Cserba Júlia: Életének 89-ik évében Párizsban elhunyt André Levé magyar származású festőművész

André Levé, eredeti nevén Lévai Endre még csak hét éves volt, amikor a Toldihoz készített illusztrációit beválogatták a Nemzeti Múzeumban rendezett gyermekrajz kiállításra. Később képzőművészeti tanulmányokat folytatott a Koháry-iskolában, de pályafutását mégis újságíróként és zenetörténészként kezdte: a háború előtt dolgozott a Heltai Jenö által szerkesztett Színház-nak, és egy ideig szerkesztője volt a Sztár című lap zenei rovatának. A Rádióban nagysikerű zenetörténeti előadásokat tartott, amelyekre 1938-ban a holland rádiótól is meghívást kapott, és több sikeres hangjáték is fűződik nevéhez. Barát Endrével közösen írt regényes életrajzát  Enrico Carusoról először az Esti Kurir közölte folytatásokban, amit azután könyvalakban kiadtak  a magyar mellett angol, német és francia nyelven is, majd 1951-ben nagysikerű amerikai film készült belőle.
Első párizsi tartózkodása idején, 1939-ben vasárnaponként Hatvany Lajossal  és Czóbel Bélával a Musée d’Art Moderne-be járt, hogy együtt tanulmányozzák a modern festészet legnagyobbjainak alkotásait. A széleslátókörű, nagy műveltségű, ekkor még eredeti nevét használó Lévai Endre a háborút követően, 1947-ben a Magyar Rádió kultúrális tudósítójaként tért vissza Párizsba. Korábban megkezdett képzőművészeti tanulmányait 1949-től  az Académie de la Grande Chaumière-en folytatta, ahol Othon Friesz, Yves Brayer és Jean Aujame voltak a mesterei, emellett többízben részt vett Oscar Kokoschka nyári festőiskoláján is. Jól ismerte a Montparnasse-negyed művészvilágát, személyes ismeretségbe került többek között Van Dongennel, Foujitával, Jean Dubuffet-vel, Chagall-lal, és baráti kapcsolat fűzte Krémègne-hez. 15 éven át abban a Monceau-parkra néző hatodik emeleti műteremlakásban dolgozott, amelyikben korábban Van Dongen.
Az  École de Paris képviselője volt. Leginkább embereket, csendéleteket festett, tájképet csak ritkán, a hatvanas évek első felében pedig különösen a cirkusz világa ragadta meg. Expresszionista festészetében a nyolcvanas évek elején változás következett be, higgadtabbá, megfontoltabbá vált, ahogy ő fogalmazott « a nagyzenekart csendes kamarazene váltotta fel ».
Első párizsi bemutatkozására 1959-ben került sor, és több önálló kiállítása volt Svájcban és az Egyesült Államokban is. 1982-ben részt vett a Tisztelet a Szülőföldnek műcsarnoki tárlatán, de egyéni kiállítása, bár erre élete utolsó percéig nagyon vágyott, sohasem volt Magyarországon. Csak egyetlen magyar közgyűjteményben, a Szépművészeti Múzeumban szerepel alkotása, nevezetesen az 1972-ben festett Szörny. 
„A festészet a legnagyobb boldogság és a legborzalmasabb fájdalom” – mondogatta gyakran André Levé e sorok írójának, aki szomorú szívvel adja hírül, hogy megint eltávozott közülünk egy művész, mielőtt még szülőhazája közönségét megismerhette volna.