Magyarország a reneszánsz évét ünnepli. Különös egybeesés, hogy a korszakkal foglalkozó kiállítások mellett a reneszánsz kor szelleméről a legtöbbet éppen egy olyan kiállítás árul el, amely szándéka szerint nem szellem-, vagy kulturtörténettel foglalkozik, hanem mintha a mélyen bennünk élő voyeurt akarná kielégíteni, és az egyik utolsó meglévő tabut, a halált, azaz a holttesteket tárja elénk. A VAM design-ban látható Bodies című kiállításnak nevezett vándorcirkusz retorikája ismeretterjesztésről beszél. A kiállítás főtanácsadója dr. Roy Glover szerint a kiállítás megtekintése során „Több mint 250 valódi emberi preparátum szemein, illetve szervein keresztül láthatjuk magunkat…” (sic) – az ismeretterjesztés afféle legitimációs farokként bukkan fel, amelyet a fehér köpenyes orvostanhallgatók statisztaként való szerepeltetése is aláhúz. De miféle ismereteket tudnak velünk megosztani a belső szerveiket feltáró korpuszok a génsebészet korában? Az ismeretek laikusoknak való átadásához valóban szükséges-e az emberi testek felhasználása, ami modellekkel is áthidalható lenne, meglehet egy efféle alternatív kiállítás nem vonzana nagy tömegeket.
A reneszánsz kulturális örökségének számbavétele során megkerülhetetlen az anatómia tudományának 16. századi kialakulása. A boncolás reneszánszbeli kultúrája a felfedezés kultúrája volt, melyben a művészek csakúgy mint a tudósok az emberi testbe hatoltak be, s azt büszkén mutatták fel a művészetben és költészetben éppúgy, mint a tudományban. A reneszánsz kultúrához kapcsolt éteri szépség és emberközpontúság mögött a boncolások sötét, brutalitással teli fejezete húzódik meg. A test látványosságként való bemutatása a 16–17. századra Európaszerte a városi kultúra részévé vált. A nagyvárosokban sorra épültek az anatómiai színházak, melyekben rangjuknak megfelő ülésrendben figyelhették az emberi test drámáját a fizetőképes polgárok. Míg az európai arisztokrácia a boncolások kifinomult esztétikáját élvezte, a köznép számára a nyilvános kivégzések szolgáltak szórakozásul. A tanulmányozott testek a legmegvetettebb rétegből kerültek ki, legtöbbször a kivégzőhelyekről szállították azokat az anatómiai színházakba. Egy 1752-es angliai rendelet a boncolást afféle halmazati büntetésként rótta ki az elítéltekre. A 18. század végére megnövekedett a korpuszok iránti kereslet, a krízist leginkább az angliai „Resserectionists” (hullarablók) tevékenysége szemléltette. A testeknek immár piaci értékük volt, megnövekedett az exhumálástól való félelem, egy új törvény pedig a nincstelenek és az öngyilkosok holttesteit is kiszolgáltatta az anatómusoknak.
A német Günther von Hagens professzornak, a Heildelbergi egyetem anatómia professzorának nem okoz nehézségeket a testek beszerzése, átlagosan naponta öten hagyják testüket a professzor intézetére. Hagens 1977-ben szabadalmaztatta a plasztinációnak nevezett mumifikáló eljárást, melynek során a testnedveket műanyagokkal helyettesíti, majd a korpuszokat rendszerint teátrális pozíciókba merevíti. A testek egy részét a Bodyworlds című kiállítás(ok) keretében 1995 óta mutatja be világszerte. Tevékenysége azonban sokak érzékenységét sérti. A sajtó előszeretettel nevezi a professzort modern Frankensteinnek, Günther Grass pedig „új Mengelé”-nek titulálta honfitársát. Amikor a német FAKT magazin megpróbálta felkutatni, hogyan kerülhetett 56 novoszibirszki elmegyógyintézetben elhunyt beteg teste a professzor gyűjteményébe, Hagens nem tagadta a vádakat, csak azt cáfolta, hogy a novoszibirszkiek maradványai a kiállítás részét képeznék. Későbbi nyilatkozatainak tanulsága szerint azonban „előkerültek” a dokumentumok, melyek szerint mindegyik preparátum még életében hozzájárult testének tudományos célra való felhasználásához. A Kirgizisztánban és a kínai Dalianban is intézeteket fenntartó von Hagenst kínai preparátumaival kapcsolatban azzal vádolták, hogy kivégzésekről vásárolta a testeket. Hagens, aki bevalotta, hogy néhány általa feldolgozott test esetében a halál oka fejlövés volt, azóta krematóriumban semmisíttette meg kínai preparátumait és azóta sem „használ” kínai holttesteket, mivel ottani „beszállítói” nem bizonyultak elég megbízhatónak. A Bodyworlds kiállítást annak különböző helyszínein többször próbálták bezárni, vagy bemutatását megakadályozni, ez azonban soha nem sikerült, mert jogi értelemben nem lehetett rajtuk fogást találni. Az emberjogi szervezetek érveivel szemben a professzor kezében lévő legnagyobb fegyvertény éppen a donorok nyilatkozata, ami legitimálja a kiállítást, a testek közszemlére tételét.
