„A föld tele van ugróiskolákkal, mindegyik más alakú, és egy élettörténet elmesélésének a lehetőségét kínálja. Melyik pályába fér bele az életed?” A rajz, videó és költészet médiumait alkalmazó intermediális gyakorlatában Adéla Součková képzőművész munkásságában az ugróiskola a múltat és a jelent, az életet és a halált, az építészetet és a természeti tájakat, a nőket és az anyaméheket, a történelmi utalásokat és a gyermekkori személyes emlékeket egyszerű, ám prófétikus szemüvegen keresztül képzeli el és kapcsolja össze. Mint az egyéni és kollektív gyakorlatok számos egyéb formája, a népszerű játszótéri játék, ahol egy bizonyos, a földre rajzolt minta jelöli ki az ugrások útvonalát, ősidőkre vezethető vissza. Ma már világszerte számos néven ismerik, és számtalan változatban megtalálható, különböző mintákkal, formákkal és játékszabályokkal.
Součková alábbi költői esszéje betekintést nyújt az ugróiskolákhoz kapcsolódó kutatásaiba, valamint saját művészi gyakorlatába. A szöveges és képekes tartalmalmakból összeálló eredmény egy olyan gyengéd és lágy nyelvezetet mutat be, amely éppúgy magába foglalja az érzelmeket, mint a tudományos ismereteket, nyomon követi a múltat, valamint alternatív narratívákat épít a közös történelemről és lehetséges jövőkről.
A periférián elhelyezkedő magán- vagy kollektív gyakorlatok formáit – például Součková ugrás-vizsgálatát – gyakran a művészetről (történelemről) szóló diskurzuson kívüli tényezőkként szokás olvasni és értelmezni, miközben azok egyedi tudásformákba és transznacionális kulturális emlékezetek nyomaiba engednek bepillantást.
Hogy én leszek-e saját életem hősnője, vagy valaki más tölti be majd ezt a pozíciót, ezt a diagramnak kell megmutatnia.
Életem kezdetével kezdem: feljegyzem, hogy az első négyzetben születtem, majd egészen halálomig ugráltam, amit általában a fejbe tesznek.
Aztán visszaugrottam.
A föld tele van ugróiskolákkal: mindegyik más-más alakú, és egy lehetséges élettörténetet mesél. Melyik pályába illik bele az életed? Ugorj át rajta, oda-vissza.
Hozz létre egy pályát a saját kedved szerint. Ugorj rá. Rajzolj egy másikat, amely jobban illik élettörténetedhez, mint az előző. Ugorj át azon is.
Képzeld el, milyennek szeretnéd látni a körülötted lévő világot és az életedet.
Aztán képzeld magad elé a megrajzolandó lépéseket, rajzold le őket, és ugorj át rajtuk.
Ami hajdanán előtted volt, az most mögötted van. Vedd észre, hogy azáltal, hogy átugrottál rajtuk, megtetted a szükséges lépéseket.
Minden megváltozik. Kezdd újra.
RÍMEK
Kalapálj fa tüskéket a földbe és kösd össze őket zsinórral.
Csukd be a szemed, nyisd ki a szád, ugorj.
Nézem, ahogy osztálytársaim ugrókötelet játszanak a „boldogság / szomorúság / szerelem / házasság / virág / baba / halál” cseh mondókára. Milyen élettörténet ez? Feltétlenül meg kell ismételnie önmagát?
A gyerekek egyúttal a Pokolból a Mennyországba (Himmel und Hölle), a Földről az Égig (Rayuela, Marelle) elnevezésű ugrálópályákon ugrálnak.
Szarkákról szóló mondókákat használnak. Egy régi babona szerint a látott szarkák száma megmondja, hogy balsorsa vagy jó szerencséje lesz-e valakinek.
TÁJ
Van egy spirálszerű diagram, amely Franciaország összes városát összeköti, a nevében az „oroszlán” szó szerepel; rajz egy óriásról a dorseti fűben; hatalmas állatok és spirálok a chilei sivatagban, a híres Nazca és sok más rajz térképen és tájon. Egyes értelmezések földönkívüli helikopter leszállóknak, a szent tudás elérését segítő misztikus diagramoknak, vagy épp mesék illusztrációinak tekintik ezeket.
