Május elejétől június közepéig, tíz helyszínen állítanak ki pályakezdő képzőművészek Budapesten, plusz megvalósul egy csoportos tárlat is az első Küszöb Fesztivál keretében. Önmagában jól jellemzi a helyzetet, hogy ez igazi hírértékű esemény lehet. A Küszöb Fesztivál ugyanis pont azért jön létre, mert reagálni kíván arra a helyzetre, hogy egyre kevesebb a kortárs kiállítás, pályakezdők kiállításait pedig nagyítóval kell keresni. A Küszöb egész folyamatát Don Tamás kurátor fogja össze, az előkészítéstől a pályázáson át a megvalósításig. A projekt részleteiről kérdeztük.
artPortal (aP): Miből ered a Küszöb Fesztivál ötlete?
Don Tamás (D.T.): Képzőművészet-elmélet szakra jártam a Képzőre, mesterszakon arról írtam a szakdolgozatomat, hogy a magyar pályakezdő művészek hogyan tudnak integrálódni a kortárs képzőművészeti intézményrendszerbe. Ahogy befejeztem az írást, egyértelművé vált számomra, hogy szeretnék ezzel a témával foglalkozni az elkövetkező években. Viszont arra is rájöttem, hogy sokkal jobban szeretek projektalapon gondolkodni, mint tanulmányokon keresztül.
Időközben úgy alakult, hogy két éven át az FKSE vezetőségi tagja voltam egészen 2017 decemberének közepéig, emellett pedig másfél éve a Labor bizottsági tagja vagyok. Mikor a Laborba kerültem, felvetettem, hogy milyen jó lenne, ha az intézmény azon törekvése, hogy pályakezdő művészeket kiállítási lehetőséggel támogatunk, nemcsak a Labor Galéria terére korlátozódna. Annál is inkább, mert az elmúlt évek kultúrpolitikai eseményeinek hatására egyre inkább beszűkült azoknak a helyeknek a száma, ahol egy fiatal művész egyéni kiállítással rukkolhat elő. Ebből kiindulva megkerestem különböző intézményeket, hogy volna-e kedvük együttműködni a Laborral, és ennek keretében évente egyszer befogadnák-e egy pályakezdő művész egyéni kiállítását.
Amikor ezzel turnéztam a különböző galéria- és intézményvezetőknél idén nyáron, akkor Oltai Kata azt vetette fel, hogy mennyire izgalmas lenne, ha az intézményekben megvalósuló projektek egy adott időszakban realizálódnának, így láthatóbb volna a kezdeményezés. Nagyon megtetszett nekem ez a felvetés, ezért elkezdtem azon dolgozni, hogy összehozzunk egy olyan fesztivált, ami összefogja az intézményeket, és ezt a pályakezdés körüli mizériát tematizálja. Ezzel együtt pedig lehetőséget biztosít arra, hogy fiatal képzőművészek kilépjenek a reflektorfénybe.
aP: Tudnád definiálni, hogy mit értesz pályakezdő alatt?
D.T.: A szakdolgozatomat Mélyi Józsefhez írtam, ezért vele sokat gondolkoztunk arról, hogy hogyan lehetne definiálni a pályakezdést. Megnéztem különböző hivatalos definíciókat, és ezeket próbáltam adaptálni a képzőművészeti helyzetre. Épp ezért nem a korosztály tekintetében húztam meg a határvonalat, mert nagyon változó, hogy ki hány évesen kezd a Képzőre járni, hanem a diplomázás utáni első öt évet számítottuk ennek.
aP: Mikor és milyen helyszíneken valósul meg a Küszöb?
D.T.: Rengeteg intézményt kerestem meg, végül tíz helyszín vesz részt a projektben: aqb, FKSE, FERi, ISBN, Labor, Liget Galéria, MÜSZI Közért, MŰTŐ, Pince, Telep Galéria. Itt tíz egyéni kiállítás valósul meg. Január 7-ig lehet pályázni, és január végén hirdetünk eredményt. A fesztivál maga május elejétől nagyjából június közepéig tart majd, az intézményekben három-négy hetes kiállítások lesznek.
