Cserba Júlia: Michel Granger tankkal festett képei Malmaisonban

Nem véletlenül nevezte Michel Grangert Robert Doisneau viccesen olyan «bűnözőnek», aki agyafúrt örömmel téríti el a tárgyakat eredeti funkciójától. Párizs elővárosa, Malmaison irigylésre méltó kiállítási csarnokában, az Atelier Grognard-ban most látható közel nyolcvan alkotásának nagy részét ugyanis nem ecsettel, hanem, bármilyen furcsán is hangzik, tankkal festette. Annak a látványnak a hatására  fogant meg benne az ötlet, hogy a tankokat a lehető legbékésebb célra fogja felhasználni, amikor azoknak a pekingi Mennyei Béke (Tien-an Men) terén egy fiatalember egymaga állta útját.
Így történt, hogy a földre fektetett, festékkel meglocsolt vásznakon átgördülő lánctalpak nyomán, az ellenállhatatlan, de a művész által mégis megszelídített erőből, nem pusztító erőszak és szenvedés, hanem festmények születtek. Mivel az a képzőművészetet minden szinten lelkesen pártoló Franciaországban sem megszokott, hogy a hadsereg festőművészek hóbortjait elégítse ki, nem festési célra tankot kölcsönözni nem egyszerű feladat. A művész eddig háromszor kapott alkalmat, legutóbbi 2007-ben.
Granger, mint mondja, munkamódszere csak annyiban különbözik a hagyományostól, hogy ecset helyett tankot használ: a színek kiválasztása és vászonra vitele után, az elképzeléseinek éppen megfelelő tipusú tankot a vezetőnek adott utasításaival «terelgeti». Az eredmény a tank súlyától, mozgásirányának és sebességének változtatásától függ. A felület egyszer sima, máskor reliefszerű, a lánctalp felismerhető nyomai hol repetitív motívumsorokat képeznek, hol pedig, összemosódva, lírai absztrakt kompozíciókat hoznak létre. Az első, kilencvenes évek elején készült sorozaton figuratív elemek is szerepelnek, ekkor a művész a lánctalpak nyomait még emberi alakokkal egészítette ki.
A kiállításon a legutóbb készült tízméteres vásznainak egy része a földön kiterítve kapott helyet, azt a képzetet teremtve, mintha a tank éppen most gördült volna le róluk, míg másik részük diptichonok-triptichonok formájában, klasszikus módon a falakon sorakoznak. Egy másik teremben azokat a képeit, az «écorchures»-öket láthatjuk, amelyek, bár egészen más technikával, de ugyancsak szokatlan eljárással születtek. A hiperrealista módon megfestett képeket a művész úgy rombolja szét, hogy azokat előszőr festékkel bevonja, ezután a filmszerű festékréteget apránként lefejti, de az összekunkorodó részecskéket a vásznon hagyja. Végereményként egy olyan izgalmas-rejtélyes non-figuratív kép kerül a néző elé, aminek mélyéről helyenként jól azonosítható, realista elemek részletei bukkannak fel.
Grangernek, akit leginkább az embernek a környezetéhez, a Földhöz fűződő viszonya foglalkoztat,  a témáról több humorral teli albuma is megjelent már, de nevét szélesebb körben az a lemezborító tette legjobban ismertté, amelyet Jean-Michel Jarre Oxygène-jéhez készített. 
A kiállítás  október 27-éig tart nyitva.