Béatrice Josse, a metzi «49 Nord 6 Est» – Frac Lorriane (Fonds Regional d”Art Contemporain) kortárs művészeti gyűjtemény és központ igazgatója közös kalandra hívta Molnár Verát, aki ezt, az új kihívás minden benne rejlő kockázatának tudatában, el is fogadta. (Lám, a vállalkozó- és kísérletező kedv nem életkor függvénye!) Együttműködésük egy olyan kiállítást eredményezett, amely nemcsak élvezet a szemnek, öröm a léleknek, de alkalmat ad Molnár Vera munkájának új perspektívából megközelített bemutatására is, és hozzásegíti a látogatót a művész alkotói világának jobb megértéséhez.
Vera Molnár és Béatrice Josse szellemi egymásra találásának egyik sarkalatos pontja az volt, hogy a festészetet mindketten konceptuális művészetként fogják fel. Ennek megfelelően a papírra vagy vászonra rögzített kompozíció nemcsak átvihető a térbe, de arra is lehetőséget ad, hogy azt a transzponálást ne maga művész, hanem helyette másvalaki végezze el. Eképpen született meg Molnár Vera életének első ilyen monumentális méretben megvalósított «wall paintingje», a Perspective inversée 2., 1957/2007/2009. Amint azt a dátumok jelölik, a kiindulóötlet, az eredetileg kézzel festett és rajzolt vázlat, 1957-ben született. Ezt Molnár Vera 1981-ben, számítógép igénybevételével újrarajzolta, és akkor alumíniumlapra, majd 2007-ben vászonra ültette át. A most létrehozott, felnagyított alkotás egy teljes terem összes falainak több mint kétszáz négyzetméternyi felületét foglalja el. « Videóról időről időről láthattam, hogy alakul a munka, majd az eredményt is, és ez megóvott a aggodalomtól, a váratlan meglepetéstől, az esetleges megrázkódtatástól, csalódástól, de amikor a helyszínen megláttam, mégiscsak meglepő volt a hatása » – mondja a művész. Valóban, a teremben állva, valami különös vonzóerő érződik; úgy tűnik, mintha az alkotás be akarná kebelezni a nézőt : sugárzik, vonz, áthat. A Perspective inversée 2 szinte egyedülálló munka, Molnár Vera szavaival, « törvénytelen gyerek » a művész eddigi œuvre-jében: a képen az egyenes vonal lépésenként, egyre határozottabb ívben hajlított vonallá válik, « és ez a geometrikus absztrakt « titkos törvénykönyve » szerint szigorúan tiltott. De mennyire izgalmas dolog egy kicsit letérni az egyenes útról !» –
A Trapèzes penchés á droite, 1987-88/2009, jobbra dőlő, vörös trapézokból létrehozott, három falon, frízszerűen végigfutó kompozíciója a negyedik falon látható, négy darabból álló kollázssorozat felnagyított verziója. Ritmusa van, mozdul, él. Molnár Vera számára a vörös szín számtalan árnyalatát sokféle vizuális élmény, a gyerekkor pipacsainak, az orosz ikonoknak, a pompei mozaikoknak, Tiziano, Matisse vagy Bonnard festményeinek emlékképe teszi különösen kedvessé. A trapézforma pedig a művész egyik, időről-időre visszatérő motívuma, amivel azért foglalkozik különös érdeklődéssel, mert az «sem nem négyzet, sem nem téglalap ». Ahogyan maga Molnár Vera sem tartozik egyetlen meghatározott kategóriába. «Je me situe entre trois «con»: les conceptuels, les constuctivistes et les computers»1. Mint ismeretes, a számítógép évtizedek óta meghatározó alkotóeszköze Molnár Verának, amit azért tart fontos segítségnek, mert – ismét az ő szavait idézve – «a számítógép segít felszabadulni a festészet megrögzött tradícióinak súlya alól».
A Promenade (presque) aléatoire (Majdnem esetleges séta) nem a mostani alkalomra készült, friss alkotás, hanem 1998-99-ben született, és a Frac-Lorraine tulajdona. Ez esetben a papír és a vonalrendszert megjelenítő nyomdafesték feladatát szög és zsinór vette át: a rajz háromdimenziós installációvá alakult. A zsinór alkotta vonal nem lineáris, hanem valami olyasféle utat jár be, mint a művész gondolatai: néhány lépés előre, megtorpanás, visszalépés, újabb lépes előre, egyhelyben topogás, elindulás, de a végső eredmény mégiscsak az előrehaladás: «Azt is mondhatnám, hogy ez az önarcképem!»
A párhuzamosan itt látható másik kiállítás résztvevőjét, Amélie Dubois-t több generáció választja el Molnár Verától, hiszen mégcsak huszonhat éves, és munkájukban is csak annyi a közös, hogy Amélie Dubois szintén számítógéppel dolgozik. Nála azonban szó sincs festészetről, konceptuális művészetről, sokkal inkább játékos kísérletezésről. Az informatika eszközével egy éven keresztül, a Le Monde című napilap első oldalainak szavait, betűit alakította át zenei kottákká, míg egy másik munkájában, egy másik program segítségével, éppen megfordítva, a tizenöt éjszakán át rögzített derült égbolt csillagainak koordinátapontjait változtatta betűkké.
Cserba Júlia: Perspektívák és variációk (Perspectives et variations) címmel megnyílt Molnár Vera kiálltása Metz-ben
Béatrice Josse, a metzi «49 Nord 6 Est» - Frac Lorriane (Fonds Regional d''Art Contemporain) kortárs művészeti gyűjtemény és központ igazgatója közös kalandra hívta Molnár...