Fotográfus. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen folytatott tanulmányait követően Franciaországba költözött, de azóta is rendszeresen jelennek meg munkái hazai kiállításokon. Alkotói folyamatában kutatóként lép fel, művészettörténeti jelentőségű művek újraértelmezésével, újabban pedig hétköznapi tárgyaink rekonstrukciójával foglalkozik. Parafrázisok című sorozata 2017-ben volt látható a Capa Központban, tavaly pedig az Au Revoir! – Magyar származású fotográfusok Franciaországban című kiállításon mutatta be Lucien Hervé-t idéző munkáját a Budapesti Történeti Múzeumban.
Melyik városban élsz és mióta?
2002-ben költöztem Franciaországba. Két éve Bordeaux-ban élek. Míg Bordeaux-hoz a családi élet húz – itt dolgozik feleségem, Blanche, és itt jár iskolába Simon nyolc éves és Louise három éves gyermekünk – addig szakmai kapcsolataim elsősorban Párizshoz, Bretagne-hoz, Bourgogne-hoz kötnek. Bordeaux természetesen a posztprodukció helyszíne is.
Milyen rendelkezéseket hoztak ott az elmúlt időszakban a koronavírus terjedésének lassítására?
Egy valószínűleg eredménytelen kimenetelű, középkori metódust: a részleges karantén intézményét (confinement). A cél, mint mindenhol, meggátolni egy olyan helyzetet, amiben az egészségügyi ellátórendszer helyek hiányában nem tudja megfelelően ellátni a beérkező súlyos eseteket. Ez természetesen, ha ezen a héten még nem történik meg, a jövő héten már biztosan. A belügyminisztérium rendelkezésre bocsájtott egy nyomtatott formában és kézzel kitöltendő „Attestation de déplacement dérogatoire”-t, ami szerint a következő hét indokkal hagyható el a lakás:
– munkahelyre történő utazás, amennyiben az említett munka nem végezhető otthonról (az érintett cég igazolásával),
– alapvető élelmiszerek vagy a professzionális munkához szükséges kellékek megvásárlása,
– orvosi rendez-vous, amennyiben videókonzultáció nem lehetséges,
– egyedülálló idős emberek ellátása,
– maximum egy óra tartamú kijárási lehetőség a lakóhelytől számított 1 km-es körzetben: séta, sportolás, kutyasétáltatás; a közösségi sportok tiltva vannak, csoportosan közlekedni csak az egy lakóhelyen élőknek engedélyezett,
– jogi vagy adminisztrációs idézés,
– közérdekű küldetés ellátása, közhatóság kérésére.
Nem is tudom, hogyan kezdjem. Talán a dél-koreai példával, ahol a kezdetektől mindenkit tesztelnek; a betegeket azonnal teljes karanténba helyezik. Ott 1.42 % a halálozási ráta, míg Franciaországban 5.82 %. Talán a marseille-i Dr. Didier Raoult járvány-specialista javaslatát is meg lehetne fontolni, állítása szerint a Chloroquine-nal 90%-os eredménnyel lehet a járvány ellen fellépni, ha a beteget időben tesztelik.
A franciák egy része továbbra is neveletlen. Az alapvető élelmiszerek vásárlásakor sokan csak egy félliteres üdítőért ugranak be, hogy a szomjukat oltsák. Mindennap kijárnak az 1-2 baguette-jükért ahelyett, hogy megvennék az egy hétre szükséges mennyiséget és lefagyasztanák. Beltérben nem tarják be a minimum 1 méteres távolságot, hangosan maguk elé beszélnek. Barátok együtt sétáltatják a gyerekeiket. Ami a pánikfelvásárlásokat illeti, azok legalább csökkenek. Remélem szerencsésen elkerüljük a „rationnement” az élelmiszerjegy intézményének bevezetését. Vagy egy példa: egy fagyasztott élelmiszereket árusító boltban jártam pár napja. A kb. 300m2-es üzletben egyszerre csak 4 vásárló tartózkodhat, a többiek sorban állnak a bolt előtt. A pénztáros maszkban, három plexilap vastagságú, ragasztóval összetákolt bunkerben dogozik. A készpénzt természetesen kesztyű nélkül veszi át, és adja oda a visszajárót. Amúgy az egyik árumat sikerült a földre dobnia, amit a legnagyobb természetességgel felkapott, mintha mi sem történt volna. Képzeljétek el! Amúgy a vírus a legutóbbi értesüléseim szerint egy metró acélfogódzkodóján 24 órán át aktív marad.
