Agnieszka Polska, a jelenleg egyik legismertebb lengyel kortárs képzőművész, akinek munkáit 2015-ben a Trafóban a magyar közönség is láthatta, a Frieze-ben, kemény cikkben ismerteti a legfontosabb varsói kortárs művészeti intézmény, az Ujazdowski (Ujazdowski Castle Centre for Contemporary Art) körül kialakult helyzetet.
Mint ismeretes, a lengyel kulturális minisztérium vezetőváltást akar, öt év elteltével nem hosszabbították meg az eddigi igazgató, Małgorzata Ludwisiak kinevezését. Ő maga augusztusban kapott erről értesítést. Szeptember folyamán érkeztek először híradások arról, hogy a kulturális örökség minisztériuma, és annak PiS-párti tárcavezetője, Piotr Gliński új igazgatót nevez ki, Piotr Bernatowicz-ot favorizálja, és hét évre őt helyezné az intézmény élére. Most pedig, novemberben hivatalossá is vált jelöltsége a posztra.
Bernatowicz korábban újságíróként és rádiósként dolgozott, de művészeti intézményt is vezetett. Nevezése hírére a lengyel kortárs színtér tiltakozásba kezdett, az elmúlt két hónap folyamán nyílt levelek és nemzetközi petíciók láttak napvilágot, amelyek eddigi tevékenysége alapján Bernatowiczot antiszemitizmussal, nőgyűlölettel, homofóbiával és kisebbségek elleni uszítással hozták összefüggésbe.
Most pedig Agnieszka Polska fejtette ki a nemzetközi művészeti világ számára, hogy mi is pontosan a probléma Bernatowicz személyével. A Frieze-ben arról ír, hogy egy kisebb művészeti intézmény vezetőjeként Poznań-ban, Bernatowicz nyíltan homofób és nőgyűlölő munkákat állított ki. Polska idéz is egyes művek szöveges tartalmaiból, amelyek brutális, erőszakos nyelvet használnak például a melegekkel és a feministákkal szemben. A cikk itt egy 2005-ös kiállításra utal, a Galeria Miejska Arsenał nevű helyszínen. Ezenkívül arra is emlékeztet, hogy Bernatowicz rádiós műsorvezetőként antiszemita szerzőknek kínált platformot. Mint írja, Bernatowicz rendre azzal védi meg kurátori és tartalmi döntéseit, hogy (itt Polska őt idézi) „fő célja, hogy egyenlő játékteret biztosítson a marginalizált és kizárt csoportoknak is”. Csakhogy, mint Polska magyarázza, a marginalizált és kizárt csoportok, Bernatowicz értelmezésében nem a kisebbségeket, a bőrszínük, vagy nemi orientációjuk miatt megbélyegzetteket jelenti, hanem szélsőjobbosokat, akiket Bernatowicz szerint a „marxista kultúrmaffia” szorít ki a diskurzusból „ideológiai okok miatt”.
Bernatowicz nem titkolja, hogy az Ujazdowski központban is radikális váltásra készül. Polska cikke és más hírforrások azonban nem felejtenek el megjegyezni két dolgot. Egyrészt, hogy Bernatowicz mindezt egy olyan intézmény élén teheti, amely az elmúlt évek alatt aktuális kérdésekkel foglalkozó, a világra nyitott, a társadalom folyamatai, morális és etikai problémái iránt érzékeny programot vitt, és ezzel szerzett magának nemzetközi elismertséget. (Jelenleg mások mellett éppen Karol Radziszewski, a lengyelországi queer színtér egyik fontos művésze állít ki az intézményben.) Másrészt, hogy mindaz, amit Bernatowicz „kirekeszett” nézetrendszerként aposztrofál, az mára lassan a kormányzati politika ideológiájává vált, a szélsőjobbról a main stream felé húzódott.
Cikkét azzal zárja, hogy a kortárs művészeti színteret bajosan lehetne „baloldali projektként” leírni, inkább nemzetközinek és befogadónak tartja magát. De a kormányzat most arra készül, hogy egy magába zárkózó, ideológiailag ellenőrzött kulturális rendszert teremtsen az országban. A többi kulturális terület, a film és a színház megregulázására és átalakítására tett lépések után a kormány most a képzőművészetet veszi elő, amely eddig mintha nem jelent volna meg a horizontján. S mint írja, meglehet, hogy a kortárs művészet lecserélése valamire, ami szöges ellentétben áll vele, a többség számára észrevétlen marad majd.
Nyitókép: Agnieszka Polska, The Demon’s Brain, 2018, film still. Courtesy: © the artist, ŻAK | BRANICKA, Berlin and OVERDUIN & CO., LA / Frieze.com
A cikk lejjebb folytatódik.