Egy pillanatig sem haboztam, amikor azt kellett eldöntenem, hogy a rendelkezésemre álló időt az Art Paris Art Fair vagy a Salon du dessin megtekintésére szánjam.
Nem mintha az Art Paris Art Fair nem érdemelne meg egy hosszasabb látogatást, de a Salon du dessin, a rajzok szalonja több szempontból is jobban vonzott. A méreteiben az Art Paris-nál jóval szerényebb Szalon a kiállított alkotások sokkal alaposabb, elmélyültebb tanulmányozására ad lehetőséget, a közönséget zömében múzeológusok, kutatók, szakértők, és sokkal inkább a hozzáértő vagy egyszerűen magáért a képzőművészetért lelkesedő, mint befektetői céloktól vezérelt gyűjtők alkotják, a kiállításra kerülő anyagok színvonalát pedig igen szigorú zsűrizés garantálja. Mindezen okokon túlmenően leginkább maga a műfaj az, ami odavonzott. A hosszú időn át mostohagyerekként kezelt, és még napjainkban is sokak által másodlagos értékűnek tartott papírmunka, gyakran a « nagy mű » minden lényegeset magában rejtő csírája, a születés izgalmát magábafoglaló alkotófolyamat fontos eleme, a célhoz vezető út egyik állomása. A rajz lehet alaposan átgondolt, aprólékosan kimunkált alkotás, de testet ölthet benne a művészben lappangó érzések, gondolatok ösztönös felszínrejutása is. Intim műfaj, amelyben olyan mélységek tárulnak fel, amelyek szinte személyes kapcsolatba hozzák a nézőt a művésszel. Mindezek figyelembevételével, anakronisztikusnak tűnik, hogy a Szalon helyszíne a pénz világát megtestesítő Tőzsdepalota (Palais de la Bourse), de talán épp itt és így érthető meg igazán, hogy miben rejlik az időtálló, igazi érték.
Az idén huszonegyedik alkalommal megrendezésre került Salon du dessin harminckilenc résztvevője közül huszonegy galéria külföldről érkezett. A reneszansztól napjainkig született alkotások közül számos olyannal találkozhattunk, amelyek a legtekintélyesebb múzeumokban is helyet kaphatnának, sőt lehet, hogy kapnak is, hiszen azok vezetői is előszeretettel « vadásznak » a Szalonon. Nem lenne meglepő, ha hamarosan valamelyik múzeum falán tünne fel például Jean-Honoré Fragonard vagy Antoine Watteau alkotása az Agnew’s Gallery, illetve a Galerie Jean-Luc Baron ajánlatából, de Victor Brauner három bambuszra festett guas-és tollrajza, Degas 1906-08-as Törülköző nője (Galerie Brame & Lorenceau), de Francis Picabia tussal és színesceruzával rajzolt, több síkban szerkesztett hármas portréja, a Transparence, Léon Tutundjian 1928-as absztrakt kompozíciója (Galerie Jean François Baroni), és Egon Schiele több lebilincselő rajza (Wienerroither & Kohlbacher) is hasonló sorsot érdemelne.
Külön ki kell emelni George Grosz akvarelljét, a The blind mant az amerikai Richard Nagy Gallery standjáról. Az 1924-ben készített képen együtt szereplő önelégült katonák, a vak koldus és a csecsemőjét sétáltató anya a háború súlyos következményeit jól ismerő Grosz művészi módon kifejezett figyelmeztetése a felelőtlen világ számára.
A Galerie Applica-Prazan Jean Dubuffet és Jean Michel Atlan művei mellett még egy rendkívül ritkán fellelhető, ezért már sok kiállításon bemutatott, lenyűgöző alkotást, Otto Freundlich 1921–1922-ből származó pasztelljét, a Kosmische Auge-t mutatta be.
A Galerie de France Sam Safran és Nancy Spero rajzai mellett Reigl Judit eddig ismeretlen, 1965-ben készített sorozatából, a Zenére készült írás négy darabját állította ki. Reigl Juditon kívül három másik magyar származású művész szerepel a Szalonon: Bokor Miklós a Galerie Ditesheimben, Szenes Árpád és Hantai Simon a Galerie Berès-ben.