Egyetlen pozitívumként emelném ki, hogy Bordeaux-nak egy nyugalmas kerületében élünk, ahol nincs rendőri jelenlét.
Mennyiben befolyásolják, változtatták meg ezek a rendelkezések a hétköznapjaidat?
Nem megbonyolítják, hanem ellehetetlenítik az életemet…
Sok olyan egyedülállót ismerek, akire pozitív hatással van a karantén. Egyik művészbarátom egy tíz művészt befogadni képes rezidensházban találta magát, egyes-egyedül. Jelenleg a legnagyobb nyugalomban és koncentrációban dolgozik. Egy arisztokrata barátnőm, a 40 szobás vidéki kastélyában ír, és mikor kedve tartja, kisétál az erdejébe.
Én egy 60 négyzetméteres, kert nélküli lakásban vagyok összezárva a két gyerekkel a nap 24 órájában. A mellettünk lévő közparkot (Jardin public) bezárták. Csak a ház körül lehet játszani, futkározni. Kimondhatom, hogy a járvány okozta belső szorongás, félelem mindannyiunkban cirkulál. A feszültség levezetésének persze sok lehetséges módja van, az egymásra utaltság, a bezártság, a ki-az-úr-a-házban napi, tapintható jelenség, és lássuk, hogy lehet még jobban felhúzni a papát – sokszor összeveszünk. Nyolc éves Simon fiam heti iskolai munkája 50 oldal terjedelmű nyomtatott anyag. Bár intelligens fiam van, azért szüksége van néha a segítségre. A három éves Louise, aki ugyancsak intelligens, magasról tesz a tanító néni által adott feladatokra: ha nincs iskola, nincs iskola! Ő egyedül is kizárólag animációs filmeket akarna nézni egész nap, és ha nem kapja meg, kiborul a bili.
Ami a szakmai oldalt érinti: az alkotói munkát itthon végzem, de erre jelenleg most se hely, se idő, se szellemi kapacitás nincs.
Ami a megélhetési munkát érinti: a művészeti szcénában dolgozom, művészekkel és művészeti intézményekkel. Filmeket és fényképeket csinálok. Bár megrendelésem jelenleg is lenne, de nincs jogosultságom – kedvem sem, egyébként – autóba szállni és elmenni egy többnapos-egyhetes fényképezésre, forgatásra. Otthon végezhető munkám egyelőre van, csak haladni nem tudok velük rendesen. A koncentrált munkához számomra tökéletes csend kell. Két kisgyerek mellett nem lehet füldugóval dolgozni!
Mik szerinted a pozitívumok és negatívumok a jelen helyzetben, akár személyes, akár globális szinten?
Pozitívum a felkérésed például, amit ezúton is megköszönök, mert addig is mással foglalkozom, nem a pánikolással. Negatívum, hogy féltem magunkat, idős és kevésbe idős barátaimat a betegségtől. Pozitívum, hogy csökken a széndioxid-kibocsájtás. Negatívum, hogy meddig.
Pozitívum, hogy a tanulás új formái jelennek meg. Negatívum, hogy a három és nyolc éves gyerekeknek akkor is az iskolában lenne a helyük. Negatívum a képernyők előtt eltöltött idő növekedése. Negatívum az is, hogy most aztán tényleg még kevesebbet foglalkozunk testmozgással. Pozitívum, hogy két év óta először látok Bordeaux-ban méheket az erkélyünkön. Negatívum, hogy félek a csípésüktől. Pozitívum a madárcsiripelés. Pozitívum az is, hogy a járványfrász kitörése megmutatta a haverjaid, a munkatársaid valódi arcát, értsd: ki hogy reagál a kialakult helyzetben. Negatívum, hogy a világjárvány, világgazdasági válságot fog eredményezni. Negatívum, hogy az elkövetkező hosszú években a kultúrára nem lesz pénz.
És végezetül egy anekdota azoknak akik azt gondolnák, hogy a virtuális világ helyettesítheti a valóságost. Cathryn Boch francia művész 2019. november és 2020. március között rezidensművészként dolgozott a Domaine de Kerguéhennec-ben (Bretagne). Eddigi munkásságának a rezidens időszakban készült munkáival együtt, hosszú heteken át kiállítást rendezett az Écuries (azelőtt istálló) 400 négyzetméteres terében. A kiállítás március 15-én nyílt volna meg. A Domaine de Kerguéhennec teljes területe a 70 hektáros parkot is beleszámítva a legújabb rendelkezésig zárva tart. Egy élő kiállításhoz minimum három valóságos elemre van szükség: műalkotásra, a maga fizikai valójában, a specifikus térre, amelyben ízesül, és egy reálisan jelenlévő befogadóra. Bármelyik hiányában a művészeti élmény semmis.