Miért van ekkora kíváncsiság céljukat, relevanciájukat és jelentésüket illetően – mi köti össze a gyerekek, az őrültek és a misztikusok gondolkodását?
A katedrális alaprajza kereszt- vagy emberi test formájú, közepén körlabirintussal. Úgy gondolják, hogy az ugrópálya alakja az monoteisztikus kereszténység elterjedése miatt változott a csigaház alakú pályából – a krétai labirintusra hivatkozva – az emberi testre hasonlító alakzattá.
Egy jungiánus pszichológus mindezt a hagyományosan a természet- és nőközpontú szent fogalmaihoz kapcsolódó kör alakú formától a monoteizmussal és a patriarchátussal összefüggő kereszt alak felé irányuló elmozdulásként értelmezhetné. Ahogy a hős belép a labirintusba, megöli a benne lakozó szörnyet.
Hullámpályákat rajzolok, nők alakjában, a földön. A méhükön keresztül lépsz be hozzájuk. Félsz, hogy felfalnak. Megnevezed és felfogod az életedet, hogy megvédd magad a megragadhatatlannal szemben.
Megkötött test. A kötél a félelmet jelképezi, feszessége az elme feszültségét oldja. Írj egy szót vagy egy karaktert minden mezőbe, amelyet a bőrön lévő kötél alkot. Egy diagramhoz jutsz el. Van bennük valami gólemszerű.
Az ugróiskolák külső memóriameghajtók.
JÓSLAT
Minden pont az ég és a föld között helyezkedik el félúton. Válassz egyet a sok közül, hogy elkerüld a határtalan tér szédületét. Átkozd meg, imádkozz háromszor, szarjál, sétálj egy kicsit, dobj egy követ a földre, a szikla összeköt az éggel és a földdel.
Érzed a sziklát. Érzed a teret a szikla körül. Érzed a teret magadban, érzed a kőzeteket magadban. Egy kört rajzolsz a kő köré, így kezdődik a jóslás. Konzultáció a világgal. Ha tudni akarod a jövőt, az hatással lesz a jelenedre. Ha a jelenedről vagy a múltadról kérdezel, ez hatással lesz a jövődre. Rajzolj négyzeteket, amíg el nem fogynak a kérdéseid.
Ha a műholdak látják mindezt, akkor koordinátáik csomópontjává válsz. A mozgásaid adatok. Az égboltot uraló Mindenlátó Szem elérhető információk alapján jósolhatja meg a következő lépéseidet. Rajzolj egy ugráló udvart, kifürkészhetetlen útvonallal. Vesd el a kockát. A jóslás fordított megfigyelés.
Számokat írsz. Egy a földnek, kettő az égnek, három nekem, négy mindenkinek, öt az ómennek, hat a hajnalnak, hét a szivárványnak, nyolc az éjszakának.
Mondd ki a mondásodat. Mondd visszafelé.
Ugorj be, dobj egy kavicsot a négyzetbe, számold ki hat-nyolc szóban mindazt, aminek az életben meg kell történnie.
Végtelenül újrarajzolod őket, a végtelenségig ugrálod őket.
HALÁL
„Az élők ugróiskolája nem lesz valami. Ha van ilyen, akkor az, ami már itt van, az ugróiskola pálya, amiben mindennap élünk, amit az együttlétből hozunk létre. Kétféleképpen lehet elkerülni a szenvedést. Az első sokak számára egyszerű: fogadd el az ugróiskolát, és válj olyan részévé, ahonnan többé nem látod. A második kockázatos, állandó éberséget és félelmet követel: keresd meg és tanuld meg felismerni, hogy ki és mi az, ami az ugrálás közepette nem ugrásszerű, majd tedd azt állandóvá, adj teret neki.” (Italo Calvino Láthatatlan városok című regénye nyomán)
Ez az ugrópálya egy végső helyszín a tájban.
Megáll a navigáció. Köveket helyeznek rád.
Az utolsó tér, amelyen át kell sétálni: a sír.
Ugorj rá különböző négyzetekre, amelyekre egy-egy kenyeret vagy követ teszel. Add össze őket, és hasonlítsd össze az összegeket.
Ez a cikk a svájci V/A – Various Artists online magazin és az Artportal együttműködésének keretében valósult meg. A szöveget angolról fordította: Lovász Ádám
