Hivatalosan mindössze tizenkét évet élt, ennek ellenére a 20. század egyik leghosszabban ható képzőművészeti irányzatának tartják a kubizmust. Igaz, már megszületése előtt is voltak jelei ennek az útkeresésnek, hiszen Picassót és Braque-ot – elsősorban Cézanne művészetelméleti megközelítése miatt – már 1906-1907 táján foglalkoztatta a mindennapi élet reális formáinak geometriai alakzattá történő transzformálása.
Magának a kubizmusnak a megszületését Jean Metzinger és Albert Gleizes 1912-ben megjelent „A kubizmusról” című tanulmányához köti a művészettörténet. A kubizmus sok más későbbi irányzatra is megtermékenyítő hatással volt, sőt nem túlzás az az állítás sem, hogy mindennapi látásmódunk is tudattalanul sokban követi. Metzinger szerint az impresszionizmus a benyomás győzelme, ezzel szemben a kubizmus az értelem győzelme a valósággal szemben. A térbeli, ha úgy tetszik, háromdimenziós látásmód meglepő módon nagy részben a régmúltra, az ősire támaszkodott. A Cézanne 1906-ban bekövetkezett halála utáni időszakban egyszerűen nem maradt lehetőség a festészet hagyományos úton történő továbbfejlesztésére és Picasso – mint a század szinte minden képzőművészeti újdonságának előfutára – az afrikai néger szobrok plasztikus megjelenítését elementáris erejű megújulási lehetőségnek látta. Míg Picasso, Apollinaire és Braque a montmartre-i Bateau Lavoir-ban vitatkozott az új festészeti formáról, addig egy Párizshoz nagyon közel eső kisvárosban, Puteaux-ban vasárnap délutánonként, egy-egy sakkparti közben, a Villon-testvérek (köztük a Breton által a század legzseniálisabb elméjének tartott Marcel Duchamp) házában egy másik festőtársaság is egy teljesen újszerű koncepció szükségességéről beszélt.
Robert Delaunay, Albert Gleizes, Jean Metzinger, Fernand Léger és barátaik számára a természetes világ látható része szűknek bizonyult, és mindenáron a dolgok univerzális összefüggéseire, a tér és a látvány hagyományostól eltérő érzékelésére kerestek megoldást.
Jean Metzinger nemcsak iskolázottsága, hanem festészeti felfogása miatt is a pointillista-impresszionista iskola követője volt, a 20. század első éveiben készült képei semmiben sem különböznek a kor hasonló alkotásaitól. Albert Gleizes ezzel szemben autodidakta volt, és talán ennek tudható be, hogy már impresszionista hatású képein is törekedett – Apollinaire szavaival élve – az egyszerű és az általános megragadására.
Amikor a két fiatalember 1909 táján találkozott, mindketten éppen szakítottak az impresszionista látásmóddal, de a kor divatos csoportjához, a fauve-okhoz sem éreztek közeli kapcsolatot, mert számukra fontosabbnak látszott a forma, mint a szín. Gleizes egyfajta aszketizmussal minimálisra redukálta mindazokat a vonalakat, amelyeket a tér szempontjából feleslegesnek érzett, Metzinger pedig a tárgyak egyszerűsített geometriájával kísérletezett.
Bár a Puteaux-i iskola hivatalosan csak 1911-től jelentkezett ezen a néven, tagjai már 1908-tól rendszeresen kiállítottak a Függetlenek Szalonján, míg a kisebb létszámú „ellentábor” a Bateau Lavoir-csoport, elsősorban Picasso és Braque, inkább a képkereskedő és mecénás Kahnweiler galériájában mutatta be újszerű, meghökkentő alkotásait.
Jóllehet Picasso 1907-ben készült Avignoni kisasszonyok című képét tartják az első igazán kubista alkotásnak, a kubizmusnak mint irányzatnak az áttörése valójában 1910-re tehető. A forradalmi látásmódhoz olyan alkotók csatlakoztak, mint Picabia, Brancusi, Herbin, Louis Marcoussis, André Lhote, Kupka, Archipenko vagy éppen a magyar Csáky József. A kubizmus hivatalos manifesztumának megjelenési dátuma pedig 1912, amikor is Metzinger és Gleizes közösen írt tanulmányukban összegezték a művészetről kialakított elképzeléseiket.
A párizsi Musée de la Poste frissen megnyílt kiállítása most ennek a centenáriumnak állít emléket. Az itt látható képek jelentős része, több mint hatvan festmény, Metzinger és Gleizes alkotása, de mellettük az irányzat jobb megismerése és megértése érdekében a kubizmus más kiemelkedő alakjainak, mint például Juan Gris, Auguste Herbin, La Fresnaye, Jacques Lipchitz vagy Survage képeiből és szobraiból is sokat láthatunk. Csak sajnálni tudjuk, hogy a Budapesten már 1912-ben bemutatkozott irányzat magyar vonatkozásaiból, így Réth Alfréd vagy Csáky József műveiből egy sem szerepel ezen a mostani kiállításon.
Metzinger és Gleizes útjai néhány évvel később elváltak. Metzinger a későbbiekben màr sohasem írt művészeti tanulmányt, hanem a festés mellett verseléssel foglalkozott, és bár a húszas évektől kezdve a konstruktivizmus is nagy hatással volt művészetére, életének utolsó szakaszában visszatért a kubizmushoz, és újra ebben a felfogásban festett. Gleizes az első világháború idejében Amerikába menekült, ahol képei az absztrakció irányába fejlődtek, majd az húszas években ismét új irányt keresve a kétdimenziós ábrázolás és a limitált forma- és színhasználat foglalkoztatta.
A Musée de la Poste „A kubizmus és utàna…” című kiállítása vasárnap kivételével minden nap 10 és 18 óra között tekinthető meg, szeptember 22.-ig.