Köszönet Cathryn Bochnak, hogy a kiállításáról készült fényképek megjelentetéséhez hozzájárult, és Aknai Katalin barátomnak szöveggondozói munkájáért.
Joseph Visy
Szobrász, restaurátor. Nagyon fiatalon költözött Franciaországba, ahol a párizsi Académie des beaux-arts intézményében tanult. Étienne Martin, a nonfiguratív szobrászat képviselője volt a mestere. Részt vett többek között Versaille, a párizsi Diadalív és a Louvre épületének felújítási munkálataiban. Székely Péterrel közösen dolgozott egy nanterre-i műteremben és egy bretagne-i gránitbányában. Munkáiban a formai egyszerűségen keresztül egy sajátos egyéni filozófia bontakozik ki. Előszeretettel foglalkozik a kő különböző megmunkálási lehetőségeivel. Alkotásait megtalálhatjuk franciaországi és tajvani köztereken, de Veszprémben is.
Melyik városban él és mióta?
Hualienben élek már 15 éve, Tajvan szigetén. Előzőleg Párizs külvárosában laktam 1981-től 2005-ig.
A koronavírus terjedésének lassítására hozott intézkedések mennyiben változtatták meg a hétköznapjait?
Semennyiben sem. Tajvanon már januárban megjelent a vírus és a hatóságok gyorsan és hatékonyan kezelték a problémát. Az emberek nagyon fegyelmezettek, félelemet, pánikot nem tapasztalni. Mindenki végzi a dolgát. Nagyobb intézmények bejáratánál mérik a lázat, fertőtlenítik a kezet. Hordok magammal maszkot, mert van, ahová csak szájmaszkban engednek be.
Mik Ön szerint a pozitívumok és negatívumok a jelen helyzetben, akár személyes, akár globális szinten?
Nem vagyok túl optimista, hogy az emberiség hosszú távon le tudna mondani az önzőségéről.
Különböző műfajokban alkotó, sokoldalú művész, ismerősek lehetnek rajzai, szobrai és performanszai is. Személyes ikonográfiájának elemei a strucctojás, a hordó, a kesztyű, a kémény, a kenyér, amelyek és más kulturális szimbólumok használatával lényegében önmaga vagy akárki más portréját formálja meg. Munkáiban a fikció és a valóság ütközik, fontos kifejezőeszköze a humor. Szobrai, melyek a kollektív emlékezet, a múlt és jelen kapcsolatának bonyolult viszonylatait vizsgálják, olykor performanszainak összefoglalásaként is tekinthetők. Testvérével, Böröcz Lászlóval a budapesti 2B Galéria alapítója. Talált és kitalált tárgyak címmel 2018-ban nyílt kiállítása a Műcsarnokban.
Melyik városban élsz és mióta?
New Yorkban élek, 1985 óta.
Milyen változások történtek ott az elmúlt időszakban a koronavírus terjedésének lassítására?
Az ország sajnos nem egységesen tekint a problémára, egyelőre regionális válaszokat várnak a koronavírus okozta állapotok enyhítésére. Valójában ez egy egész országot érintő kérdés. Az emberek szabadon közlekednek, olyan társadalomban élünk, ahol nagyon intenzív a mozgás. Nem úgy, mint például Kínában. Van belső légi közlekedés, nincs korlátozva az áramlás, ezért a járvány az egész országon végig fog söpörni, ha nem hoznak időben az egész országra nézve szabályokat. Nem fogja a falvakat sem elkerülni.
New York globális központ, nagyon sűrűn lakott, itt még dinamikusabb az élet, mint az ország más részein és ráadásul felkészületlenül is érte a járvány. Az ország irányításáról nem tudok jókat mondani. Egy karizmatikusabb, nem ennyire korrupt vezetés jobb döntéseket tudott volna hozni. Filmbe illő a helyzet, ahol a negatív főhős ugyan demokratikus keretek között, de politikai játszmákban fulladozik.
Lényegében korszerűen vizsgálják a betegség terjedését, területekre, városrészekre lebontva látszik a járvány terjedése. Sok statisztika készül, melyek segítenek megalapozni a további döntéseket. Viszont nincsenek maszkok, nem kapott az egészségügy elég tesztet. A vezetés azt gondolta, hogy ez egy vicc és ennek most látszanak a következményei.
