Nyolc észak-koreai propagandaművészt kértek fel, hogy a Mao idejében megszokott ábrázolásmóddal a mai Kínát bemutató tárlathoz készítsenek festményeket. A projektgazda, a 20 éve Pekingbe áttelepült két brit, Nick Bonner and Dominic Johnson-Hill számára nem ismeretlen Észak-Korea. Bonner „turistautakat” szervez a külvilág elől elzárt kommunista népköztársaságba. Johnson-Hill jellegzetes kínai, főleg a propagandában használatos motívumokkal díszített ruházati webáruházat vezet, így mindketten belemerültek a propagandaművészet vizuális elemeibe.
A két brit vállalkozó által felkért észak-koreai művészek a klasszikus propagandaeszközök vegyítésével mutatják be a kortárs Pekinget. Műveiken Mao-zubbonyos figurák az olimpiai létesítményeket, az ultramodern, madárfészek alakú Nemzeti Stadiont, vagy a hatalmas üvegkocka Nemzeti Vízi Sport Központot mutogatják átszellemült lelkesedéssel. Az ígéret földjén, egy aranyló búzamező közepéből magasodik ki a CCTV (a kínai állami televízió) Rem Koolhaas által épített, kortárs szimbólummá vált központi felhőkarcolója, vagy éppen Mao-katonák egy karaoke bárban találják magukat.
A pekingi Design Hétre készült tárlat keserű abszurditását az adta, hogy a műveket festő észak-koreai művészek élőben sosem láthatták a számukra elképzelhetetlen modernségű Pekinget, fényképek alapján kerültek a vászonra a kortárs épületek, a csillogó bárok, az internet kávézók. Ez teszi még inkább autentikussá a 60-as, 70-es évekből a mai Pekingbe csöppenő szürke egyenruhás alakok elképedt lelkesedésének ábrázolását, hiszen rajtuk keresztül nyilvánulnak meg a koreai festők elképzekései, a számukra jelen pillantban illuzórikus jövőről.
Képek: http://koryogroup.com/blog