Különös művészet a 84. évének betöltéséhez közeledő Christoé és tíz éve elhunyt feleségéé, egyben alkotótársáé, Jeanne-Claude-é: sokéves előkészítő munkával létrehozott, a land art és az installáció határán egyensúlyozó alkotásaik néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig élnek, később már csak az előkészítő rajzok, tanulmányok, és a tervek megvalósításának dokumentációja marad fenn utánuk. Ráadásul szinte valamennyi projektjük engedélyeztetéséért többéves, sokszor több évtizedes harcot kellett-kell vívniuk hol a városok megszokott életének felborítását vizionáló helyi hatóságokkal, hol a természetbe történő beavatkozásuk káros hatásaitól tartó környezetvédőkkel. Amikor aztán egy-egy projektjük megvalósul, a helyi lakosok és a turisták áradata indul el, hogy láthassák őket.
Igazán széles körben „csomagolóművészként” váltak ismertté; ikonikus épületeket, híres szobrokat, természeti képződményeket borítottak már be különböző fóliákkal, s bár emögött sokan sejtenek mélyebb tartalmat, ők maguk mindig az esztétikai élmény megteremtésének szándékát hangsúlyozzák; azt szeretnék elérni, mondják, hogy az emberek más szemmel is tudjanak nézni arra, amit egyébként már unalomig ismernek. Hatalmas volumenű, drága projektekről van szó, ezért azt gondolhatnánk, hogy a művészek, illetve ma már csak Christo idejének jó része a támogatók felkutatásával telik, valójában azonban ez nincs így.
A szükséges pénzt maguk teremtik elő a projektjeikhez készülő egyedi és sokszorosított rajzok, makettek, anyagminták és a projektdokumentáció értékesítéséből, továbbá könyveik és különböző egyéb kiadványok jogdíjaiból.
Felesége halála után Christo valamelyest visszavett a tempóból, de ma is fáradhatatlan. Egyszer már Jeanne-Claude nélkül is „csomagolt”, bár nem a tőle megszokott módon: 2016-ban a Brescia melletti Lago d’Iseo vizére épített 4,5 kilométer hosszú gyalogutat.
Legutóbbi megvalósult projektje, amiről itt számoltunk be, az ókori Egyiptom előkelőségei számára épült sírok, az ún. masztabák mai, olajoshordókból megépített változata volt. Ez is egy fél évszázada dédelgetett terv volt és a Londonban hét és fél ezer hordóból felépített – majd néhány hónap után elbontott – mű tulajdonképpen csak főpróba volt egy „igazi”, az Egyesült Arab Emirátusokba tervezett és 400 ezer hordóból álló masztabához, ami magasabb lenne mint a gizehi piramisok. Ez a mű a tervek szerint –Christo alkotásai közül elsőként – az örökkévalóságnak szólna és a világ legnagyobb köztéri műalkotásaként vonulna be a művészettörténetbe. Hogy megvalósul-e, még kétséges – az idő nem Christónak dolgozik.
Most egy másik, a masztabánál is régebbi terv áll a megvalósulás küszöbén: úgy tűnik, jövőre Christo újra csomagolhat. Méghozzá abban a városban, ami kiemelt szerepet játszott életében: Párizsban. A művész 1958-ban telepedett itt le, s csakhamar megismerkedett a francia Jeanne-Claude Denat de Guillebonnal, aki előbb a munkában, majd magánéletében is társa lett. Bár 1964-ben átköltöztek az USÁ-ba, kapcsolatuk Párizzsal nem szakadt meg; a városhoz 23, eddig megvalósult köztéri projektjük közül három is kötődik. Ezek közül a legismertebb a Pont Neuf becsomagolása volt 1985-ben. (A másik kettő, a Rue Visconti olajoshordókkal történő lezárása a berlini fal megépítése elleni tiltakozásul, illetve egy szobor becsomagolása a Place de Trocadérón még párizsi éveik alatt, 1961-62-ben, illetve 1964-ben megvalósult.) Christo sosem mondott le egy további, még 1961-re datálható párizsi projektjéről, a Diadalív becsomagolásáról sem. Ez a terv, most már szinte bizonyos, jövőre valósággá válhat, miután az összes illetékes hatóság áldását adta rá. A Diadalívet Christo jövő áprilisban csomagolhatja be. A munkához a művész mintegy 25 ezer négyzetméternyi kék műanyag fóliát és kb. 7 kilométernyi vörös kötelet tervez felhasználni a francia műemlékvédelmi hatóságok felügyelete mellett és a Centre Pompidou partnerségével. A becsomagolt Diadalív 2020. április 6. és 19. között várja majd az érdeklődőket.
A Centre Pompidou ebből az alkalomból egy nagyszabású kiállítást is szentel Christonak és Jeanne-Claude-nak, ami elsősorban a két művész 1958-64 közötti párizsi éveire, illetve ekkor kidolgozott, de részben később realizált ottani projektjeire fókuszál. A tárlat jövő március 18-tól június 15-ig lesz látogatható. Eddigi projektjeihez hasonlóan Christo a Diadalív becsomagolásához sem vesz igénybe semmilyen mecénási, illetve szponzori támogatást.
Nyitókép: Christo: Christo: The Arc de Triomphe de l’Etoile, Wrapped (Place Charles de Gaulle)
Collage 2017. Pencil, wax crayon, enamel paint, photograph by Wolfgang Volz and tape.
8 1/2 x 11″ (21.5 x 28 cm) Photo: André Grossmann © 2017 Christo / www.christojeanneclaude.net