Látható, hogy a vírus a politika eszközévé válik és így még nehezebb tisztán látni. A járvány összefügg a társadalmi helyzettel: ahol többen élnek kevesebb négyzetméteren, ott gyorsabban terjed a betegség. Nem Manhattanben jelentkezik a járvány legerősebben. Vannak szegényebb kerületek, ahol sokan egyre ingerlékenyebbek lesznek, be vannak zárva, veszélyben van az egzisztenciájuk, erősen hat rájuk a manipuláció. Ráadásul valójában magunkat zárjuk be, tehát még be is kell látni, hogy muszáj meghozni ezeket a döntéseket. A polgármester pedig játssza az erőskezű vezetőt, miközben nem lépett időben és nincsenek meg a megfelelő eszközök a védekezéshez.
Mennyiben befolyásolják, változtatták meg ezek a rendelkezések a hétköznapjaid?
A tágabban vett családom nagyon nemzetközi, vannak rokonaim Toszkánában, Olaszországban is, így egy kicsit átélem a súlyosabb olaszországi helyzetet is. Bár, újabban itt New Yorkban is van miért aggódni. Hamarosan az olasz szituáció mellékessé válik majd, mert az Egyesült Államokban sokkal több lesz a megbetegedés.
Mindig is kiváltságos helyzetben éreztem magam, annak idején járhattam a Képzőművészeti Egyetemre, még ha akkor, az is lett volna a cél, hogy a szocialista társadalmat támogató festőművésszé váljak, tanulhattam a mestereimtől, képezhettem magam azon a területen, amit szeretek. Később New Yorkba költöztem, ami épp megfelelő terep volt a drámákhoz, amiket átéltem. Úgy érzem, hogy az itteni kompromisszumokat meg lehet kötni, nem megalázóak és nem teszik tönkre az embert. Most is van egy megbízható hátterem és úgy érzem, hogy ez is privilégium. Miközben a műtárgypiacot biztos nehéz helyzetbe hozza ez a válság, én mindig fontosnak tartottam, hogy ne függjek közvetlenül a művészeti szcéna gazdasági prosperálásától. Megvannak az egyéni túlélési stratégiáim és közben dolgozom a saját művészeti gyakorlatom szerint. Ráadásul, New York olyan részén lakom, ahol közel van a folyó, tágasak az utcák, és bár sok mindent most nem szabad a saját érdekemben és mások érdekében, de sportolni még igen, így továbbra is rendszeresen járok futni.
Mik szerinted a pozitívumok és negatívumok a jelen helyzetben, akár személyes, akár globális szinten?
Személyes következmény, hogy most júniusban lett volt az avatója Budapesten egy általam készített holokauszt-emlékműnek, egy szekérnek vagy nevezhetjük zenegépnek is, mely a zsidó purimot és a mormon hagyományokat idézi meg. A mozgó szobor avatója most valószínűleg el fog tolódni. A feleségemnek, Robbin Ami Silverbergnek, épp most nyílt életmű kiállítása az általa tervezett könyvekből a Pratt Institute Library-ben. Most egy hónap után ugyan be kellett zárni a tárlatot, de az intézmény azt kérte, hogy maradjon még megtekinthető a kiállítás akár a következő szemeszterig is, amikor újranyit az iskola.
A családomban egészségügyi dolgozók is vannak, értük különösen aggódom. Sajnos, számukra sem volt elég maszk, ezért a műhelyemben használt, még új maszkokat küldtük el nekik. Aggódom édesanyámért is, aki a napokban került kórházba és nagyon remélem, hogy javul majd az állapota, mert most meg se tudom látogatni Budapesten.
Katartikus élmény és morálisan helyesnek tartom, hogy az időseket megvédik. Hogy nem engednek el tízezreket, csak azért mert elmúltak 65 évesek. Másrészről rossz látni, hogy bár nem a pestissel állunk szemben és nem olyan a helyzet mint Bocaccio idejében, mikor az egyik országban még fogalmuk sem volt róla, hogy mi történik a másikban, mégis lassan és sokszor rosszul reagálnak a politikusok, a döntéshozók.
Kicsit átérzem a tőzsdézők dilemmáit is, most olcsón lehet részvényekhez jutni, de nincs garancia arra, hogy ezek az árak belátható időn belül felfelé fognak kúszni. Itt nagyon sok pénz tűnik el.
