Néhány évvel ezelőtt kezdődött el, és napjainkban már divatnak is mondható tendencia Franciaországban, hogy több évszázados műemlékek falai közt, korabeli műtárgyak és berendezések körében mutatnak be kortárs alkotásokat. Már senki sem csodálkozik, amikor a Louvre vagy a Musée d’Orsay termeiben, a klasszikus nagy mesterek alkotásaival együtt, ha csak időszakosan is, de ma élő művészek műveivel találkozik.
Ez év tavaszán például, egy jólsikerült és izgalmas vállalkozás eredményeképpen, a Louvre németalföldi és flamand mestereket bemutató termeiben, többek között Van Eyck, Rembrandt, Van der Weyden, Bosch és Rubens festményei társaságában, Jan Fabre-nak, a nyolcvanas évek belga «fenegyerekének» szobraival, rajzaival, installációival találkozhattunk. A napokban pedig a fontainebleau-i kastélyban nyílt meg az a november végéig látható kiállítás, amely „Château de Tokyo/Palais de Fontainebleau” címmel, a Palais de Tokyo igazgatójának válogatásában, fiatal kortárs alkotók munkáit mutatja be az egykori királyi otthon falai közt.
Láthatjuk tehát, hogy nem rendkívüli esetről van szó, amikor Jeff Koons szobrait néhány hétig a versailles-i kastély látja vendégül. Mégis, már a megnyitót megelőző hetekben sok szó esett a készülő eseményről, ki lelkesen, ki felháborodással várta, és viták sorozatát indította el. A kritikusok egy része maguknak az alkotásoknak a színvonalát kérdőjelezte meg, hiszen, amit az amerikai (és európai újgazdag) ízlés lelkesedéssel fogad, az a francia műkritikusok körében nem mindig talál hasonló fogadtatásra. Ebből kiindulva merült fel az a kérdés is, hogy vajon művészi érvekkel alátámasztott döntés alapján, avagy inkább, ahogy a rossznyelvek beszélik, személyes kapcsolatoknak köszönhetően jöhetett létre Jeff Koons szobrainak szerepeltetése a franciák egyik legnagyobb büszkeségét jelentő, szívükhez különösen közel álló versailles-i kastélyban. Az utóbbi feltételezés azon alapul, hogy a kastély jelenlegi igazgatója, Jean-Jacques Aillagon korábban a François Pinault gyűjteményét őrző, velencei Grassi-palota vezetője volt. A szóbeszédet csak erősíti, hogy Pinault Jeff Koons egyik legjelentősebb gyűjtője, és a versailles-i kiállításra is több alkotás az ő gyűjteményéből érkezett. A kiállítás rendezői szerint viszont Koonsnak igenis helye van a versailles-i kastélyban. Egyrészt azért, mert a jelen képzőművészete egyenes folytatása a múlténak, másrészt Koons alkotásai, amelyek a művész saját megfogalmazása szerint «igazak és mélyek», összhangban vannak a kastély remekeivel, nem utolsósorban pedig azért, mert akárcsak XVI. Lajost, Koonst is a «fantázia és szeszély» jellemzi.
A kiállítás időközben, szeptember 10-én megnyílt, így a polémiát félretéve, a látogató kizárólag a látottak alapján alakíthatja ki véleményét a hely és a művek viszonyáról éppúgy, mint magukról az alkotásokról. Koons úgy nyilatkozott, hogy bár nem tervezett kizárólag a helyszínre szánt új darabot (szobrai 80-100 alkalmazottal működő vállalatánál kerülnek megvalósításra), a kastély alapos tanulmányozása után választotta ki az egyes termekhez illő szobrokat. Nos, néhány esetben világos a művész indítéka. Értjük, miért került királyok módjára ábrázolt, márvány Self-portrait-ja XIV. Lajos lakosztályának Apollo-szalonjába, a felfüggesztett vörös szív, a Hanging Heart (Red/Gold), a királynői lakosztàly lépcsőházába vagy a Moon (Light Blue) hatalmas, köralakú, kissé torzító tükörfelülete a Tükörterembe. Az Orangerie-épület kertjében álló, a gyermekkor képvilágából merítő, félig kutya-félig ló Split-Rocker, felületén 100 ezer petuniával és árvácskával, királyi hatalmat, pompát és gazdagságot sugall, így ezt is értjük (ha azt is udjuk, hogy ennek elkészítése a park kertészeinek sok-sok munkaórájába és 800 ezer euróba került, akkor még inkább). A királynő hálószobájának virágtapétákkal borított falai közt is értelmet kap a festett fából készült, színes bokrétát tartalmazó váza, a Large vase of flowers, sőt még Koons-nak a Balloon Dog-ra vonatkozó, intuitív magyarázata is elfogadható, miszerint a Herkules-terembe lépve, amit egy Veronése-festmény is díszít, az az érzés kerítette hatalmába, hogy monumentális méretű, kékes-lila kutyájának ott a helye. A további választás azonban igen esetlegesnek és a helytől teljesen idegennek tűnik: nehéz megtalálni a kulcsot például ahhoz, hogy miért került a narancsszínű languszta, a Lobster a Mars-, Michael Jackson and Bubbles porcelánfigurája a Vénusz-, vagy a jól ismert Rabbit a Bőség-szalonba (talán, mert már eddig is sok pénzt hozott kitalálójának?). És még címe ellenére is nehéz elfogadni az inkább felfújható úszógumiknak látszó, színes Chainlink Fence jelenlétét az Őrök termében, hacsak a túláradó díszítéstől terhes terem giccses környezete nem indokolja azt?
Végigtekintve a kiállításon, nem kapunk világos választ arra sem, hogy Jeff Koons szándéka vajon a királyi hóbort kifigurázása volt-e, avagy saját szobrait kívánta a kastély díszeinek és remekműveinek sorába emelni.
A látottak, sem az adott miliöben vizsgálva, sem attól elvonatkoztatva nem tudtak meggyőzni Jeff Koons művészi tevékenységének komolyságáról, bár ha arra gondolunk, hogy korunk emberideálja (legyen az művész, múzeumigazgató, politikus vagy egyéb) a jó menedzser, az ügyes üzletember, akkor mégiscsak helytálló, hogy amit ő képvisel az « igaz és mély».
Cserba Júlia: Jeff Koons
Néhány évvel ezelőtt kezdődött el, és napjainkban már divatnak is mondható tendencia Franciaországban, hogy több évszázados műemlékek falai közt, korabeli műtárgyak és...