Bármennyire is furcsa, Helmut Newtonnak 2004-ben bekövetkezett halála óta még nem volt életmű kiállítása Párizsban, jóllehet a kalandos életű fotóművész egyik, és talán legjobban szeretett otthona pont ez a város volt.
A Berlinben, 1920-ban Helmut Neuländer néven született, és származása miatt onnan menekülni kényszerülő fiatalember Szingapur érintésével, 18 éves korában Ausztráliában telepedett le, és ott is kezdte fotóművészi pályáját. Hogy a divatfotózás állt hozzá legközelebb, azt már egészen korai, divatlapokban, elsősorban a kor divatját erősen meghatározó Vogue-ban közölt képei is tanúsították.Az 50-es évek közepén ajánlatokat kap angliai divatlapoktól és ausztrál származású feleségével, June-nal együtt Londonba költöznek, de a fényt éltető elemének tekintő fotóművész nem érzi jól magát a ködös városban, így Párizsban is munkalehetőséget keres. Jóllehet képeinek nagy többsége az angol nyelvű Vogue-ben jelenik meg, egy 1964-ben, a párizsi Courrèges-modellekről készített és egy francia divatlapban publikált sorozata olyan átütő sikert hoz Newton számára, hogy a féltékeny angliai kiadó, aki szerződésüket exkluzívnak tekintette, felmond neki.Newton felvételei addig az ideig talán csak technikai tökéletességükben múlták felül a 60-as évek magazinjaiban publikált szokásos divatfotókat. Ám az 1970-ben bekövetkezett szívrohama miatt egy évre visszavonuló fotóművész felgyógyulása után a korábbiaknál sokkal provokatívabb, a szexualitás, az erőszak és a meghökkentés minden eszközét felhasználó alkotásaival zajos sikert arat. A magát tudatosan hivatásos voyeur-nek nevező Newton a pornográfia határát súroló, de azon innen maradó képei új irányzatot és sok fiatal fotós számra követendő iskolát jelentettek. Szinte tudatos kiszámítottsággal lép át az úgynevezett jóízlés határán, elsősorban a perverzitás, az aberráció, a szado-mazochista fantáziák irányába, és ezt önmaga is megfogalmazza egyik, 1984-ben Bécsben adott interjújában : „A közönségességet szeretet; vonz és izgat az ízléstelenség, mert a jóízlés csak a konvencionális látásmódig terjed. A kocsim kesztyűtartójában bilincset és láncokat tartok, nem magam miatt, hanem a fotóim számára”.Aktfotóin a nők ábrázolása nemcsak a képek szokatlanul nagy mérete következtében kap új dimenziót, hanem a modellek által kifejezett karakterek miatt is, ugyanis képein a férfiakon és környezetükön egyaránt uralkodó, a társadalmi és üzleti sikereikre büszke, mindenféle szexuális alárendeltségtől és tabuktól független nő jelenik meg. Newton egyébként is a felső tízezer, a világhírben otthonos gazdagok és kiváltságosak körében készíti felvételeit, és ez nemcsak a képek szereplőire, hanem a helyszínekre, a ruhákra és a kellékekre is kiterjed. Spontánnak tűnő képeinek elkészítésekor mindent előre kidolgozott, krédója az volt, hogy a modell semmilyen improvizációs lehetőséget nem kaphat. Beállításaiban minden elem, különösen a napszakok és az ebből eredő fényhatások, a nemritkán provokatív, de tudatosan kidolgozott és előre megtervezett legapróbb részletek, mind-mind szigorú forgatókönyv szerint kellett, hogy létrejöjjenek.
1975-ben Newton már 55 éves volt, amikor képei végre nemcsak a divatlapok oldalain, de a kiállítótermek falain is megjelentek, és 1976-ban, első könyvének megjelenése kapcsán a divatfotóban éppen az ő képei miatt új kifejezés honosodott meg, a „porno-chic”. Az addig igencsak rezervált reklámfotókkal dolgozó cégek Newton kompozícióinak hatalmas sikere kapcsán egyre merészebb, sokszor a pornográfiát idéző fotókat használtak fel luxuscikkeik népszerűsítése érdekében.Newton a 80-as évektől kezdve a világ egyik legkeresettebb és legjobban fizetett fotósává lépett elő, de szerencsére ez képein inkább a tökéletességre való törekvés és a modellek exkluzív kiválasztásában nyilvánult meg. A jelenlegi kiállítás talán legjobb képei is azok a portrék, amelyeket a fotóművész ebben a periódusában talán pont hírnevének köszönhetően készített, így többek között Andy Warholról, Yves Saint Laurent-ról, Mick Jaggerről, Daliról vagy éppen Jean-Marie Le Penről, ugyanis ezeken a képeken érhető igazán tetten Newton empátiája, és az a psziochoanalízisbe hajló személyiségfeltárási képessége, amellyel modelljeinek intim szféráját megnyitja.Persze a látogatók többségét esetleg a női aktképek intim szférája érdekli jobban, de őket sem éri csalódás, ugyanis láthatják az 1980 és 1993 között készült híres sorozat, a hatalmas méretű Big Nude fotóit, melyeknek képi ötletét Newton a német terroristák rendőrségi nyilvántartásában szereplő fényképeiből merítette.„A jó divatfotó sok mindenre emlékeztethet: portréfotóra, egy kirándulásról készített képre, egy lesipuskás fotós által megörökített felvételre, szóval sok mindenre, kivéve egy divatfotóra” – mondja a fotóművész a felesége által készített portréfilmben, és ehhez a hitvallásához a Los Angelesben 2004-ben elhunyt Helmut Newton egész életpályája adja meg a bizonyítékot.A nagy sikerre való tekintettel az eredetileg június közepéig tervezett kiállítást éppen a napokban hosszabbították meg, így az érdeklődők egészen július végéig láthatják a párizsi Grand Palais-ban, a XX. századi fotóművészet egyik emblematikus alakjának, Helmut Newtonnak több mint 200 képét.
A cikk lejjebb folytatódik.