Az észak-franciaországi kisvárosban, Cambrésis-ben rendszeresen megrendezésre kerülő Mai en Cambrésis (Május Cambrésis-ben) művészeti rendezvénysorozat keretében Singulier(s)-Pluriel(s) / Egyeszám(ok)-Többesszám(ok) címmel magyar művészek alkotásaiból nyílt kiállítás. Ahogy a katalógus bevezetőjében Marjorie Micucci megállapítja, a résztvevők egyetlen közös vonása, hogy valamennyien Magyarországon születtek, de ettől eltekintve, alkotásaikkal nyolcan hétféle világot hoznak létre (Miskolczi Emese és Sarkantyu Illés, mint sok más esetben, ezúttal is közös munkával jelentkezett). Így például míg Fekete Marianna ritmikus absztrakt kompozíciói vagy ahogy Marjorie Micucci nevezi őket, „vizuális kottái” képi tolmácsolásban zenei világot teremtenek, addig Aatoth Franyo ironikus hangvételű, sokszor éles kritikával élő, máskor abszurd festményei korunk ellentmondásaival, társadalmi igazságtalanságával szembesítenek. A grafikusnak is kiváló Pető István ugyancsak absztrakt festményein, guasain, amelyeken hol az emberi test, hol pedig valamilyen növény formáiból kiinduló alakzatok érintkeznek egymással vagy olvadnak egybe, áttételesen a művész ázsiai utazásainak hatása jelenik meg. Az igen tehetséges alkotópárnak, Miskolczi Emesének és Sarkantyu Illésnek egy újjáépítés alatt álló régi párizsi épületről, a Metalloról készített videofilmje az elmúlás-újraszületés, rombolás-újrateremtés gondolatával foglalkozik. Hasonló problémák foglalkoztatják Sólyom Róbertet is, akinek nyugtalan, kétségekkel teli atmoszférát teremtő művein az absztrakt elemekbe felismerhetően, de nem konkrétan kirajzolódó emberi arcok szövődnek. Szirányi István gesztuális rajzait fotókkal kombináló képei átélt emlékeket, benyomásokat rögzítenek, Gróf Ferenc karikaturisztikus rajzai pedig a közelmúlt politikai „felnőttmeséinek” birodalmába vezetnek. A különböző helyszíneken kiállított alkotások május 25-ig láthatók.
Cserba Júlia: Magyar művészek alkotásai Észak-Franciaországban
Az észak-franciaországi kisvárosban, Cambrésis-ben rendszeresen megrendezésre kerülő Mai en Cambrésis (Május Cambrésis-ben) művészeti rendezvénysorozat keretében...