A Marais-negyed szívében működik a kortárs képzőművészeti kiállításoknak
és zenei eseményeknek is helyet adó Espace Topographie de l’art. A
valaha üzemként, raktárként szolgáló csarnok, szerencsére érintetlenül
megőrizte eredeti állapotát. Üvegtetejével, fedetlenül hagyott fa- és
vaszerkezetével, kopottas falaival éles ellentéte a tőle alig néhány
méter távolságban álló Picasso Múzeum méltóságteljes, előkelő
palotájának – de éppen ennek köszönhető, hogy kíváló lehetőséget nyújt
kortárs művek bemutatására.
A mintegy 400 m² alapterületű, egyterű kiállítóhely nehéz, ugyanakkor nagyon izgalmas feladat elé állítja az itt bemutatkozni szándékozó művészeket, ahogyan a francia fővárosban most először kiállító Maurer Dórát is. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Maurer Dórának mind szcenográfiai, mind pedig technikai téren messzemenőkig sikerült megbirkóznia a kíhívással. A helyszínen készült felvételek tanúsíthatják, hogy a művész által hagyományosan alkalmazott fehér háttér egyszerűségének, tisztaságának és fegyelmezett rendjének felcserélése a sokszínűen foltos, kopott falfelülettel, milyen más megközelítésben tárja a néző elé kompozícióit, kiszélesítve ezzel azok tartalmának és értékeinek felismerési és megismerési lehetőségét. A kiállításon a kilencvenes évek végétől napjainkig készült festmények mellett Maurer Dóra 1982-ben készített Térfestés (Buchbergi projekt) című filmjét is láthatja a közönség. A Pompidou Központ látogatói ugyancsak Maurer Dóra filmjeivel ismerkedhetnek meg: június 23-án a The Promises of the Past kiállítás keretében, a Megtanult önkéntes mozgások (1973) és az Időmérés (1973-1980) kerül vetítésre.
Espace Topographie de l’art, Párizs
2010. május 8 – június 19.
Cserba Júlia: Párizsban megnyílt Maurer Dóra kiállítása
A Marais-negyed szívében működik a kortárs képzőművészeti kiállításoknak
és zenei eseményeknek is helyet adó Espace Topographie de l’art. A
valaha üzemként, raktárként...