a fiatal művésznek, ami szintén hanghordozók átalakulására, transzformációjára épül. Lyota Yagi különböző méretű gömböket borított be szorosan régi magnókazettákból kihúzott szalagokkal, és a barnás, fénylő gömböket alapzatra helyezve egymás mellé rakta. Az így létrejött fegyelmezett szoborcsoport mellett egy különálló posztamens áll: egy ilyen gömböt simítgat egy a kialakított szerkezet, random hangokat előcsalva a szoborfelületté vált mágnesszalagokból.
Bár költészetről és zenbuddhista megközelítésről továbbra sem esik sok szó, arról viszont beszél nekünk a huszonéves japán művész, hogy milyen jó volt az, amikor a féléves New York-i ösztöndíjas tartózkodása alatt elvitték a Materials for the Arts nevű helyre. Ez a hetvenes évek vége óta működő óriási raktár, igazán zseniális kezdeményezés! Cégek és magánszemélyek használaton kívüli felesleges tárgyait gyűjtik be (gyakorlatilag a hulladékkezelésből kivonva ezzel), és ebből az óriási és nyilván iszonyatosan változatos készletből művészek, művészeti iskolák válogathatnak alkotásiakhoz alapanyagot. Lyota Yagi már New York-i ösztöndíjas időszaka előtt is rákattant a lemezekre, de itt aztán felpakolhatott belőlük. Honlapján legalább hat-nyolc olyan műve látható, ami hanglemezek széttördeléséből és újraalakításából született.
Amúgy dizájnernek és belsőépítésznek tanult, és úgy tűnik, hogy az élete elég jó fordulatszámon pörög, mert – bár munkát dizájnerként nemigen talált – művészként igazán szerencsés: 2003 óta folyamatosan kiállít, és Kiotóban élve részidősként tanít egy művészeti egyetemen. Hogy ez elég-e a köztudottan drága japán nagyvárosi életre, arról annyit mond, hogy van egy galéristája Tokióban, illetve tagja az Artist Pension Trust nevű szervezetnek, amely egy sajátos gazdasági modellt alkalmazva hosszú távú befektetésként kezeli a művészek munkáit, azt a reményt nyújtva, hogy nem a teljes létbizonytalanság közepette alkotnak.
Lyota Yagi két alkotása egy remek csoportos kiállítás részeként érkezett Magyarországra. A kiállítás címe Téli kert, és a Japán Alapítvány jóvoltából látható az Ernst Múzeumban.