Lesz egy “központi kiállítás”, amit én fogok kurálni. Ez egy csoportos projekt, amely jelenleg Terápia címen fut – bár, mint megtudtam két, a projektben résztvevő, szintén pályakezdő pszichológustól, a terápia nem megfelelő kifejezés erre, talán az önismereti csoport kifejezés áll a legközelebb hozzá. Szeptember óta havonta egyszer, tíz fiatal művésszel, valamint Szabolcsi Dávid és Szekeres-Gaál Bence pszichológusokkal töltünk el egy délutánt. Ezeken a találkozókon személyes, a művészetet érintő problémákon keresztül megpróbálunk rendszerszintű nehézségekre rávilágítani. Februárban lesz az utolsó ilyen alkalom, utána pedig felkészülünk a kiállításra. Mindenki készít majd egy művet, ami a saját élményeit sűríti össze a terápiával kapcsolatban. Emellett szeretnénk olyan javaslatokat kidolgozni, amelyek a szubszidiaritás elve alapján működnek. Azaz nem felülről jövő segítséget igénybe véve – tehát nem az MMA forintjaival a zsebünkben –, hanem azt megvizsgálva, hogy a saját meglévő struktúráinkat, kapcsolati hálónkat és a nagyon szűkös pénzügyi lehetőségeinket hogyan tudjuk úgy hasznosítani, átcsoportosítani, hogy egy működőképesebb intézményrendszert csináljunk ebből a romhalmazból.
aP: Ha már szóba került a finanszírozás: milyen költségvetéssel dolgozik a Küszöb Fesztivál?
D.T.: Na, ez egy nehéz kérdés. A kiindulópont az volt, hogy akár nulla pénzből is megcsináljuk ezt a projektet. Az elmúlt hónapokban rengeteg emailt írtam különböző cégeknek, hogy támogassák a fesztivált. Az egyik cég – a nevét most nem mondanám, mert folyamatban van a szerződés aláírása, és még nem egyeztünk meg arról, mikortól és hogyan nevezhetem meg őket a sajtóban – egymillió forinttal fogja támogatni a Küszöb Fesztivált, ami egy szuper dolog. Ebből a pénzből már meg lehet csinálni a tíz (illetve a központi kiállítással együtt tizenegy) kiállítást, de szeretnénk egy kiadványt is, amely a kiállítások dokumentációit, ezeket kísérő elméleti szövegeket, illetve a szakdolgozatom tanulmánnyá rövidített, frissített verzióját tartalmazná. Ehhez további forrásokat keresünk.
aP: Milyen típusú kiállításokkal lehet pályázni?
D.T.: Mivel nagyon különböző terekben lehet a projekteket megvalósítani, ezért mindenkinek azt javaslom, hogy olyan anyaggal pályázzon, ami ezekhez a terekhez idomulni tud. Azt követően, hogy a zsűri kiválasztja a tíz győztes projektet, a pályázókkal közösen döntik el, hogy ki melyik intézményben állít ki.
aP: Miért döntöttél úgy, hogy csak egyéni kiállítással lehet pályázni?
D.T.: Úgy látom, hogy egyre kevesebb olyan intézmény van, ahol egy fiatal művésznek önálló kiállítása lehet, és ha akad is ilyenre példa, sok esetben elsüllyed a kiállítások között, amelyek hétről-hétre nyílnak Budapesten. A Küszöbbel olyan figyelmet szeretnénk generálni, amelynek köszönhetően ki tudnánk lépni a szűken vett szakmai közegből és a kortárs kultúrára fogékony emberek is felfigyelhetnének erre az egész problémakörre. Ugyanakkor nyilván nem csak a fiatal művészeket sújtja ez a (kultúr)politikai és intézményrendszeri nehézség, amely az elmúlt éveket meghatározza, hanem a művészeti szcéna egészét. Ha a fiatal művészeknek megkönnyítjük a pályaindulást, nagyobb eséllyel tudnak olyan eredményeket produkálni, amelyek a szakmai előmenetelüket, nemzetközi színtérre való eljutásukat is segíti.
aP: Mi a víziód a Küszöb Fesztiválról?
D.T.: Nem egyszeri alkalomként tekintek rá, hanem fenntartható dologként képzelem el. Ideális esetben kétévente kerülne megrendezésre. Ez most egy úttörő, első próbálkozás lesz, aminek a végén leszűröm majd a megfelelő konklúziókat, és azok alapján fejlesztem majd tovább. A tíz együttműködő intézmény vezetőivel is igyekszem minél többet konzultálni a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Akkor lennék elégedett, ha minél többen pályáznának január 7-ig. November végén szerveztünk egy kurátor-művész villámrandit, amire bárki jelentkezhetett, aki a pályakezdő kategóriába beleesik. Lőrinczy Lia, Hitka Lili és Kormos Zsófi voltak ebben segítségemre, az esemény pedig a 2B Galériában valósult meg, és több mint negyvenen jöttek el rá. Szerintem ez tök jó visszajelzés arra, hogy a fiatal művészeknek szükségük van ilyen kezdeményezésekre.
Nyitókép: Trashbook (Biró Dávid, Dobokay Máté) a Kunstküche sorozatban, Labor Galéria, 2017. Fotó: Bilák Krisztina
