Múlt kedden az Index-en, tegnap az m1 Szempont című
műsorában jelent meg a nevem a Molnár utca 35-ben zajló zűrzavaros építkezés
összefüggésében. Utóbbitól a leghatározottabban elhatárolom magam, a rólam
megjelentekkel szemben pedig, tiltakozom! Az építkezéshez nem volt, és nincs
közöm.
Sem finanszírozója, se kivitelezője, se engedélyező
hatósága, sem szomszédja, sem haszonélvezője, se kárvallottja nem vagyok. Az
Index-cikk az osztogatás/fosztogatás félreértés, ha nem éppen félremagyarázás
klasszikus példája. Állításaival szemben nem találkoztam „lakókkal” és nem
„több alkalommal”. Nem „jelentem meg” a házban, és pláne nem a „vállalkozó
oldalán”. Legfeljebb emberekhez volt és van közöm. Két olyan emberhez, akik közül
az egyik az építkezési botrány előidézője, a másik a károsultja. Mindkettejüket
évtizedek óta ismerem, utóbbit kicsi gyerekkora óta. 2006-ban, majd’ két
évtized után előkerült kamaszkori barátom, aki messziről látva tevékenységemet,
azzal állt elő: találjak ki valami szépet, hasznosat az épületében, amelyet
később, miután engedélyeket szerez, szállodává épít át. Így jött létre a ma
épülő szálloda helyén korábban állt üzemcsarnokban a Körzőgyár, a zömmel
pályakezdő fiatal képzőművészeknek lehetőséget adó kiállítóhely. Kb.10
kiállítást rendeztünk, majd amikor jelzést kaptunk, közönségünk sajnálkozása
ellenére, bezártuk a Körzőgyárat. A szomszéd házban lakó ismerősöm is tudta
ezt, most az építkezés előrehaladtával az édesanyja segítségért fordult hozzám.
Megkért, hozzam össze a fiát az épület tulajdonosával, a szálloda
beruházójával. Segítettem nekik, s egy ízben le tudtam ültetni mindekét felet
Budán, egy kávéházi asztal mellé, de szűk óra után magukra is hagytam őket. Az
Index-cikk megjelenése előtt annak szerzője felhívott, és röviden volt alkalmam
ezeket elmondani. Érthetetlen, hogy ennek ellenére mi késztette nyilvánvaló
valótlanságok leírásában, a szerepem túldimenzionálásában, a
telefonbeszélgetésünkből teljesen önkényesen kiragadott mondataim egészen más értelmi
összefüggésekben való tálalásában. A Szempont szerkesztőjét, aki a Körzőgyár
rövid történetét őrző oldalunkról leszedett fotóimmal illusztrálta az „így
néznek ki az embertársaikat elfalazó haszonleső gazemberek” üzenetét, életemben
nem láttam, sohasem beszéltem vele, mégis azt állította, hogy nem álltam a
kamerái elé. Nem, hogy a kétszeres visszaellenőrzés alapvető újságírói
követelményének nem tett eleget, de a közhivatali pozíciómat, a nevemet is
helytelenül tudta csak elmondani, egyszerűen csak mechanikusan átvett egy fals
információt. A cikk megjelenése után az Indexnél is tiltakoztam, MTI közlemény
kiadását kértem, azokon a különféle chat fórumokon, amelyeken akkor már bőszen
gyaláztak engem is, a Szeretem Budapestet Mozgalmat, a lapomat is, tiltakozó
nyilatkozatot helyeztem el. Hiába. Az építtető arcát a TV-ben elfedték, kárt
szenvedett ismerősöm nevét, saját kérésére, a cikkben nem írták le. Csak az én
nevem, arcképem forog többedik esetben a Molnár utcai botrány kapcsán, s
mindezt – ahogyan a hazug cikk szerzője, felháborodásomra válaszul, szakszerűen
kifejtette – azért, mert közszereplő vagyok -, noha még közhivatali
feladatomban sincs semmiféle érintkezési felületem az ilyen típusú, léptékű,
funkciójú és elhelyezkedésű építkezésekkel. Két évvel a rossz pillanat előtt
jártam utoljára egy akkor még jó helyen, mégis bárki inszinuálhat, ha éppen
ahhoz támad kedve. Aztán győzzek védekezni, ami persze gyanús dolog. Mert hát,
ki védekezik ugyebár? Nem kell mondani. Akinek, hm.. oka van menteni magát…. Az
eset ördögien hitelteleníti el építészetkritikusi munkásságomat, a kortárs
művészettel kapcsolatos galériás és kurátori tevékenységemet, és az egy
élhetőbb és szerethetőbb Budapestért végzett mindennapi munkámat. Mindezek
miatt tiltakozom az egyre silányabb sajtómunka, a tényekről teljesen leváló
újságírói értelmezés elharapódzása, a tiltakozás igényét ki nem elégítő hazai
médiagyakorlattal szemben!