A
kozmopolitizmus a témája az Eternal Tour
Festival keretében, Neuchâtelben megrendezésre
kerülő tárlatnak, a Périfériks-nek.
Az 2007-ben Genfben létrehozott Eternal Tour Társaság azzal a céllal rendezi meg évenkénti vándorfesztiváljait,
hogy a korunkra oly jellemző kozmopolitizmusra irányítsa a figyelmet, ahhoz
kapcsolódó kérdéseket vessen fel, véleményeket, nézeteket ütköztessen. Mindezt
– a tudomány, a zene és a képzőművészet területén működő résztvevők bevonásával
– olyan rendezvények keretében teszi,
amelyekbe életkortól, iskolázottsági szinttől függetlenül, bárki bekapcsolódhat. Az első Eternal Tour Fesztivált 2008-ban
Rómában rendezték, a szeptember 3-án nyíló másodikra a svájci Neuchâtelben
került sor, az ezt követő színhely Jeruzsálem, míg a 2011-esé Las Vegas lesz.
A Centre d’Art Neuchâtelben (CAN)
szeptember 4-én nyíló kiállítás, a Périfériks
Európa kulturális hegemóniájára, illetve annak lassú, de jól körvonalazható
térvesztésére kíván rávilágítani. Már magának a tárlat kurátorának, Kader Attiának a személyében is
összegezdődik mindaz, amiről a résztvevő művészek szólnak, hiszen az 1970-ben
született Attia, aki maga is képzőművész, algériai származású francia, aki jelenleg
Berlinben él.
A kurátor olyan alkotókat hívott meg, akik maguk is a
művészeti élet „perifériáján”, a kortárs alkotások születésének és „felvirágoztatásának’” hagyományos központjaitól, New
Yorktól, Párizstól, Londontól, Berlintől távol (egyes esetekben demokratizmust
nélkülöző körülmények között), dolgoztak és/vagy dolgoznak. Olyan találkozás színhelye
e tárlat, amelynek célja nem a Kelet és a Nyugat, nem a fejlett és az
elmaradott országok kultúrájának szembeállítása, hanem éppen e kultúrák
keveredéséből, szövedékéből született alkotások bemutatása.
Az algériai festőiskola hagyományaiból,
a francia modernizmusból és a háború utáni német festészetből merítő algériai Driss Ouadahi saját, Algírban, Párizsban
és Düsseldorfban megélt életét, tapasztalatait sűríti festményeibe. A tunéziai Nicène Kossentini, ha nem is direkt, didaktikus
formában, de szintén beépíti alkotásaiba saját kultúráját, történelmét,
miközben egyik munkájával, a nyugati világ számára is sokat mondó politikai
üzenetet tartalmazó Myopie (Rövidlátás, 2008) című videójával azt
fejezi ki, hogy vannak, akik képtelenek meglátni azt, amit pedig látniuk kellene.
A kongói Jean Katambayi Mukendi kortárs
eszközökkel megfogalmazott, öreg kartonokból, elektromos drótokból készített szobraiban
jelen van az ősi, mítikus kultúra, míg a szintén kongói Sammy Baloji a legkorszerűbb alkotói eszközöket, a fotót és a
videót alkalmazza arra, hogy etnográfiai, urbanisztikai, építészeti képeken
keresztül, napjaink afrikai emberének
identitáskereséséről szóljon. A történelmi és építészeti tanulmányokat is
végzett guatemalai Dario Escobar installációiban,
ahol giccs és luxus, kézműves remekek és ipari szériában készült tárgyak, vallási
kellékek és a fogyasztói társadalom szüleményei keverednek egymással, a gyerekkorát
meghatározó keresztény filozófia és erkölcs, a gyarmatosítás kulturális és
etikai emléke fogalmazódik meg. A jelenleg
New Yorkban élő venezuelai Javier Téllez hiteles dokumentumokat fikcióval keverő videói a más-más okoknál
fogva periférián élőkkel, többek között illegális bevándorlókkal és szellemi
fogyatékosakkal foglalkoznak, Minnette
Vári videója, a Quake (2007) pedig a dél-afrikai nagyvárosok perifériáját dolgozza fel, ahol a nyugati
imperializmus nyomán létrehozott modern építészet szépsége keveredik az emberi
nyomorral. A francia Jean-Michel Pancin
az Utah és Nevada állam között fekvő Wendoverben töltött hosszabb időt, abban a
városban, amely számtalan atomkísérlet színhelye volt, amelynek kaszinóiba
mormonok ezrei költik el megtakarított pénzüket, és ahol 40 C° van nappal, -10
C° éjjel. Wendover no(s) limit(e)s
című albumának véletlenszerű találkozásokból született fotóin keresztül egy amerikai
város pszichológiai képe rajzolódik ki.
2009.
szeptember 5.–október 11.
Szerdától vasárnapig 14-18-ig látogatható
Centre d’art Neuchâtel