Általában a bezártságot emelném ki, ami nálam összekapcsolódik a migrációval, mivel máshol élek, mint ahol születtem, de mindkét hely fontos számomra és szeretnék jelen lenni. Az utóbbi években a művészeti megjelenéseim Magyarországon voltak, fontos számomra az ottani művészeti közeg és most a már fentebb említett szoboravatót és egy másik kiállítást is, ahova a kenyér tematikájú munkáimat hívták meg, lehet, hogy ki kell hagynom.
Azt is látni kell, hogy a művészet csupán hab a tortán. Nem alapszükséglet, ezért különös művészeti szempontból beszélni egy globális válságról. A művészet még mindig egy elit ügy. Nagyon kis része a gazdasági teljesítménynek. Nekem az fordult meg a fejemben, hogy ugyan kit érdekel ebben a szituációban, amit egy művész mond. Most mentőautókra, egészségügyre van szükség.
Ha pedig visszagondolunk, hogy a történelem folyamán a művészet milyen szerepet vállalt bizonyos vészhelyzetekben, akkor eszünkbe juthatnak a nácik által degeneráltnak nevezett művészek és munkáik, amelyeket meg akartak semmisíteni, de gondolhatunk azokra az alkotókra is, akik a szocialista propaganda eszközeivé váltak. Itt, New Yorkban valószínűleg nem jön létre olyan diktatúra, ami komolyan befolyásolhatná a művészek törekvéseit. Ugyan vannak rossz jelek, például, mikor leköpik a kínainak kinéző embereket az utcán. Ilyen atrocitások sajnos már vannak. A konfliktus közepette erősen magunkba kell nézni, fontos, hogy személyesen hogyan reagálunk a kialakult szituációra, és hogy mennyire érezzük sajátunknak a problémákat. Egy társadalmat egységében kell tekinteni, ha valami rossz történik benne, annak én is része vagyok, még ha nem is kifejezetten az én döntéseim vezettek a konkrét helyzethez.
Itt több olyan esemény is volt az elmúlt évtizedekben, amelyek komolyan próbára tették a város közösségét. Az AIDS nagyon komoly kihívás volt, sok barátomat érintette, de nem volt globális probléma. Fiatal, tehetséges művészek haltak meg, akik a New York-i, liberális társadalom tagjai voltak. Aztán a 9/11 is olyan esemény volt, amikor kiürültek az utcák és évekre sokkolta az embereket, aminek szemtanúi voltak. Én is láttam a tetőről, mikor a második toronyba belecsapódott a repülő. A történtek után az emberek sokkal nyitottabbak lettek egymással, mélyebbről jövő gesztusok ébredtek mindenkiben. Lehet, hogy ez a járvány is nyitottabbá teszi majd a városok lakosságát.
Hogy művészként milyen hatással lesz ránk, ezt előre még nem lehet látni. Azt is nehéz megjósolni, hogy milyen hosszan tartó és pontosan milyen életmódbeli változásokkal járó időszak ez. Azt tudjuk, hogy a művészek munkáin közvetlen nyomot hagynak a hétköznapi élet történései, a szerelmek, utazások, tragédiák, gondoljunk csak Paul Klee-re vagy Picassóra. Most saját magad zárod be egy szobába, még a családodtól is elzárod magad. Ennek az érzésnek komoly lenyomatai lehetnek a jövőben.
Zajkeltő Vagon, anyaga diófa +Amish kocsikerekek. Főleg a Purim ünnephez és a Holocausthoz kötődik. 2019 november-2020 március időszakban készült. Remélhetőleg néhány hónapon belül Budapestre kerül. A videót Palotai Klára készítette, Botar Oliver közreműködésével.
Újvidéken született és nőtt fel, majd Budapestre költözött és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult. Anormatív történelmi narratívákat megkérdőjelező témái a művészet, a dizájn és a társadalom metszéspontjain helyezkednek el. Tárgyegyütteseihez, installációihoz gyakran kapcsolódnak performatív események, melyeket másokkal együttműködésben vagy önállóan valósít meg. 2015-ben megnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti díjat, kiállított, vagyis utcára vonult az OFF-Biennále Budapest 2015 eseményének keretében, önálló kiállításokat valósított meg Franciaországban, Németországban és Közép-Európa szinte minden országában. A DINAMO és az IMPEX független művészeti helyek és számos művészeti kiadvány egyik kezdeményezője és szerkesztője volt. Itthon az acb Galéria képviseli. Az artportal 2015-ben, a Leopold Bloom-díj elnyerése után, kétrészes interjút készített vele, amely itt és itt olvasható.
