Egy mondén anarchista fauves Párizsból. Kees van Dongen kiállítása a párizsi Musée d’Art Moderne-ben.
Annak ellenére, hogy a hollandiai Rotterdamban született, Kees van Dongen élete összefonódik Párizzsal, ahol művészi pályája és valljuk be, bulvár-ízű sikerei is kiteljesedtek.
A viszonylag jómódú családban, 1877-ben született Kees van Dongen kezdetben a környezetében látott flamand táj- és zsánerképek mintájára akadémikus stílusban festett. Talán csak meghökkentő fényhatásai és színhasználata árult el az átlagnál nagyobb tehetséget. Anarchista politikai nézeteinek az álmos hollandiai századvég nem biztosított megnyugtató kereteket, így az elhatározásait egyébként is eltökélten megvalósító fiatalembernek Párizs tűnt a boldogulásra legalkalmasabb helynek. Emiatt aztán 21 éves korában a Montmartre-ra költözött.
Festő barátja, Maximillan Luce ajánlására a kor ismert élclapjai, a Gil Blas és a Le Rire is leközölték gyakran vitriolos, társadalomkritikával fűszerezett rajzait, az utcalányok, kabarék, cirkuszosok és mosónők keserédes világáról. 1899-tól van Dongen eltökéltségéhez méltó sebességgel futott végig a kor különböző festészeti irányzatain. A Toulouse-Lautrec stílusában készített litográfiáit Monet-fogantatású impresszionista tájképek követték, majd Signac pointilizmusát kombinálta a neo-impresszionisták folthatásaival.
Mindezekkel az izmusokkal 6–7 év alatt végzett, majd 1905-ben, a Függetlenek Szalonján kiállított képét a kritika, annak meglepő és eltúlzott színhatásai miatt – Matisse, Vlaminck és Derain társaságában – a Fauves, azaz a Vadak csoportjához tartozónak vélte. Ugyanebben az évben már a híres Bateau Lavoirban van műterme és barátjának vallhatja Picassót, aki – kicsit lenézően – a „Gőzmosoda Kropotkin”-jának nevezi el őt politikai nézetei miatt, az orosz anarchistára utalva.
Bár van Dongen tudatosan kerüli, hogy bármelyik festészeti irányzatba is sorolják műveit, extrém kolorizmusa miatt sokan a Vadakhoz tartozónak vagy a német expresszionisták követőjének vélik. Alkotásaival sokszor tudatosan is provokálja a kiállítások közönségét és a kritikusokat; képeinek egy részét néha az erkölcsrendészet viteti el, Anatole France-ról készített, nem éppen hízelgőre festett portréját pedig a rendőrség. De ahogyan ez lenni szokott, van Dongen nevét egyre többen ismerik, újabb és mindig elegánsabb műtermeket bérel: a kor divatját követve 1912-tól a Montparnasse-on, majd 1919-tól a Bois de Boulogne közelében lakik.
Luisa Casati márkinővel, a dekadenciát sugárzó olasz arisztokratával való kapcsolata új társaságokat nyit meg az ambiciózus festő számára, így lassan már csak megrendelésre dolgozik, sőt, azt is megengedheti magának, hogy csak a saját műtermében állítsa ki képeit. Hosszabb észak-afrikai utazásai miatt – amelyek szintén a kor divatját követik – képei egzotikusabb irányt vesznek, és a korábbi színhatások most még sugárzóbbá, erotikusabbá válnak.
1916-tól van Dongen már tudatosan külön világot épít ki magának, amelyben a párizsi elegancia, a Les Années Folles valamennyi szereplője és kelléke megtalálható: fényűző házában hatalmas álarcosbálok és mulatságok zajlanak, diplomaták, arisztokraták, írók, divattervezők, művészek, de mindenekelőtt szépasszonyok fordulnak meg. Újabb élettársával, a divattervezőnő Jasmy-val, 1922-ben a Diadalív közelében bérelnek egy palotának is beillő házat, amelyet van Dongen hatalmas méretű vásznaival dekorál.
A párizsi Musée de l’Art Moderne 20 évvel ezelőtt már rendezett egy hatalmas retrospektív van Dongen-kiállítást, amely akkor a művész 1968-ban bekövetkezett haláláig követte végig az életpályát. Ez a mostani (korábban Rotterdamban volt látható) viszont egy 1931-ben készült festménnyel zárul, nyilván azért, mert a van Dongen életművet kiválóan ismerő kurátorok nagy tiszteletet érdemlő önmérséklettel és szakmai alázattal meg tudták húzni a határvonalat az értékes és a kevésbé értékes között.
Így viszont elmondható, hogy a bemutatott (nagyon sok esetben magángyűjtőktől kölcsönzött) képek szinte egytől-egyig a festő főművei közé tartoznak, és ez ismét megadja majd számára azt, amire egész életében vágyott: hogy egész Párizs és a Párizsba látogató festészetet szerető nézők megint van Dongen-ről beszéljenek.
Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris
2011. március 25. – 2011. július 17.