Csizmadia Alexa: Azért a víz az úr

A festészet haláláról szóló hírek bizonyos ciklikussággal időről időre lábra kapnak, miközben a festészet köszöni jól van. Épp csak úgy viselkedik mint valami vírus; állandó mutációban van, hogy a művészeti áramlatok kitermelte antitesteket legyőzhesse. Szász Sándor tájképei is egyfajta evolúció szülöttei. A festő korábbi képeinek tanulsága szerint kiindulópontja a romantika festészete, ami új alapokra helyezte az ember és a táj kapcsolatát, és bevezette a fenséges (sublime) fogalmát. Tavalyi, Fészek Galéria-beli kiállításán Szász Sándor a romantika örököseként annak egyik központi problémáját; a fenséges megtapasztalásának leírhatatlanságát és ábrázolhatatlanságát fogalmazta újra. S míg ezeken a festményeken a művész a hegycsúcsok irányába, felfelé tekint, új, Dovin Galériában bemutatott képein tekintete leféle, a víztükör felé fordul. A horizont eltűnik, a képkivágások beszűkülnek. Mintha csak a művész felhagyott volna azzal a korábbi törekvésével, hogy a romantika idealizmusával közelítse meg az ember természet iránti kiszolgáltatotságát. A nagy, levegős tájképek helyett, kis, szinte klausztrofóbikus tereket ábrázol. A festmények ugyanazt a tájrészletet fogalmazzák újra, a szerialitás mintegy felerősíti hatásukat és arra is utal, hogy a művész koncentráltan próbál valaminek a gyökeréig hatolni. A megfestés különféle módozatai nemcsak az ábrázolásra tett kísérletek, hanem festéstechnikai ujjgyakorlatok is. A vízből kimeredő karók a ritmus elemét csempészik a képekbe, ugyanakkor megnyitják az utat az absztakció felé való elmozdulás irányába.
Örvénykamra című Dovin Galériában látható kiállításával az élesdi művésztelep plein art hagyományokat követő csoportjához kapcsolódó Szász Sándor mintha menekülési útvonalakat jelölt volna ki, melyek mentén a XX. század festészeti vívmányaival a tarsolyában  a XXI. századba léphet át.
(Megtekinthető: július 1-ig.)