Melyik városban élsz és mióta?
Berlinben, már 7 éve.
Hogy kezeli a koronavírus terjedése miatt kialakult különleges helyzetet az ország, illetve a város vezetése?
Emigrációban élünk, karanténban két kisgyerekkel (1 és 7 évesek), nem akarok általánosságokat írni az ország helyzetéről. Az én közvetlen környezetemben és az itteni ismerőseim körében nyugalom van. Egyelőre úgy tűnik, az emberek bíznak abban, hogy az állam nem hagyja őket cserben. Ha minden igaz, most az összes itt adózó, kiskeresetű szabadúszó egy egyszeri gyorssegélyt kap a német államtól, állampolgárságtól függetlenül. Egyszerű eljárásban osztanak szét pénzt, mindenki kb. ugyanannyit kap. Mi nem is hisszük el, hogy ilyen történhet, vagy hogy ez a támogatás jár nekünk, holott persze, hogy jár, az állam igyekszik megmenteni a művészeket, ahogy a kiskereskedőket, kisvállalkozásokat is. Olyan, mintha pár hónapra bevezették volna a feltétel nélküli alapjövedelmet. Arra a kérdésre, hogy mi lesz ezután, itt sincs válasz.
Apropó, feltétel nélküli alapjövedelem: a járvány óta felerősödött az erről szóló vita. Mennyire utópikusan hangzik az fna! Fel-felmerül a hirtelen és nagy változások reménye. Nagyon lelombozó, hogy ezzel egy időben egyszerre szerzik meg a járvány ürügyén Magyarországon, és valószínű a világ számos pontján a korlátlan hatalmat az éppen regnáló kormányok. Mindenhol újra állnak a határok.
De hogy reagál a művészeti szakma? Gyökeresen megváltozik minden? Lesz-e végre jelentős számú művész, akik akár áldozatok árán is képesek lesznek kiszabadulni a meglévő rendszerből?
Ott tartottunk, hogy kapom ezt a gyorssegélyt mint szabadúszó művész, miközben a projektjeimet elhalasztották és a napjaim az otthoni iskoláztatással és egyéb háztartási elfoglaltságokkal telnek. Március 17. óta nincs iskola, a fiam állami általános iskolájában nem indult online oktatás. Kaptunk egy-két emailt pár feladattal, de azt is írták hozzá, hogy nem kell túlterhelni a gyerekeket. Ha jól tudom, Berlinben, az alsó tagozatosoknál nem vezették be átfogóan a digitális oktatást. Valószínűleg ennek az is az oka, hogy a rendszer, a tanárok és a diákok erre nem lettek itt még felkészítve, a digitális eszköz nem része a mindennapi oktatásnak. Ezért ezt ott vezették csak be, ahol tényleg elengedhetetlen volt. Így is óriási a káosz. Érdekes helyzet, hogy nincs meg a jogi kerete annak, hogy a diákokat osztályozhassák, mert nincsenek egységesen biztosítva az ehhez szükséges körülmények. Szembe kell nézni azzal, hogy ideiglenesen bezártak az iskolák, Berlinben és Budapesten egyaránt.
De miért is ne lehetne kihagyni néhány hónapnyi iskolát?
Mennyire ért felkészületlenül, illetve mennyire érintett rosszul a kialakult szituáció?
Bizonyos szempontból nem ért felkészületlenül, de ehhez hozzátartozik, hogy gyerekként megéltem már egy komoly válságot a ’90-es években, Jugoszláviában. 1999 tavaszától a NATO három hónapon át, szinte naponta bombázta Újvidéket (is), a szülővárosomat. Éltem már kijárási tilalom és szükségállapot alatt, elég jól emlékszem, milyen érzelmi állapotokkal és gyakorlati nehézségekkel jár. Megtapasztaltam, hogy lezárták a határokat, bezárták az iskolákat, intézményeket, az utcák üresek, a boltok polcai is üresek, emberek veszítik el egyik napról a másikra a munkájukat, a vagyonukat.
Nekem most az idő tömörült össze: az elmúlt 20 év összement és a ’90-es évek hirtelen nem annyira régmúlt már. Fontos megérteni, hogy a krízis nem holmi vákuum vagy zárvány, nem egy ideiglenes esemény. Fennáll a folytonosság, a válság az életünk szerves része.
