Hangok és a város. A Király utcában egy befejezetlen építkezés terében, két üzlethelyiségben a city-ben, és a Víg utcában, a korántsem víg nyolckerben. Az elektro-metronómok egyre sűrűbben ütnek, ahogy járkálunk a térben, a városi tücskök különös hangsorokat ciripelnek, a kopogtatásra visszakopogtatnak az ajtók. Séta a fülnek: a kiállítás helyszínei a Hosszúlépés csapatának segítségével be is járhatók – még vasárnapig. A Sound as Space két kurátorával beszélgettünk, Őze Eszterrel és Perczel Júliával.
Budapest 1061, Király u. 8-10, Central Passage, 40-es helyiség – Gryllus Ábris, Várnai Gyula
Budapest 1052, Vitkovics Mihály u. 3. szám alatti 2 szomszédos üzlethelyiségében – Kolozsvári Csenge, Tornyai Péter
Budapest 1084, Víg u. 20. – Gaat András
Gryllus Ábris munkája. Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
artPortal (aP): A megnyitón látszott, nem csak a képzőművészeti közegből érkeztek érdeklődők az eseményre. Ti hogyan látjátok a hazai hangművészet képzőművészethez való viszonyát?
Őze Eszter (Ő.E.): Nagyon örültünk a többféle közegből jövő érdeklődésnek, mivel ez valahol a közegek nyitottságát tükrözi. A hangművészettel mi a képzőművészet felől foglalkozunk, de emellett a zenész közeg, a kortárs zeneszerzők, vagy a kísérleti elektronikához köthető szakmabeliek szintén fontosnak tartják a témát, viszont egészen máshonnan közelítik meg. Ritkán van mód közös platformon való megjelenésre, vagy akár csak találkozásra. Az olyan eseménysorozatok, mint amilyen például az UH Fest ugyan lehetőséget nyújtanak erre, de ezek kerete nem a vizualitás. A munka során nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy a különböző közegekből jövő alkotók milyen jól tudnak együtt dolgozni, és hasonlóan gondolkozni.
Perczel Júlia (P.J.):A képzőművészetben a hanggal való foglalkozás nem új jelenség, hagyománya van legkésőbb a 20. század eleje óta. Szerettük volna megvizsgálni, hogyan lehet a hanggal való alkotás hagyományát továbbvinni, középpontba helyezve azt a nézetet, hogy a hangművészet per definitionem interdiszciplináris. Ebben az értelemben a kiállítás illeszkedik az OFF-Biennálé azon célkitűzéséhez is, hogy tágítani kívánja a képzőművészeti közeg magába zártságát, ami sokszor talán valóban létezik.
Várnai Gyula munkája. Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
Ő.E.: A hangművészet és a képzőművészet pedig ilyen értelemben nem is feltétlenül kettéválasztandó, a kiállításon megjelenő munkák kapcsán is megfigyelhető, hogy a különböző irányokból érkező alkotók munkái a végén szépen összeértek. Gaat András például történetekkel, narratívákkal foglalkozik, beszéd alapú művet hoz létre a rádiózavarás “médiumával”. Így egy tematikailag képzőművészeti művel szerepel, holott zeneakadémiai háttere is van. A kategóriák tehát képesek teljesen átalakulni.
aP: Jelentett-e nehézségeket eltérő irányokból közelítő alkotókkal dolgozni?
P.J.: Főleg abban voltak különbségek, hogy az egyes művészek hogyan viszonyultak a kiállításhoz mint formához. Azonban nagyon jó élmény volt számunkra az, hogy a munka folyamán tényleges együttműködés valósult meg az alkotókkal, mindenki részt vett a folyamatokban. Sokan saját erőforrásokat is beletettek a munkába.
aP: Hogyan választottátok ki a művészeket?
P.J.: Egyrészt mindenképp szerettük volna, hogy különféle művészeti ágakban tevékenykedő alkotók szerepeljenek a kiállításon, így adódott, hogy mind a képző-, mind a zeneművészet irányába induljunk. Olyanokkal vettük fel a kapcsolatot, akikről korábbi munkáik alapján azt gondoltuk, hogy izgalmasan működhetnek majd ebben az OFF által teremtett, új, erősen helyspecifikus kontextusban. Azt ugyanis kezdettől tudtuk, hogy nem galéria-terekben fognak létrejönni a munkák. Meglepő és nagyon jó élmény volt, hogy lényegében mindenki rögtön igent mondott a felkérésre. Utólag, az elkészült munkák alapján az is evidensen látszik, hogy öt igen különböző művész került kiválasztásra, akik teljesen eltérő nézőpontból foglalkoznak a hanggal. Éppen ezért nem is fontos, hogy a képzőművészeti, vagy a zenei diskurzushoz kapcsolhatók-e a munkák.
