A londoni Royal Academy Van Gogh halálának 120.
évfordulóján a festő vásznai és vázlatai mellet a hozzájuk kapcsolódó
leveleket is bemutatja, melyek eddig Hollandián kívül még sehol sem
voltak láthatóak.
A fennmaradt 900 levelet (csaknem 2000 oldalnyi anyagot)
nemrégiben új kiadásban publikálták. A londoni kiállításon a festő vázlataira
és munkamódszerére fókuszál, több kép mellett látható az arra volantkozó
levélrészlet, az eredeti leveleket pedig üvegvitrinekben mtatják be. Több
levelet, köztük a bátyjának, Theónak írt legutolsót felnagyítva
óriási kivetítőkön is prezentálják, minthacsak egy műalkotás lenne.
A
vérfoltos levél, melyet halála után kabátzsebében találtak nem búcsúlevél,
bár azt mérlegeli benne, van-e értelme az életének. Egy másik, ugyanazon a
napon írt de elküldött szintén Theóhoz szóló levél azzal kezdődik: „Nagyon
sok dologról szeretnék írni
neked, de ez a vágyam olyan szinten elhatalmasodott, hogy észre kellett
vennem az értelmetlenségét.” – majd később így folytatja: „Minden figyelmemet a
vásznaimnak szentelem. Szeretném ha olyan sikeres lehetnék mint néhány
festő akiket ismerek és tisztelek.” A levél tartalmazta a Mező című
utolsó festmény vázlatát is, amely ngyilkosságának helyszínét ábrázolja. A
kiállítás 40 levelet, 30 rajzot és 63 festményt tartalmaz, az egyik
festmény 1901 óta először kölcsönzött egy magángyűjtemény. A képek mellé
helyezett levélidézetek átértelmezik a látottak, valósággal vezetik a szemet.
Van Gogh rövid pályafutását lépésről lépésre, képenként és levelenként
mutatja be a kiállítás. A levelek betekintést nyújtanak az alkotás folyamatába,
a művész
szenvedélyesen ír egy bizonyos zöld színről ami elbágyasztja a szürkét, a
sárgáról ami a kobartkék mellet reményt jelenít meg és a földművesről
akinek alakját a táj maga formálja. A levek azt erősítik meg, hogy a
tévesen kialakított Van Gogh képpel
szemben a művész nem egy zavaros elme volt, hanem nagyon is józan és
szenvedélyes alkotó, aki elragadtatottan csodálta az őt körülvevő világot
és euforikus érzéseit képes volt olyan hévvel tolmácsolni, amilyen intenzitással
arra előtte egy művész sem volt képes, s talán azóta sem.