Amit nagyon nehéz most felfogni, hogy ez egyszerre történik az egész világon. Hátha az, hogy az egész világ egy cipőben jár, erősíteni fogja a nemzetközi konszenzust és végre érdemben sikerül szembenézni a klímaváltozás okozta helyzettel.
Milyen következményei lehetnek a social distancing-nek?
Erre a kérdésre egy 2007-es munkámmal szeretnék válaszolni, melynek címe Social Motions (Tömegmozgás). A Berlin központjában található Skulpturenpark akkoriban még kopár területét egy tömegkoreográfia színpadául használtam.
A projekt alapötletét a tömegek „mintázatának” fogalma adta: a tömegmegmozdulások jelensége mögött húzódó konceptuális, szimbolikus és esztétikai értékek legmélyén rejlő kapcsolatok és ellentmondások. Érdekes hasonlóságok vannak a tömegmegmozdulások különféle (múltbeli és jelenlegi) formái között, mint amilyenek a tüntetések, a csoportos torna, a rituális gyűlések, mozgalmak, felvonulások, vagy bármilyen hétköznapi tömeget mozgató esemény. Változó módon a szélső jobbtól a szélső balig, szocializmustól a fasizmusig, ezrek koordinált mozgása a társadalom egészének olvasását teszi lehetővé. Aznap közel 120-an jelentek meg és követték a megadott utasításokat a performansz alatt. Az egyik utasítás a Tartsd a távolságot! volt, ekkor tartani kellett két méter távolságot a gyaloglók között. Ezáltal a szereplők egy hexagonális hálót képeztek, és ezt a formát a séta alatt végig fenntartották.
Vannak-e pozitívumok a jelen helyzetben?
Remélem, most többet beszélünk szolidaritásról. Az sem baj, hogy nem vesszük magától értetődőnek mindazt, ami körülvesz bennünket.
Grafikus, festő, akinek eleinte Victor Vasarely segítette párizsi boldogulását. Az École Supérieure des Beaux-Arts-on szerzett diplomát. Kiállításaival, alkotásaival mára már a világ szinte minden részén találkozhatunk. Képeinek meghatározó elemei a groteszk, lényegükre redukált alakok, motívumok, melyek által érvényre jut a művész világról alkotott képe és üzenete. Korai festményeinek komor színeit a 90-es évek elején a vörös-korszak váltotta fel, mely színvilágot azóta is előszeretettel használja. Egyik kedvencem a Gyilkosság rakottkrumplival című műve 2000-ből. Jelenleg thaiföldi műtermében dolgozik. Magyarországon a Várfok Galéria képviseli.
Melyik városban élsz és mióta?
42 éve élek Franciaországban, nagyon fiatalon menekültem oda. 12 éve éve pedig megosztva lakom Párizsban és Thaiföldön, a myanmari határ közelében, ahol építettünk egy műtermet a dzsungel szélén, azaz akkor még a dzsungelben. A hely neve Rairakhdhammatchart, a dharma kedvelőinek földje… csodálatos név. Ahogy látom az európai helyzetet, nem kaptam kedvet a visszatérésre, így lehet hogy most hosszabb időre maradunk.
A természetközeli lakhelyeden történt bármilyen változás, ami a koronavírus terjedésének köszönhető?
Mikor legutóbb megérkeztem elkaptam valamit a repülőgépen, a koronavírus okozta megbetegedéshez nagyon hasonló tüneteim voltak, emiatt kórházban is kezeltek. Persze nem biztos, hogy épp ez a betegség volt. Már decemberben jelentkezett a koronavírus Thaiföldön, az ország szinte elsőként szembesült a járvánnyal. Lezárták a kínai határt. Az elején úgy láttam, hogy nagyobb a füstje mint a lángja, de már bebizonyosodott, hogy mindenhol nagyon komoly következményei vannak a világméretűvé duzzadt problémának. Itt a múlt héten még lehetett utazni, de már megszűnt a légi közlekedés, ugyanúgy mint a buszjáratok. A boltokban maszk és kesztyű használata nélkül nem szolgálnak ki. Mindezt mosolyogva teszik, hiszen ez a „mosoly országa”.
Mennyiben befolyásolják ezek a változások a hétköznapjaidat?
Mi az erdőben vagyunk, nagy a területünk, vannak a közelben is megbetegedések, de könnyű távolságot tartani. A szomszédnak-aki 14 km-te lakik tőlünk- egy Kaliforniából visszatelepült thai hippi, biofarmja van. Vegyszerezetlen zöldségeket és gyümölcsöket termel, ami nekem tökéletesen megfelel. Ingyen kínálja, de azért én kifizetem neki. A saját kertünk is elég nagy, tíz perc, amíg végigsétálsz rajta, tele van gyümölcsfával, van egy kis veteményes is. Tervezzük, hogy ültetünk krumplit, édesburgonyát és a jövőben csirkéket szeretnénk… a tojás miatt. Itt senki nem fogja levágni a csirkét, hacsak nem a python… ami imádja.