Őze Eszter és Perczel Júlia. Fotó: Barkóczi Flóra
aP: Hogyan találtátok meg a helyszíneket?
P.J.: A legfontosabb kiindulópontot az jelentette, hogy olyan helyszínt kellett keresnünk, amely nem önkormányzati tulajdonban volt, mivel az OFF-Biennálé elveihez igazodva állami pénzből működő intézménnyel nem működtünk együtt mi sem.
Ő.E.: Rengeteg helyszínt megnéztünk, míg végül kialakultak a véglegesek. Összességében a művészek és műveik igazodtak a lehetőségekhez, azokhoz a körülményekhez is, hogy ezek elsősorban nem kiállítóterek. Ahhoz a kezdetektől ragaszkodtunk, hogy a város belső területein lévő helyiségeket szerezzünk meg, melyek bejárható távolságra vannak egymástól. Hosszú ideig kérdéses volt, hol valósulhatnak meg végül az installációk, ugyanis ezeken a területeken nagyon nehéz volt olyan ingatlanokat találni, amelyek nem ökormányzati tulajdonúak. A keresés egyik végső, komikus jelenete volt, amikor egy általunk kiszemelt ingatlanról kiderült, hogy az egy behajtócég alá tartozik. Végül sikerült megtalálni a megfelelő helyszíneket, de az OFF kikötése nehézséget jelentett a keresésben. Végül az is segített, hogy meg tudtuk találni azokat a tulajdonosokat, akikkel mint emberekkel is jól tudtunk együttműködni. Ez hasonlóan alakult a szponzorok megtalálása kapcsán is.
Kolozsvári Csenge munkája. Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
Gaat András projektjének helyszíne előtt, a Víg utcában. Fotó: Barkóczi Flóra
P.J.: Voltak helyszínek, amelyek megtalálásában részben az OFF-stáb segített. Tanulságos volt az is, hogy voltak olyan szponzorjelöltek, akik sokáig ”lebegtették” a segítségüket, végül mégsem támogattak minket, holott a kezdetektől nagyon kedvesek voltak és segítőkésznek mutatkoztak. Ugyanígy arra is akadt példa, hogy olyanoktól kaptunk nagyarányú segítséget, akik eleinte nem mutattak különösebb nyitottságot.
aP: A kiállítás teljes egészében egy séta keretében tekinthető meg, amihez kapcsolódva a Hosszúlépés által vezetett túrákat is szerveztetek. Van-e a séta egészének valamilyen előre tervezett dinamikája?
Ő.E.: A séta felépítésében elsősorban a Hosszúlépés csapatára hagyatkoztunk, akikkel a kezdettől fogva kapcsolatban voltunk. A séta menetét és az érintett témákat is ők találták ki. A város egyes pontjaihoz kapcsolódó történeti és aktuális vonatkozások tárgyalását is elsősorban a saját elképzelésük szerint építették bele végül a sétába, előtérbe helyezve a hallás szempontját, és a sétával elsősorban a helyieket célozva meg. A köztes terek beépítésével a tervezett utat végigjárva alakult ki egy íve a túrának.
aP: Szerintetek érdemes-e felkeresni egy-egy helyszínt a többi megtekintése nélkül is?
P.J.: Maximálisan. Ugyanakkor mivel 2-2 mű közvetlenül egymás mellett van, így gyakorlatilag csak Gaat András alkotását lehet önmagában megnézni. Viszont mivel ténylegesen öt különböző aspektus megjelenéséről van szó, így bármelyik megállja a helyét magában is.
Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: Milyen mértékben volt fontos az egyes installációk vizuális megjelenése?
P.J.: Minden tekintetben fontos a hangművészeti munkák esetében a vizualitás, ahogy annak hiánya is, hiszen az is ugyanolyan alkotóeleme a térnek, mint a hang, amelyre jelen esetben fókuszáltunk. Ez mindegyik installációban nagyon hangsúlyos. Gaat András műve a Rákóczi téren például gyakorlatilag egy fekete doboz, Várnai Gyulánál pedig teljesen összekapcsolódik az ajtók vizuális ritmusa és a zenei ritmus. Ugyanígy Gryllus Ábris esetében is szerves egészt képez a tér és a benne működő ritmikai struktúra. Gyakorlatilag a séták is arról szólnak, hogy a városnak ezeket a szeleteit nem annyira szociológiailag kontextualizálják, hanem inkább az érzéki tapasztalásra hegyeznek ki minket. Ezt a városban egyébként is tapasztaljuk, alapvetően a vizualitáshoz kötődően, viszont a hangzásra általában kevésbé figyelünk, kevésbé differenciáltan éljük meg. A sétának is az a célja, hogy az egyes terekbe megérkezve azok befogadását segítsék az érzékiség szempontjából.
