A kortárs művészetet ismerők számára Sol LeWitt neve sokat mond, de ennek ellenére konkrét alkotását csak nagyon kevesen tudnának említeni, és ez nem is a művészetkedvelők hibája.
Az 1928-ban született amerikai grafikus-képzőművész ugyanis az 1967-ben kidolgozott művészetelméleti rendszerét arra építette, hogy egy képzőművészeti alkotás már akkor is önálló mű, ha annak csak a terve vagy a dokumentációja készül el, a materiális megvalósítás, ha egyáltalán sor is kerülne rá, már csak másodlagos kérdés. A konceptualizmus néven ismertté vált irányzat aztán számos alcsoportra oszlott – ahogyan erről Beke László kiváló, széleskörű és a magyar concept-artra is helytálló tanulmányt írt.
Sol LeWitt elsősorban az úgynevezett falrajzaival írta be a nevét az 1970-es évek modern képzőművészetébe. LeWitt több szempontból is úttörőnek bizonyult: ellenezte, hogy a festők bármilyen texturát használjanak képeik elkészítéséhez, ugyanis azt tartotta, hogy minden anyag megnehezíti vagy éppen elvonja a néző figyelmét az alkotás mondanivalójától és lényegétől. Így képeit kezdetben – a reneszánsz freskók hagyományait követve – közvetlenül a múzeumok falára kívánta festeni, ez azonban érthetően számtalan technikai nehézséget vetett fel. 1971-ben megjelent „A falfestmények kivitelezése” című tanulmányában aztán pontosabb irányelveket fogalmazott meg, amelyben egészen odáig merészkedett, hogy legegyszerűbb, ha a kivitelezést már nem is a faliképeket elképzelő művész végzi, hanem az általa elképzelt sémák megvalósítását független rajzolókra bízza. Az első néhány évben a minimalista elveket LeWitt olyan szigorúan vette, hogy a teljesen tiszta falfelületre csak fekete színű ceruzával, grafittal, vagy tussal engedélyezte az általa megálmodott, szigorúan geometrikus formák kivitelezését. Képeit ebben az időben csak a legegyszerűbbnek tartott, és így könnyen kivitelezhető mértani alakzatokból, az úgynevezett primer formákból komponálta: egyenes vonalból, négyzetből és háromszögből. Valószínűleg a koncepció sikere és megvalósíthatósága miatt 1978 után aztán LeWitt több téren is továbbfejlesztette elképzeléseit, így geometriai elemei közé egyre bonyolultabb, másodlagos formák is bekerültek, mint például a trapéz, a gúla és a kör, sőt a „nem-egyenes vonal” is, az akril festék felhasználásával pedig színes falfelületek megvalósítására is lehetőséget adott.
Minden egyes elképzeléséhez, mint egy kottát a zeneszerző az előadóművészeknek, leírást mellékelt a rendelkezésre álló felület arányainak feltüntetésével.Ugyanakkor LeWitt meghagyta a lehetőségét annak, hogy a kivitelező bizonyos részletekben szabadon és a saját értelmezése szerint döntsön, ily módon a LeWitt által elképzelt mű új elemekkel és művészeti inspirációval egészülhetett ki, teret adva a kivitelező koncepciójának megvalósítására is, azaz a művészi elképzelés folyamatának kiteljesítésére.A Metz-i Pompidou Központ jövő július végéig látható kiállításán most 33 hatalmas méretű falrajz látható, amelyeket LeWitt tervei alapján és asszisztenseinek irányítása mellett több mint 80 képzőművész és művészeti főiskolás többhónapos munkával rajzolt meg. A gyakran akár 30-35 négyzetméteres felületek a most látható kiállításon csak fekete-fehér technikával készültek, mert a Metz-i kiállítással párhuzamosan, a belgiumi Leuven-ben a napokban nyílik majd meg LeWitt színes koncepcióiból kivitelezett hasonló tárlat.2007-ben bekövetkezett haláláig LeWitt több mint 1200 falrajztervét dokumentálta, és az idő azt igazolta, hogy az 1970-es évek óta a minimalista-konceptualista elmélet újabb és újabb kiteljesedést nyer.
Jóllehet kezdetben LeWitt a kivetelezést jelentőség nélküli fázisnak tekintette, az idő múlásával aztán később saját maga is azt tapasztalta, hogy a kivitelezésben résztvevők, sokszor még az állványozásokat és az előkészületeket végző fizikai munkások is átlépik az alkotó és befogadó közötti mezsgyét, ami által a művészet sokak számára mindennapi realitássá válik. Ahogyan a vászon kiiktatásával LeWitt szimbolikusan az alkotás és a néző közötti transzmissziós teret redukálta, úgy váltak közvetlen részvételükkel a kivitelezők is részeseivé az alkotás folyamatának. Ettől már csak egy lépés annak a felismerése, hogy mivel LeWitt terveinek megvalósítása tulajdonképpen bármilyen, a múzuemokénál akár sokkal kisebb térben és felületen is elképzelhető, falrajzainak koncepciói akár a művészetkedvelők számára is megnyitják a művészi alkotás lehetőségét, mint ahogyan a zeneszerzők kottái is lehetővé teszik az amatőr muzsikusok számára a kreatív és improvizatív önkifejezés örömét. A kiállítás a Metz-i Pompidou Központban 2013 július 29-ig látogatható, kedd kivételével minden nap.