Dr. Sui Hongjin von Hagens Daliani intézetének business managere volt, néhány évvel ezelőtt azonban saját intézetet alapított, melyben von Hagens szabadalmát, és sok esetben „kompozíciós technikáját” is a feltaláló engedélye nélkül felhasználva tartósít testeket, melyeket az Atlantai Premier Exhibitions Bodies címmel mutat be a világ különböző országaiban. A kiállítás a preparátumok minőségét tekintve messze elmarad von Hagens és csapatának kezei közül kikerülő munkáktól, az általuk képviselt minőségnek csak 30–40%-át hozzák, aminek technikai okaira von Hagens website-ján tételesen kitér. Az egykori kollégákból riválisok lettek, két konkurens kiállítással járva a világot. A plasztinációs eljárással tartósított testeket és szerveket bemutató Bodies kiállítás kommunikációja mindenesetre nem használja a „plasztináció” szót, ami utalhat arra, hogy a szabadalmat nem jogosultan használják. A kiállítást Prágában bojkottálta az anatómusok társasága, mert elterjedt a hír, hogy az kínai politikai foglyok testét is tartalmazza. Több amerikai államban a plaszinált testek importjának betiltásával próbálták megelőzni a kiállítás bemutatását és az emberi jogi aktivisták várható tiltakozását. Az amerikai klinikai anatómusok társasága ugyancsak bojkottot hirdetett meg etikai alapon. Magyarországon a SOTE Anatómiai Intézetének igazgatója a kiállítás fővédnökének szerepét tölti be.
Kínában az emberi jogok helyzete hosszú ideje aggodalomra ad okot. Shanghai a szervátültetések központja lett, ahol a kiszivárgó hírek szerint rendőri vezetők kivégzettek szerveivel kereskednek. A gyakorlatról több, Amerikában élő kínai orvos vallott a Képviselőház Emberi Jogi Bizottságának meghallgatásain. Az Amerikai ABC TV csatorna oknyomozó riportere 2008 tavaszán a Bodies kiállítás hátterének felkutatására indult Kínába. A Premier Exhibitions állítása szerint a testeket a Daliani Orvosi Egyetemtől vásárolják, ahol azonban semmit nem tudtak a dologról, ellenben a riporter az egyetem közelében egy hasonló nevű profitorientált cég műhelyében megtalálta a kérdéses szállítót. (Tehát az nem a Dalian Medical University Plastination Centre, hanem a Dalian Medi-Uni Plastination Co Ltd) Az amerikai riportert rövid úton kitessékelték, azonban informátoroktól megtudta, hogy a testek egyharmadának az eredete kérdéses, olyan volt dolgozóval is beszélt, aki azt állította, hogy kivégzésekről szállította a műhelybe a testeket. A hírt alátámasztó fotók is napvilágot láttak. A kínai kormány 2006 óta törvényileg tiltja az emberi testek kereskedelmi forgalmát. A Bodies kiállítás anyaga a szállítólevelek szerint „Oktatási segédeszközként használt műanyag modell”-ként hagyta el Kínát, ezzel szemben a promóció során hangsúlyozzák, hogy a megfelő tisztelettel kezelik az elhunytak testét, illetve szerveit. A Premier Exhibitions elnöke tagadta a kivégzettek felhasználásáról szóló vádakat, állítása szerint minden modelljük még életében hozzájárult testének orvosi célú felhsználásához, vagy ismeretlen, nem keresett holttest volt, melynek felhasználását a kínai törvények lehetővé teszik.
A Dalian közelében található számtalan kényszermunkatábor, a Kínában gyakori kivégzések és rendőrségi korrupciók, az ehhez kapcsolódó nagy volumenű szervkereskedelem, az 1999 óta kegyetlenül üldözött Falun Gong gyakorlók ezres nagyságrendű halálra kínzása, és ezzel párhuzamosan a másik oldalon a Bodies kiállításon látható fiatal vagy középkorú, a tájékoztató szerint természetes halállal elhunyt preparátumok, elsősorban férfiak … mindezek a látszólag egy irányba mutató tények hosszú ideig tápot adhatnak a kiállítással kapcsolatos találgatásoknak és kényelmetlen érzéseknek.
A látványosság Deborgi társadalmában mindeközben kiváncsian bámuljuk a másik testét, műanyaggá keményített szerveit, és görcsös igyekezettel próbálunk behatolni a test intim sötétjébe éppúgy, mint reneszánsz korban élt őseink. És miközben tán azt képzeljük, hogy ismereteinket pallérozzuk, valójában lehet, hogy csak katasztrófaturisták vagyunk.
Csizmadia Alexa: Tetemrehívás
Magyarország a reneszánsz évét ünnepli. Különös egybeesés, hogy a korszakkal foglalkozó kiállítások mellett a reneszánsz kor szelleméről a legtöbbet éppen egy olyan kiállítás...