Ő.E.: Az installációkat nagyon meghatározzák a terek. Nehéz volt megállapítani, hogy hol az a pont, ahol azt mondhatjuk egy alkotónak, hogy valamit máshogy kéne csinálni, vagy hogy vizuális szempontból máshogy kéne foglalkozni a térrel. Valójában nem szóltunk bele abba, hogy hogyan valósítják meg vizuálisan a munkákat. A tér és a mű minden esetben teljesen összekapcsolódik, szerves egésszé válik, ezáltal lesz installációvá. Nagyon izgalmas volt azt látni, hogy mit kezdenek a rendelkezésre álló terekkel az egyes művészek. Főleg az érdekelt minket, hogy a nyilvános terekben milyen hangok szólalhatnak meg, és ezeket hogyan értelmezhetjük. Minden értelmezés az egyes alkotókhoz kötődik, amelyhez a terek kiindulópontot jelentettek.
Tornyai Péter munkája. Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: A kiállítás technikai megvalósulásának lehetőségeit elsősorban szponzorok segítségével teremtettétek meg. Ahogyan az OFF-projektek mindegyike esetében, a szponzorokkal nektek kellett felvenni a kapcsolatot, és kialakítani az együttműködést. Milyen tapasztalataitok voltak ezekkel a cégekkel?
P.J.: Korábban még egyikünk sem volt olyan helyzetben, hogy ilyen mértékű és mennyiségű támogatást kellett volna szereznie, így ebből nagyon sokat tanultunk, onnan kezdve, hogy egyáltalán kiket lehet és érdemes megkeresni egy ilyen esetben. A tapasztalat alapján a nagy számok törvénye itt is érvényes, előbb-utóbb valaki támogatni fog. A szponzoráció mellett kaptunk segítséget az OSI-tól is az OFF-on keresztül, illetve magántámogatást is szereztünk. A fennmaradó részben elsősorban hangtechnikai cégektől és helyszínektől kértünk támogatást. Segítséget kaptunk emellett hangtechnikához, videókészítéshez, arculattervezéshez is. Az OFF sokat segített a láthatóságban, a szakmai segítségkérés kapcsán, és mint egy szakmai “külső szem”. Nagyon jó tapasztalat volt, és bizakodásra ad okot az, hogy számos olyan szervezet is támogatott minket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a képzőművészethez. Ezt nagy sikerként éljük meg.
Ő.E.: Mindezeken kívül nagyon sok önzetlen, baráti segítség érkezett. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez így hosszú távon is működőképes volna, vagy, hogy át lehetne és kellene állni teljes mértékben erre a támogatási rendszerre.
Fotó: Dragon Zoltán / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: Ez az első közösen rendezett kiállításotok. Milyen tapasztalatai és tanulságai voltak a közös munkának?
Ő.E.: Akikkel ezen a kiállításon együtt dolgoztam – elsősorban Perczel Juli, Gaat András, Gryllus Ábris, Kolozsvári Csenge, Tornyai Péter, Várnai Gyula, de még nagyon sok mindenki más is –, azoktól megtanultam, milyen úgy együtt dolgozni, hogy a cél valóban közös ügy. Nagyon fontos volt megtapasztalni, hogy mi történik, ha azt a tudást és energiát teszi hozzá mindenki, amivel rendelkezik, és közösen használjuk ezeket az erőforrásokat. Voltak öngóljaink is, illetve olyan helyzetek, amelyeket nem tudtunk megoldani, és sokat vesztettünk velük. Ami végül létrejött, az számomra (és remélem, hogy a többiek számára is) egy olyan folyamat volt, amiből nagyon sokat tanultam, és amiben nagyon szetettem benne lenni.
P.J.: Rengeteget fejlődtünk kommunikáció terén; abban, hogy hogyan kell hatékonyan kommunikálni a különböző szakemberekkel, szakértőkkel, művészekkel. Emellett a problémakezelés módjáról is sokat tanultunk. Összességében rengeteg hasznos tapasztot jelentett az elmúlt több mint egy év, és emellett sokszor nagy öröm is volt ez a sokrétű együttműködés.
A cikk lejjebb folytatódik.