Nagy problémánk, hogy a közeli kis tó elkezdett kiszáradni. Mikor ide megérkeztem, a saját szememmel láttam, hogyan teszik tönkre az emberek a közvetlen környezetüket, elsősorban ezzel a témával kezdtem el foglalkozni. Korábban ez egy érintetlen paradicsom volt, de tíz évvel ezelőtt megjelent a Dole Fruit Company és elcsábította az itteni földműveseket a boldog jövő reményével. Az erdőt kiirtották, mert kellett a hely az ananász és az olajpálma ültetvényeknek. A közeli tó vizét teljesen lecsapolták, az ültetvények miatt. Jelenleg a nagy cégeknek is le kell állniuk a járvány miatt, de a Dole nem zárt be, van az az összeg, amivel meg lehet győzni a hatóságokat.
Itt katonai diktatúrában élünk, jelenleg a hadsereg vette át a hatalmat, ezzel megakadályozva a polgárháború kitörését, ami végzetes lett volna a turizmusra nézve. A korrupció különböző formái jelentősen csökkentek. Itt az erdő szélén nincs politizálás. A kígyó megeszi a békát, az elefánt imádja az ananászt, a gekkó a repkedő termeszeket, a denevér a szúnyogokat… így megy ez, ahogy Kurt Vonnegut mondta.
A koronavírus most hónapokra visszaveti az utazási kedvet. Van itt egy izgalmas, külföldi és helyi vendégekre is építő vállalkozás, a Tawee és Nang Artyard által kezdeményezett Hua Hin Art village. Ez egyfajta művésztelep, ahol műtermeket lehet bérelni, művészeti foglalkozásokat és kiállításokat szerveznek. Körülbelül egy euro az ára egy workshopnak, gyerekeknek és felnőtteknek. Őket is nehéz helyzetbe hozza a turizmus hiánya.
Ugyanakkor itt egy kicsit más az emberek mentalitása, mint Európában. Nem rohanták meg a boltokat, nem vettek hatalmas mennyiségű wc-papírt, mint más országokban. Olvastam, hogy bizonyos helyeken a lakosság hamarabb gondol a seggére mint a fejére, például.
Mik szerinted a pozitívumok és negatívumok a jelen helyzetben, akár személyes, akár globálisabb szinten?
Van egy kolostor a burmai határhoz közel, ahova már sokszor hívtak, hogy csatlakozzam hosszabb időre. Szeretem a napi meditációkat. A lakásba való bezártság lehetne egy hosszabb meditáció az emberek számára, konkrét vagy akár átvitt értelemben is. Itt a belső utazások ideje. El lehet gondolkodni azon, hogy mit rontottunk el és mit lehetne tenni a jövőben.
Jelenleg a föld tüdejét pusztítjuk. Ez a vírus pedig, „érdekes” módon a mi tüdőnket támadja, talán ezt felfoghatjuk üzenetként. Például nagyon bízom abban, hogy ezek után népszerűbb lesz a tömegközlekedés. Reménykedem nagyobb megmozdulásokban is, remélem, hogy kormányok fognak megbukni és gazdasági következmények is lesznek, melyek akár a gazdaság eddigi alappilléreit is megingathatják. Bízom abban, hogy a változások pozitív irányba mozdítják el az emberi gondolkodást.
Itt a dzsungelben, ugyan távol vagyunk a nagyvárosokban jelentkező problémáktól és megoldásoktól, de azt nem mondanám, hogy ez védettséget jelentene. Gyönyörű a környezet, de most negyven fok meleg van. Hálistennek, hamarosan jön a monszun. És jó látni, hogy az emberi kreativitás nem lankad, extrém körülmények között sem. Egyik barátom Párizsban karaoke-t szervez az utcájukban. Kivetítette a szemközti tűzfalra a szöveget és az egész utca együtt énekel… Le ciel de Paris!
A nyitókép Katarina Ševic: Social Motions (Tömegmozgás) című 2007-es performanszának dokumentációja.
Az első két rész itt és itt olvasható.
Köszönöm a kontaktokat és tippeket az artportal.hu szerkesztőségének.
