Cserba Júlia: Anton Prinner gyűjteményes kiállítása az Atlanti-óceán partján fekvő fürdőváros, Les Sables d’Olonne-ban, a Musée

A jelentős modern és kortárs képzőművészeti anyaggal rendelkező múzeum gyűjteményének gerincét Gaston Chaissac (1910–1964) et Victor Brauner (1903–1966) alkotásai adják. Mint ismeretes, Brauner igen közeli barátságban volt Anton Prinnerrel, így a múzeumba került Brauner-anyagban Prinnerre vonatkozó dokumentumok és grafikák is szerepeltek.Ezek fordították a múzeum igazgatójának, Benoît Decronnak a figyelmét a magyar származású szobrászra és grafikusra, Anton Prinnerre. A több éves kutatómunka meghozta eredményét, Benoît Decron nyomára akadt eddig lappangó műveknek, felkutatott jónéhány, harmincas évekből származó, ritkaságszámba menő konstruktív alkotást, és nem utolsósorban sikerült maga mellé állítania több francia múzeum, így a Musée de Grenoble, a Musée d’art moderne de la ville de Paris, és legfőképpen a Bibliothèque Nationale de France (BNF) munkatársait. Ennek köszönhetően a Musée de l’Abbaye Sainte-Croix-ban egy olyan retrospektív kiállítás sikerült létrehoznia, amelyre mindez ideig sem a művész életében, sem 1983-ban bekövetkezett halála óta nem volt példa. Itt vannak a BNF olyan féltve őrzött darabjai, mint Prinner saját kidolgozású technikájával készített, harmincas évek második feléből származó úgynevezett «papyrogravure»-jei, az 1948-ban kiadott grafikai album, a «Le Livre des Morts», valamint a «La Bible ésotérique», «Le tarot ésotérique» és a «Signe» megdöbbentő, meghökkentő, varázslatos lapjai.
A kerámiák közt szerepel néhány egészen korai, 1945 előtti darab, mint a «Bougeoir Femme» (Gyertyatartó nő) és több, a vallauris-i Musée de la Céramique-ból érkezett kerámia. Az ötvenes években készült az a szokványosnak aligha mondható tányér, amelyből kezek nyúlnak a magasba, és egy másik, amelyből lábak állnak ki: a fuldokló az életet keresi, a vízbeugró a halált, ki-ki a maga útját.
A szobrok közt szerepel a «beavatottak» számára jól ismert faszobor, a «La femme á la natte» (Copfos nő) 1939-ből, az 1946-os «Totem» és a Mona Lisa-i, megfejthetetlen, rejtélyes mosolyú, 1954-es «Buddha». Láthatunk néhány festményt is, köztük egy önarcképet Picassoval vagy Vieira da Silva és macskájának megigéző tekintetű portréját.
A műalkotásokhoz méltó színvonalúak és azokhoz hasonlóan izgalmasak azok a fotók, amelyeket a kortárs fotóművészek, Denise Colomb, André Villiers (Picasso fotósa), valamint az Agence Rapho alapítótagjai, Walter Limot és Emile Savitry készítettek Prinnerről. Láthatjuk őt szobrai közt a műtermében, munka közben, és amikor csavargó módjára, elmaradhatatlan baszksapkájában, viseltes öltözékében egy járda szélén üldögél, míg egy másikon utcai kútból szomját oltja.
A Prinnert több oldalról is bemutató kiállításnak sikerült közelvinnie a közönséget a művész gondolati világához. Jó lenne, ha a huszadik századi francia képzőművészet egyik kiemelkedő magyar származású művészét a magyar közönség is megismerhetné. Bízzunk benne, hogy Prinner minden kategórián kívül eső, összetett gondolati tartalmat hordozó és sokoldalù életműve, hozzáadva Benoît Decron lelkesedését és meggyőzőképességét, elegendő lesz ahhoz, hogy valamelyik magyar múzeum vagy kiállítóhely is befogadja ezt a csodálatos kiállítást.