Chorin Ferenc 1879-ben zsidó-magyar család gyermekeként született, dédapja Chorin Áron híres aradi főrabbi volt. Jogi tanulmányai után ügyvédként tevékenykedett, de hamar gazdasági pályára lépett, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt vezérigazgatója, majd elnöke lett. 1919-ben kikeresztelkedett, 1921-ben feleségül vette Weiss Manfréd lányát, 1925-től a Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnökévé, három évvel később elnökévé választották. Utóbbi funkcióját egészen 1942-ig töltötte be. Két évtized alatt jelentős képzőművészeti gyűjteményt épített fel, melyben olyan jelentős hazai mesterek mellett, mint Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly, vagy Szinyei Merse Pál, neves külföldi művészek, köztük Salomon van Ruysdael, Alfred Sisley, François Millet és Charles-François Daubigny munkái is megtalálhatók voltak. Festmények mellett usak szőnyegeket, itáliai reneszánsz bútorokat, augsburgi, nürnbergi, bécsi, felvidéki és erdélyi ezüstöket is gyűjtött. Miután 1942 szeptemberétől bombatámadások érték Budapestet, Chorin más gyűjtőkhöz hasonlóan banki trezorokban – ő konkrétan a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál – igyekezett biztos helyet találni műkincsei egy részének. A német megszállás után vagyona átadásának fejében hagyhatta el az országot. Előbb, 1944-ben Portugáliába ment, majd 1947-ben az USÁ-ban telepedett le és ott élt 1964-ben bekövetkezett haláláig. Amerikában is több üzleti vállalkozást alapított és társelnöke volt a Magyar Nemzeti Bizottmánynak. A világháború vége után a bank arról tájékoztatta, hogy a trezort 1945 januárjában, Budapest ostroma idején kirabolták és az értékes műveknek nyoma veszett. Annak a Salomon van Ruysdael-festménynek a sorsa, amelyet Chorin feltehetően 1931-ben vásárolt meg Glück Frigyes műgyűjtő hagyatékából és amely most végül visszakerült örököseihez, hosszú évtizedeken keresztül ismeretlen maradt.
A festmény fontos helyet foglal el Ruysdael életművében. Az elsősorban folyóparti és tengeri tájképeiről ismert művész oeuvre-jében ritkák a „szárazföldi” tájakat, embereket, állatokat, szekereket ábrázoló munkák, és ritkának számít – nem csak az ő, hanem kora más alkotóinak életművében is – a festmény álló téglalap formátuma is.
A sokáig lappangó kép a 80-as évek elején egy londoni műkereskedésben bukkant fel, ahol a bostoni Museum of Fine Arts (MFA) vásárolta meg 1982-ben; a múzeum gyűjteményében ez volt az első Ruysdael-alkotás. (Később három további műve is kollekciójukba került – egy adományként, kettő pedig egyelőre letétbe, de ún „megígért adományként”.) A kereskedő nem rendelkezett túl sok információval a kép provenienciájáról; mindössze annyit tudott, hogy korábban egy svájci magángyűjteményben volt. Ugyanakkor a vakrámán volt egy olyan szakadt címke, ami nyilvánvalóvá tette, hogy megfordult Magyarországon is. Ez természetesen nem kerülte el a múzeum figyelmét sem, mégsem tudtak több információt szerezni; nem segített az elveszett és ellopott műtárgyak legnagyobb adatbázisa, a The Art Loss Register tanulmányozása sem. Ugyancsak nem jelentett támpontot számukra a téma legismertebb itthoni kutatója, Mrávik László 1988-ban megjelent könyve, a „Sacco di Budapest”. Depredation of Hungary 1938-1949 sem, amely listázta ugyan a művet, de illusztrációja nem tette beazonosíthatóvá.
A fordulat 2019-ben következett be, amikor egy másik hazai szakember, Juhász Sándor arról értesítette a bostoni múzeumot, hogy a Beverwijk látképe egykor a Glück-gyűjtemény része volt. Ezt az információt az MFA feltette a honlapjára, továbbra sem tudva semmit a kép II. világháború alatti sorsáról. Ez a rövid új bejegyzés azonban elég volt Chorin örökösei számára ahhoz, hogy – 2021-ben – be tudják azonosítani a képet. Amikor dr. Peresztegi Ágnes, az őket képviselő – és az elkobzott zsidó javak restitúciója ügyében az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetekben is nagyra értékelt szerepet játszó – ügyvéd felvette a kapcsolatot a múzeummal, a reakció példamutató volt. Illetékes kurátoruk, Victoria Reed szerint „ez az, amiért dolgozunk. Ezért van a web-oldalunk, ezért tesszük közzé online a provenienciára vonatkozó információkat, ezért hozzáférhető az egész gyűjtemény online. Ez tényleg segít az embereknek – a holokauszt áldozatainak és leszármazottjaiknak – könnyebben megtalálni azokat a vagyontárgyaikat, amiket még mindig keresnek.” A festmény a szükséges azonosítások elvégzése után gyorsan visszakerült Chorin örököseinek tulajdonába, amit Peresztegi Ágnes az alábbi szavakkal kommentált: „Ebben az esetben elismerésemet kell kifejeznem az MFA felé, mely nemcsak restituálta a művet jogos tulajdonosainak, de ezt elegánsan, professzionális módon és gyorsan tette”. Amikor egy múzeum – önként vagy bírósági ítéletet végrehajtva – visszaszolgáltat gyűjteményéből egy művet, gyakran rögtön ajánlatot is tesz annak visszavásárlására. A nemzetközi sajtó információi szerint ebben az esetben a múzeum nem tett ilyen ajánlatot, de elvileg nem zárható ki, hogy licitálni fognak rá – az örökösök ugyanis a festmény eladása mellett döntöttek. A Beverwijk látképe jelenleg a Christie’s New York-i kiállítótermében látható, s ennél az aukciósháznál kerül majd kalapács alá még ebben az esztendőben.
