A FNAC (Fond national d”art contemporain) feladata nemcsak a gyűjtés, de – egyrészt letétbe helyezés és kölcsönzés, másrészt önálló kiállításokon keresztül – a művek megismertetése is, Marseille, Genf, Lyon és más városok után, idén Amiens-ben rendezte meg éves tárlatát. Ezúttal azonban, rendhagyó módon, a közönség nem egy kiállítóhelységben, hanem egyik helyről a másikra sétálva, különböző városi intézményekben találkozhat a művekkel.A sok helyszínű, több kisebb kiállításból összeálló rendezvény egyetlen közös vonása, hogy az alkotások ugyanahhoz a gyűjteményhez tartoznak, egyébként sem tematikai, sem esztétikai rokonság nincs közöttük. A kiválasztás joga az egyes intézmények vezetőit illette, így valamennyi kiállítás más és más elgondolás alapján jött létre.
A Musée de Picardie az utóbbi időben kedveltté vált megoldást választva, a többszáz éves festmények, szobrok közé „csempészte be” többek között Alain Fleischer fotóját, az Ingres festményét is felhasználó Le Bain turc-öt (1991), Alain Séchas emberi tulajdonságokkal felruházott, kígyót pórázon sétáltató macska-szobrát, a humoros Le petit serpent-t (1999), a fiatalon elhunyt, spanyol művész, Juan Muňoz madzagra függesztett, motorral mozgatott figuráját, az Apres Degas-t (1987), és az évek óta ugyanazt a modellt fotózó David Rosenfeld női portrésorozatát (2000).
A 18-19. szazadi monumentális méretű festmények termébe került Wang Du installációja, a Défilé (2000). A több éve Franciaországban élő kínai művész a divatbemutatókról ismert, tizenhárom méter hosszúságú pódiumon.a kínai hadsereg tankkal, ágyúval, parittyával felfegyverzett katonáit vonultatja fel és teszi nevetségessé a hamis méretarányú, deformált figurákban.
A város művészeti és design-iskolájának külső falára a plakáttechnikával dolgozó Suzanna Lafont írást és képet ötvöző Numero-sorozata (2004), egy elsötétített terembe pedig a belga Ann Veronica Janssens fény-köd-hang installációja, a Réprésentation d”un corps rond (1996/2001) került. A Maison de la Culture ad otthont a svájci Olaf Breuning installációjának. A néző belefeledkezik a szétszórt hulladékokkal, rongyokkal, különféle tárgyakkal és hajléktalanokat megjelenítő, élethű figurákkal berendezett tér szemlélésébe, miközben az utcán, a valóságban igyekszik menekülni a hasonló látványtól.
Egy másik kultúrházban, a Le Safran-ban az Új Realizmus képviselőjének, Gérard Deschamps – nak a kilencvenes években készített, gyerekjátékokból összeállított, igen színes assemblage-aiból rendezett egyéni kiállítását láthatjuk. Egy régi kolostor kiállítóhellyé alakított kápolnája ad otthont Jean-Batiste Bruant helyhez illően spirituális és lírai installációjának, a Say na na say-nek (1991). Az élő, friss és hervadt virágokból és tojásformájú, különböző színű, papírba, textilbe bugyolált kavicsokból összeállított, repetitív gyerekhangtól kísért mű az elmúlás és az újjászületés gondolatával foglalkozik. A város középkori harangtornya és egykori börtöne, a Beffroi néhány hétig David Boeno-nak a fény fizikai tulajdonságait felhasználó, filozófiai ihletésű installációit „tartja fogva „, míg a régió saját kortárs gyűjteményét befogadó épületben több művész, köztük a szlovák Roman Ondák, a spanyol Zush, az osztrákt Günter Brus és a francia Tania Mouraud rajzait, valamint a dél-afrikai William Kentridge videoját mutatják be.
Amikor pedig a nap végén a múzeumok, kiállítóhelyek bezárják kapuikat, az amerikai Jenny Holzernek a város épületeinek falára vetített angol és francia nyelvű gondolatait olvashatjak a késői járókelők.
Cserba Júlia: A francia állami képzőművészeti gyűjtemény őszi kiállítása Amiens-ben
A FNAC (Fond national d''art contemporain) feladata nemcsak a gyűjtés, de - egyrészt letétbe helyezés és kölcsönzés, másrészt önálló kiállításokon keresztül - a művek...