Az Artportál szerkesztősége meghívót kapott a hazai ékszertervezés helyzetéről szóló kötetlen kerekasztal-beszélgetésre. Sok dolog merült fel és maradt mintegy a levegőben, de remélhetőleg lesz folytatás.
A helyszín egy annyira kisméretű galéria volt, amelybe a meghirdetett kerekasztal és a résztvevők éppen hogy befértek. Persze a méret – különösen ha ékszerekről beszélünk – nem minden, sőt, ez pont az a műfaj, ahol a kicsi is jól érvényesül. Ez a szexista kiszólás talán rendben is van itt, hiszen a szakmai csevej alatt szóba került legutóbbi lengyel ékszerhét idei hívószava is a „szexi” volt.
Igen, a kortárs ékszer Európa más országaiban sokkal szexibb, mint itthon. Ezt, meg a külföldi ékszeresek aktivitását példaként hozva, a résztvevők említették a nemrég lezajlott müncheni Schmuck fesztivál kiállításdömpingjét. Meg a különböző, izgalmas londoni és firenzei helyszíneket, ahol a leendő képzőművészek és iparművészek oktatása nem válik el úgy egymástól, mint itthon. Sőt, az is szóba került, hogy – velünk ellentétben – az észtek is milyen szervezetten gyűjtik és mutatják be a közönségnek a múló évtizedek hétköznapi és speciális funkciójú tárgyait, arról nem is beszélve, hogy a svédek milyen jól támaszkodnak a saját hagyományaikra, mégis milyen modernek, meg azt, hogy… Szóval egy csomó minden felmerül, ami itthon egyszerűen nincs.
Például pontos elnevezése sincs a beszélgetés tárgyának, hiszen az idő jó részében főleg arról folyt a vita, hogy amit a jelenlevők többsége készít, azt hogy is hívják: kortárs ékszer? Konceptuális ékszer? Design-ékszer? Egyáltalán, mi az ékszer: kultikus vagy használati tárgy? Esetleg objekt? És miért is lenne fontos a fogalmi tisztázás? Persze, ahol ez ügyben nincs szakirodalom, hanem csak jól-rosszul megírt cikkek születnek, ott nem könnyű – hangzott el.
Behúzom a nyakam, bár én igazán nem tehetek róla. Amikor a nyolcvanas években művészettörténetre jártam az ELTE-re, akkor egy kifejezetten rossz ízléssel öltözködő, rendkívül unalmas, erős ötvenes, párttitkár-szerű figura adott elő havonta egyszer valamit 50 percben az iparművészetről. Nem is nyert meg sok embert a területnek, az biztos. Az azóta eltelt évtizedek nagyon sok változást hoztak ez ügyben, de hogy nem eleget, az is nyilvánvaló. Nincsenek szakosodott múzeumok, elvétve vannak ékszerre specializálódott magángyűjtők, nincs együttműködés az ékszergalériák között, nincsenek közös események, nincs médiajelenlét.
Ráadásul a messziről jöttek még azt is mondják, hogy itt, Magyarországon, meglehetősen konzervatív a tervezők (és a vásárlók) ízlése…
Kárpáti Róbert a gazdasági válság közepén, múlt év októberében nyitotta meg galériáját. Ahol ezen a bizonyos délután jó két órán keresztül azokról a tárgyakról esett szó, amelyekből a hetvenes években még csak néhány típus közül választhatott az, aki ilyesmit akart hordani. Ma már van választék, de problémák is vannak. A galérista–ékszerész több ilyen beszélgetést tervez, más-más helyszíneken és résztvevőkkel. Úgy tűnt, nem ártana.
