A hazai művészeti piac a rendszerváltást követően is a nemzetközi iránytól eltérő utat követett: az aukciós értékesítés volt a meghatározó, és ez a kereskedelmi forma mind a mai napig kulcsszerepet tölt be. A több évtizedes bezártságot követően robbanásszerűen fejlődött a piac. Az árszínvonal egy exponenciális görbe mentén emelkedett a mai szintre, így egyáltalán nem meglepő, hogy a legdrágábban eladott magyar festmények árai ma már meghaladják az egymillió dolláros álomhatárt.
A hazai gyakorlattal szemben a nemzetközi műkereskedelemben a nagy művészeti vásároké a főszerep. A műkereskedők forgalmuk, a múzeumok pedig vásárlásaik jelentős részét ezeken az eseményeken bonyolítják. A jelentős műgyűjtők pedig rutinszerűen utaznak Maastrichtba, Baselba, Londonba vagy New Yorkba…Ezek a folyamatok nem hagyták érintetlenül a hazai művészeti színteret sem, így az Antik Enteriőr kiállítás és vásár a magyarországi műkereskedelem fontos tényezőjévé vált. Az évről évre rendszeresen jelentkező esemény gyorsan reagált a kortárs művészet nemzetközi előretörésére, és a magyar viszonyok megváltozására is, s ebben az évben már harmadik alkalommal mutatkoznak be külön területen a legfontosabb hazai kortárs galériák.
A műtárgy-kereskedelem átalakulása felvetette a név megváltoztatásának szükségességét. Egyrészt a klasszikus régiségek piaca – elsősorban a kínálat hiánya miatt – összeszűkült, a vásár területének jelentős részén képzőművészeti alkotások szerepelnek. Másrészt az egyre nagyobb külföldi érdeklődés, új, mindenhol érthető és értelmezhető brand kiépítését igényli, ezért a vásár 2007-től a Budapest Art Fair nevet viseli. Természetesen ez nem jelenti a régiségkereskedők kiszorítását, de mindenképpen a vásár színvonalának további emelését célozza meg. A minőségi garanciát szolgálja a 2006-ban bevezetett zsűri is, mely ettől az évtől kezdve minden kiállító számára kötelező érvényű lesz.
A négy napon keresztül tartó vásár mellett számos kapcsolódó rendezvényre is ellátogathatnak az érdeklődők. Többek között az Art Magazin fórum kerekasztal-beszélgetéseinek résztvevői a képzőművészet aktuális kérdéseit boncolgatják. A Műcsarnok Auditóriumban pedig Mozgó kép címmel művészekről készült portréfilmeket láthat a közönség.
Az eseményről bővebb információt a http://www.budapestartfair.hu oldalon találnak.
Budapest Art Fair 2007. november 22-25. (Műcsarnok, Budapest)
A hazai művészeti piac a rendszerváltást követően is a nemzetközi iránytól eltérő utat követett: az aukciós értékesítés volt a meghatározó, és ez a kereskedelmi forma mind a...