Szüts Miklós Bartók 32 Galériában bemutatott kiállításának visszafogott színű akvarelljei a nagy huszadik századi melankolikus, W. G. M. Sebald prózájának tökéletes képi átültetései.
Ahogy J. L. Borges írta, mindenki maga teremti meg az elődeit. Szüts ezúttal Sebald mellé helyezi alapköveit, akit kritikusok és művészek egyre gyakrabban idéznek. Központi figurává válása talán annak köszönhető, hogy a posztmodern korszakát mintegy figyelmen kívül hagyva a huszadik század nagy humanistáihoz vezet vissza.
Sebald olyan szerző aki gyakran használja az utazás erős metaforáját, s akinek írásaiban szokatlanul nagy hangsúly kerül a vizualitásra. Labirintus-szerű műveibe gyakran emel be (régiségüzletekből beszerzett) szürke fotókat, hogy összemossa a fikciót és a valóságot.
Szüts képeiben a sebaldi utazás meditatív állapotát teremti meg, melyet egy közép-európai hontalanság vagy otthonkeresés is átitat. A tények és a fikció határa viszont Szütsnél is éppen úgy lebegtetve marad. A festő bevallottan gyakran használ fotókat képei kiindulópontjaként. Ha a fotó egy adott pillanat kikristályosítása, melyet, mint egy szíven szúrt szarvasbogarat, a rovargyűjteménybe helyezünk, a festmény éppen ellenkezőleg: nem egy kiélesített pillanatot szúr szíven, hanem kitágítja, mintegy univerzálissá teszi a megragadott pillanatot.
Ha ez az elmélet helytálló, akkor Szüts kiállítása nemcsak hommage, hanem Sebald művének továbbépítése a festészet eszközeivel.
Bartók ”32 Galéria
2011. 2. 22. – 2011. 3. 12.