Csizmadia Alexa: Objektek a Miskolci Galériában

A Miskolci Művésztelep az egyik leginspiráltabb hazai műhely, ahol nyaranta egy-egy meghatározott tematika magas labdáját dobják fel, s erre reflektálnak a meghívott alkotók.
Ezúttal az objekt-et járták körül a szó szoros értelmében is, hiszen a szobrászat, konceptuális művészet és az installáció határmezsgyéjén meghúzódó objekt egyik legjellemzőbb tulajdonsága a körüljárhatóság azaz térbeliség. A művésztelepen készült új művek a Miskolci Galáriában láthatók. Tarr Hajnalka posztamensekből épített Tetris címmel installációt; a galéria egyik falát betöltő munka mintha szétfeszítené a tér által nyújtott kereteket, s ez sajátos módon azt is kihangsúlyozza, hogy nagyobb és izgalmasabb az anyag, mint a rendelkezésre álló tér. Karácsonyi László Attila egyik munkája az előcsarnokban kapott helyett, a táncoló plüss szamár és mellé helyezett kinagyolt kőszobra a populáris kultúrát és az ún. magasművészetet helyezi közös platformra, akárcsak a pop art művészei, bár Karácsonyi kevésbé veszi komolyan magát. Bikiniszett a targoncás nőjének című munkáját a ruhatárban „rejtegeti”. Kokesch Ádám pszeudo térfigyelői természetüknél fogva méginkább belesimulnak a térbe, így aztán inkább ők figyelnek bennünket, semmint mi őket, akárcsak a valódi ipari kamerák esetében. Tarr Hajnalka másik kiállított munkája egy ytong téglákból kifaragott hegy, sziklás kopársága akár a Tátra hegycsúcsait is mintázhatná. A geológiai megközelítés és a kiállítótérben való prezentáció kombinációja lehetővé teszi, hogy egy hegyet (a hegyet) mint szobrot közelítsük meg, ezzel relativizálva megszokott tájbavetett nézőpontunkat és az időt. Karácsonyi kis szobormakettekből álló sorozatában neurotikus műemlékeket tervez egy neurotikus kor számára. Bronzszínű műanyag (?) katonái és bogarai kicsinységükben is heroikus habkő (?) alapokon próbálnak heroikusnak mutatkozni, akárcsak egy másik művében a csicsergő madarának fészkét megtámadni készűlő játék-katonák. Karácsonyi üdítően tágan értelmezi a ready made fogalmát. Szurcsik János a csónak sokrétű szimbólumrendszerét bontja ki, formai játékában a modernizmus és a burleszk irányába is tesz egy-egy tiszteletkört. Szász György kis enigmatikus szobrai relief szerűen mozognak a két és háromdimenziós lét között, üveglapon való prezentációjuk és falra szerelésük a két dimenzió felé billenti a mérleget.
A kiállítás tanúsága szerint az objekt műfaja fölött korántsem járt el az idő, olyan hívószónak bizonyult amely a reflexiók széles tárházát nyitotta meg. Formai és társadalomkritikai megközelítésekre egyaránt alkalmas, s mintha más médiánál sokkal inkább csábítana az iróniára.