A hetvenes évek kezdetén, amikor egy hosszú farúddal a vállán megérkezett valamelyik galéria vagy múzeum kiállításának megnyitójára, többnyire azonnal kitessékelték, most viszont egymás után három múzeum is retrospektív kiállítással emlékezik a román származású André Caderére.
A baden-badeni Staatliche Kunsthalle után, jelenleg a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban látható kiállítást júniustól Maastrichtban, a Bonnefantenmuseum is bemutatja. Akik ismerik ez utóbbi múzeumot, tudják, hogy gyűjtési körének középpontjában a minimal art és az arte povre áll, és ezzel magyarázható, hogy André Cadere munkáit, bár művészi tevékenységének besorolásán ma is sokan vitatkoznak, itt is bemutatják. Ezt azért érdemes előre tudnia a Musée d’Art Moderne de la Ville-be látogató közönségnek, mert így nem éri csalódás, amikor a termekben „csak” a művész különböző pozíciókban elhelyezett farúdjaival találkozik.
A fiatalon, negyvennégy éves korában elhunyt André Cadere 1934-ben született Varsóban, ahol édesapja román diplomataként szolgált.1967-ben érkezett Párizsba, ahol festeni kezdett, de a vásznat, 1972-től „rúdra” cserélte fel. Farúdjait azonos átmérőjű, az átmérővel azonos hosszúságú, különböző színűre festett hengerekből – bizonyos matematikai sorrendek rendszerét követve, de abba mindig valamilyen hibát beépítve – állította össze. Ezek a háromdimenziós, különböző méretű tárgyak, a művész meghatározása szerint, olyan „végtelen festmények», amelyeknek „nincs aljuk és nincs tetejük, nincs színük és nincs fonákjuk, sem elejük, sem végük». A «végtelen festmények” azonban magának az alkotásnak csak egyik felét képezték, ami csak azáltal az akció által vált teljessé, hogy ezeket a rudakat Cadere megpróbálta – hol több, hol kevesebb sikerrel – a legváratlanabb helyeken „otthagyni”. Ahogy a vándor a botjával, Cadere úgy járta az utcákat, mérettől függően kezében vagy vállán tartott rúdjával : mozgó kiállítást megtestesítő alakja ismertté vált Párizs legkülönböző negyedeiben. Performanszként is felfogható akciói eredményeképpen, farúdjai éppúgy feltüntek egy lakás erkélyén vagy egy pékség kirakatában, mint a Szajna-parton vagy más művészek galériában, múzeumban rendezett kiállítási megnyitóin, és nemcsak Párizsban, de a New-Yorki Sohoban és a Documenta 5 alkalmával – kisebb botrányt okozva – Kasselben is. 1973-ban a Galerie des Locataires -ben, André Cadere hat darabja címmel, önálló kiállítása is volt, ami lényegében abból állt, hogy a meghívón feltüntetett hat egymást követő napon, két órán keresztül az avenue des Gobelins 1-es és 7-es számú háza közötti darabon sétált, rúddal a vállán. Művésztársai közül akkoriban csak kevesen értették meg, de e kevesek közt olyan nevekkel találkozunk, mint Christian Boltanski, Annette Messager, Sarkis vagy Jean Le Gac.
Cadere számára bármely hely, bármelyik pillanat alkalmas volt arra, hogy bemutassa munkáit, és ennek szellemben született a kiállítás szokatlanul levegős, hagyományostól eltérő rendezési elve is. A színes farudak mellett korabeli dokumentumok, André Morainnek Caderéről készített fotói, az angol hangművész, DinahBird műkritikusok, képzőművészek és galeristák interjúiból összeállított hangmontázsa, az „Egy farúd portréja”, valamint Alain Fleischer és Sarkis rövidfimjei segítenek megérteni André Cadere személyiségét, tevékenységének jelentését és jelentőségét.
Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris
André Cadere (1934–1978) – Peinture sans fin
2008. május 11-ig
