A Musée Montparnasse következetesen hű marad hagyományaihoz, ugyanis április 26-án nyílt kiállításán ismét egy, az Ecole de Paris vonzáskörébe tartozó művész, Edgar Stoebel munkáiba nyújt alapos betekintési lehetőséget.
Mint ahogyan Lydia Harambourg – az ismert művészettörténész írja a kiállítás alkalmából megjelent igényes és szép kiállításu könyvében – Stoebel a zene és a képzőművészet határmezsgyéjén mozgott egész életében, és míg életének első felében inkább a zene vonzotta, az 50-es évektől kezdve, amelyeket már Párizsban töltött, a képzőművészet került előtérbe.
Az 1909-ben Oranban született Stoebel, eredeti nevén René Ichoua Teboul, zenét tanult, és már fiatal korában iskolás társaiból 17 tagú zenekart szervezett. 1931-ben, hogy zenei képzését kiszélesítse, Párizsba utazott, és komolyzenei tanulmányait zongoraszakon folytatta, összhangzattant és ellenpontozást tanult a híres professzornál, Léon Eugene Moreau-nál.
Igéretes karrierjének a háború kitörése vetett véget, és a kötelező katonai szolgálat miatt, 1940-ben visszatért Algériába. 1942-ben a szövetségesek afrikai hadműveleteinél csatlakozott az amerikai hadsereghez, és egészen 1945-ig ott is szolgált, az olasz és francia fronton.
A háború után úgy döntött, hogy már nem folytatja zenei tanulmányait, hanem zeneműkiadót alapít, de emellett egyre többet rajzolt, és a kezdeti tájkép és zsánerfestészet után, egyre inkább az absztrakció, a valóság képi elvonatkoztatása foglalkoztatta.
Festői pályának alakulására nagy hatást gyakorolt a Coupole kávéházban gyülekező montparnasse-i baráti kör, ahol Picasso és Zadkine mellett, egyre több időt töltött Anton Prinner, Vierra da Silva, Goetz és Mondzain társaságában, kiktől nemcsak technikai, hanem filozófiai értelemben is sokat tanult.
A 60-as évek elejére egyszercsak rátalált sajátos stílusára, amit a saját maga által kitalált szóval «figuraszintézis»-nek nevezett el. Ennek lényegét így határozta meg: «A figuraszintézis egy tárgyról alkotott szubjektív kép, és nem maga a tárgy, hanem a kettő egyszerre.»
Az evvel az elmélettel született képeire a formák tárgyias, de egyúttal absztrahált együttese, a színek autonómiája és élénksége, a buján hullámzó formák közé zárt valóságos ábrázolás a jellemző, és ezek a képek egycsapásra a 60-as, 70-es évek ismert művészévé tették. Szakmailag és anyagilag egyaránt sikeres kiállításai egymást követték Európában és Amerikában, munkái különböző múzeumok állandó gyűjteményeibe is bekerültek.
Mindeközben zenei tevékenységét is tovább folytatta, nemcsak lemezeket jelentetett meg, hanem könyvek kiadásával is foglalkozott, sőt Paulo művésznéven saját szerzeményeit is énekelte az akkoriban nagyon népszerű montparnasse-i szórakozóhelyen, a Pub Olympiában. Egész életére és tevékenységére az életöröm volt a jellemző.
Nevét a a konkrét absztrakció irányzatában sorolt művészek között olyanokkal említik együtt, mint Arp, Sonia Delaunay, Aurelie Nemours, Magnelli, Poliakoff, Mortensen vagy a magyar származású Henri Nouveau és Etienne Hajdu.
2001-ben bekövetkezett halála óta, most ez az első átfogó, retrospektív kiállítása, ami 2007. április 28. és május 20. között tekinthető meg a párizsi Musée Montparnasse-ban.
(Nyitva, hétfő kivételével, minden nap 12.30–19 óráig)
Belépő: 5 euro, katalógus: 54 euro
