Ha feltennénk azt a kérdést egy holland művészettörténésznek, hogy kiket
tart országa huszadik századi képzőművészei közül a
legjelentősebbeknek, szinte biztosra vehetjük, hogy a következő neveket
sorolná fel: Piet Mondrian, Theo van Doesburg, Georges Vantongerloo és
Charley Toorop. Ez utóbbi munkásságának művészettörténeti jelentőségét
azonban (annak ellenére, hogy már életében jól ismert volt) a szakma
igazán csak megkésve ismerte fel. Most megnyílt kiállítása a párizsi
Modern Művészeti Múzeumban jó alkalom arra, hogy elmélyedjünk Charley
Toorop – egyes vélemények szerint a pop-art hírnökének számító – különös
világában.
Charley Toorop művészi pályája többszörös hátránnyal indult. Női mivolta és alkoholista, agresszív férje mellett még azzal is meg kell küzdenie, hogy ne váljék édesapja és egyben mestere, a híres szimbolista festő, Jan Toorop epigonjává. 1909-es első, Piet Mondrian, Jan Sluyter és Leo Gester társaságában megrendezett kiállításán a holland fauvizmus színvilágába simuló, szimbolista képekkel jelentkezett. Mikor válását követően, 1918-ban, az észak-holland kisváros, Bergen közelébe költözött, a Van Gogh tisztelete jegyében dolgozó Bergeni Iskola szelleme ragadja meg – és különösen a szintén ott alkotó francia Henri Le Fauconnier festészete. Ahogyan azt a képein megjelenő munkás- és parasztfigurák, utcalányok és más, kétes egzisztenciájú figurák jelzik, érdeklődése a szegények, az elesettek és a félrecsúszott sorsú emberek felé fordult. Eközben képeinek színvilága is változott, letompult és sötétebbé vált. Festészetében az a néhány hónap hoz nagy változást, amit 1920-tól Párizsban tölt. Itt ébredt rá arra, hogy amit addig alkotott, az tulajdonképpen nem a saját énjéből fakadó és főleg nem előremutató művészet. A töretlen akarattal és kemény elszántsággal dolgozó Charley Toorop ezután új alapokra helyezi festészetét. Merev tekintetű, kettős-hármas portréi ugyanolyan indíttatásból születnek, mint kortársainak, a De Stijl művészeinek geometrikus kompozíciói. Akárcsak a De Stijl tagjai, ő is a spiritualizmust keresi, csak – ahogy ő maga nyilatkozta egy beszélgetésben – a nehezebb úton járva, hiszen az absztrakcióval ezt sokkal könnyebb kifejezni, mint a realista festészettel. Toorop a húszas évek közepére vált igazán érett festővé, ettől kezdve jönnek létre azok a csoportos portrék, amiket napjainkban a Nieuwe Zakelijkheid, a holland Új tárgyilagosság legjelentősebb alkotásaiként tartanak számon. A második világháború és az azt követő évek üvegekről és benzineskannákról készült csendéletei megértetik velünk, miért tartják Charley Tooropot a pop-art egyik korai előfutárának, míg az életművet lezáró önarckép-sorozat a mulandóság szívszorító megfogalmazása. Ritkán fordul elő, hogy egy festményeket bemutató kiállításba olyan szervesen épüljenek bele a művészhez kapcsolódó fotók, mint ebben az esetben. Besnyő Éva, a festőnő magyar származású menye, több évtizeden keresztül fotózta Tooropot és barátait. Ezek a fotók betekintést engednek a festőnő és körének hétköznapjaiba, valamint környezetébe, otthonába, munkájának színhelyeibe. Páratlan értékű dokumentum-szerepük mellett a fotók Toorop festményeinek értő és cinkos társául szegődnek: szinte sugárzik, hogy jól érzik magukat együtt!
Musée d’art moderne de la Ville de Paris
2010. február 19 – 2010. május 9.