A Bogyólé – vagy más néven a villányi lankák „bozsoléja” – az évjárat első vörösbora a Vylyan Pincészettől, mely a franciaországi Beaujolais Nouveau borkészítési hagyományait követve készül. Maga a bor a bogyón belül születik, majd robban életre. Erre utal a „Bogyólé” elnevezés is, és ez köszön vissza a palack címkéjén is, melynek tervét idén több mint száz pályamű közül nagy gonddal választották ki.
Bár már közeledik a tél, új lendületet kaphatunk az újboroktól, mert bennük van a tavasz frissessége, a nyári napsütés és a gyümölcsök illata, és magukban hordozzák a vénasszonyok nyarának színeit, simogató melegségét is.


A franciák primeur-nek vagy nouveau-nak, az olaszok novello-nak, az osztrákok pedig Heurige-nak hívják a frissen elkészült, szinte éppen csak kierjedt, fiatal bort. Hagyományosan szeptember végén kezdődik a szüret, az ezt követő mulatságokon már lehet mustot kóstolni, az újborra viszont rendszerint Márton napig, november 11-ig kellett várni, igaz, a Vylyan újbora, a korai szüretnek köszönhetően, már októberben elkészült. Az újborok kóstolása azért is érdekes, mert ebben a stádiumban áll a bor a legközelebb a szőlőhöz: árulkodik arról, hogy milyen év áll mögöttünk, és előrevetíti, milyen borokra számíthatunk még.
Meddig új az újbor?
A borászok általában az olyan borokat nevezik újbornak, melyek az erjesztés után „nulla érleléssel” egyből a palackba kerülnek, vagyis még nem dominálnak bennük az érlelési illatok és ízek. Idővel azonban a palackban is érik a bor, ezért általában a következő év húsvétjáig nevezzük az előző évben szüretelt szőlőből készült borokat újboroknak.
A címke és a Bogyólé egymásra találása
Az újborhoz új címke jár, méghozzá nem is akármilyen: ugyanolyan friss, üde, előremutató munkák kerülnek a palackokra, mint amilyen az Bogyólé „szelleme”. A Vylyan Pincészet 13. alkalommal hirdette meg művészi címkepályázatát, melyen eldőlt, hogy az idei Bogyólét milyen grafikai világ jeleníti meg.


Az idei volt az első olyan pályázat, amelyet nemcsak a Pécsi Tudományegyetem művészeti karos hallgatói számára hirdettek meg, hanem országosan is kiterjesztettek. Tehát a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, az Egri Eszterházy Károly Egyetem és a Soproni Egyetem hallgatói is részt vettek idén.
A legjobb tervek és alkotóik pedig kiállításon mutatkoztak be a pécsi Nick Galériában – a tárlat november 12-ig még látható.
Évről évre egyre több a beérkező munka, most 121 pályázat közül esett a szakmai zsűri választása Rudics Mónika, egri tervezőgrafikus szakos hallgató munkájára. A terv egyszerűségében rejlett az eredetisége – ötletét maga az újbor neve, a Bogyólé adta, mert így a művésznek nem kellett a szőlőfürthöz ragaszkodnia, hanem sokféle bogyó rajzaiból állította össze a címke alapját adó „terülőmintát”.


„Ha csomagolásról van szó – és a bornál a címke tulajdonképpen az -, akkor az elsőszámú szempont a figyelemfelkeltés. A Bogyólé nevében pedig ott a humor és a játékosság is” – mondja az ötödéves tervezőgrafika-szakos hallgató, Rudics Mónika, amikor a tervezés szempontjairól kérdezzük.
„Szóval, olyasmit akartam csinálni, ami szinte leugrik a polcról. Úgy érzem, ez sikerült is.”
Mint mondja, elsősorban a könyvtervezés, kiadványtervezés érdekli, és a „nyomdai felületnemesítés”, vagyis az extrák. Egy ilyen megoldást éppenséggel a Bogyólé címkéjénél is kipróbált. „Került rá egy szitázott lakkréteg, amitől a címke olyan hatást kelt, mintha a grafika kidomborodna a felületből.”
Amellett, hogy a Vylyan Pincészet a címkepályázattal fiatal művészeket támogat, minden évben megújuló dizájnnal dobja piacra legfrissebb újborát. A mostani címke 20 000 palackon tűnik fel a borboltok polcain.
Természetesen volt második és harmadik helyezett, valamint közönségdíjas is a pályázaton. A szakmai zsűri döntése alapján Mezei Gréta (Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar) lett a második, a Valenciában tanuló Hujber Dóra a harmadik. A közönségdíjat – a szintén egri hallgató – Szilágyi Tamara nyerte.


És miért ajánljuk mi a Bogyólét?
Mert zamatos, élénk, vidám újbor, mely itatja magát és jókedvre derít. Nevéhez hűen friss, kirobbanóan gyümölcsös, benne a piros bogyós, banános és puncsos, illetve a mélyebb gyümölcsös ízek, például feketeribizlis jegyek is fellelhetők.


Hogy az élmény teljes legyen, fogyasszuk a Bogyólét kicsit hidegebben, mint általában a vörösborokat (12-13 °C-on). Nemcsak Márton-napi finomságok mellé ajánljuk, hanem bármilyen őszi-téli estére, amikor szeretnénk még kortyolni az elmúlt nyár ízeiből.
Nyitókép: Rudics Mónika terve. Forrás: behance.net/rudicsmonie892