Clouet-től Seurat-ig

Metropolitan Museum of Art, New York
Az amerikai partokat a francia művészet szökőárja mossa ebben a szezonban. Matisse-től Monet-n át, Gaugin-ig és Seurat-ig szinte minden jelentős francia, vagy Franciaországban élő festő művei kiállításra kerültek. Most a British Museum hatalmas gyűjteményéből a 16–19. században dolgozó francia művészek rajzaiból vett, 95 művet tartalmazó vállogatás kerül kiállításra a New York-i Metropolitan Museum-ban. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi tesz egy rajzot franciává, vagy angollá, vagy olasszá? Azon túl, hogy nemzetiségi alapon könnyű, kényelmes kategorizálni a művészetet, lehet-e valóban olyan lényeges jegyeket, esztétikai ideákat, szellemi irányzatokat találni az egyes országokban alkotó művészek munkáiban, amelyek más országokban, ugyanabban az időben keletkezett művekben nem találhatók meg? Mitől lesz összetéveszthetetlenül francia egy rajz? Tudjuk, hogy sok esetben egy-egy nagytehetségű művész munkássága generációkra befolyásolhatja a környezetéből kikerülő alkotók művészetét – de lehet-e ezt a befolyást ethnikai jellegűnek minősíteni?
Franciaországban például az 1648-ban alapított Királyi Akadémia, a francia klasszicizmus bástyája terjesztette a filozófus-művész Nicolas Poussin (1594–1665) antikvitás-imádó stílusát. Poussin élete legnagyobb részét Olaszországban töltötte, ahol a római művészet és az olasz biblikus festészet tanulmányozásával  alakította ki a francia történelmi-akadémikus festészet alapjait. Egy másik, befolyásos francia művész, Claude Lorrain (kb. 1604–1682), akinek 5 rajza szerepel a Met kiállításán, ugyancsak Olaszországban, Rómában töltötte karrierje nagy részét. Munkáinak jóval több köze van a kortárs olasz művészethez, mint korának francia alkotásaihoz, s követői is az ő, nagyon is olaszos stílusát vitték tovább. Persze vannak olyan partikuláris jegyek, kifejező-eszközök, munkamódszerek, amelyek az egyes országokban alakultak ki, s amíg át nem terjedtek más országok művészetébe, egyedül kialakulásuk helyére jellemzőek. Jean Clouet (1475/85–1540) például a valós bőrszínt eredményező vörös és fekete kréták keverésével kialakította az élethű portré-rajzok technikáját Franciaországban. Ő alkalmazott először rajzokon áll és orr alatti árnyékokat. Metódusát természetesen étvették tanítványai, majd néhány év alatt szétterjedt Európában. Az említetteken kívül, többek között Pierre Dumonstier II., az ugyancsak Olaszorszában tanuló Jacques Callot, Jean-Antoine Watteau, Jacques-Louis David, Eugène Delacroix, Gustave Courbet, Pissarro, Degas és Georges Seurat művei szerepelnek a kiállításon. Mindegyiküknek megtalálhatók hasonló stílusban, szellemiségben alkotó, más országokban élő paralleljei.