Doug Wheelernek, a „fény poétájának” 1975-ben a milánói Salvatore Ala Galéria rendezett kiállítást; ez volt a művész utolsó egyéni kiállítása Európában. Bár egy-egy munkája a későbbiekben is felbukkant európai eseményeken, mint 2000-ben a bilbaoi Guggenheim Múzeumban vagy 2008-ban a párizsi Musée du Quai Branly Upside down – Les Arctiques kiállításán, nem meglepő, ha neve ismeretlen maradt Európában.
Ismeretlensége azonban csak a nagyközönségre érvényes, hiszen művészeti körökben nagy tiszteletnek örvend, és olyan képzőművészek tekintik őt mesterüknek, mint például a francia Daniel Buren.
Aki mostanában Metzben jár, abban az élményben lehet része, hogy személyesen is megtapasztalhatja a 49 Nord 6 Est-Frac de Lorraine kiállításán Doug Wheeler alkotásait. Nem véletlen, sőt nagyon is fontos a „láthatja” helyett „megtapasztalhatja” szóhasználat, mivel Wheeler munkái az angolszász gyökerű „a művészet, mint tapasztalat” irányvonalába illeszkednek, és ily módon a látogatót a mű részesévé, szereplőjévé teszi.
A hatvanas években Kaliforniából elindult „Light and Space” mozgalom – Robert Irwin és James Turrell mellett – úttörőjének számító Doug Wheeler 1939-ben született Arizonában. A gyerekkorában megismert sivatagi környezet meghatározó hatással volt későbbi munkáira. A befoghatatlan tér, az üresség, a hang hiánya, a magány, az érzékelés – a hatvanas évek végétől készített munkáiban mindezek jelen vannak, így a most látható installációkban is. Annak az iskolának, a California Institute of the Arts-nak a hallgatója volt, ahonnan több művésztársa, mint Robert Irwin, Ed Ruscha vagy John Baldessari is elindult. Pályafutását festőként kezdte, de azok, ahogy a New York Times újságírója, Randy Kennedy idézi a művész szavait egy közelmúltban megjelent cikkében, „csúnya, borzalmas dolgok” voltak.
Wheeler első munkája, amelynél a fényt is felhasználta, egy olyan festmény volt, ami a keretbe foglalt neoncsőről rávetődő, változó fény hatására más és más benyomást gyakorolt a nézőre. Következő képeit azután már kizárólag csak plexiüvegből és neoncsőből készítette, majd a tárgyi eszközöket teljesen elhagyta, és a hatvanas évek vége óta csak fénnyel és a térrel dolgozik. 1969-ben az amszterdami Stedelijk Múzeumban mutatott be először fényinstallációt, egy „fényfalat”. E mű folytatásának, továbbgondolásának tekinthető a Metzben, in situ alkotott egyik installációja is. A terem neonokkal megvilágított fehér falai közötti teret egy valódinak tűnő, de valójában áthágható (fény)fallal osztja meg, olyan environmentet teremtve ezzel, amely teljesen elbizonytalanítja az embert, megzavarja érzékszerveit. A Wheeler által teremtett környezetek magukkal ragadják, szinte elnyelik a látogatót, miközben olyan benyomások érik, amelyek nem az értelemre, hanem az érzékszervekre és a testre hatnak. Az installációk kivitelezését számtalan bonyolult rajz elkészítése előzi meg, ezekből is láthatunk jó néhányat.Wheeler elkötelezett támogatója és gyűjtője a milánói Giuseppe Panza di Biumo volt, akinek 2010-ben bekövetkezett halála után a művész fontos alkotásai kerültek a New York-i Guggenheim Múzeumba és a washingtoni Hirshhorn Múzeumba. Doug Wheeler kiállítása november 11-ig látogatható Metzben, a 49 Nord 6 Est-Frac de Lorraine-nek otthont adó 13-16. századból származó Hôtel Saint-Livier-ben, a város legrégebbi polgári műemléképületében.