Elsőre nem is hittünk a szemünknek: átfogó, friss, kortárs nagykiállítás egy közintézményben? Ráadásul csupa fiatal, pályáralépő művész? Túl szép, hogy igaz legyen. Nem, valóban ez a helyzet, a debreceni MODEM tényleg abszolút friss, kortárs művészetet állít ki, és ezzel megtöri azt a folyamatot, amely az utóbbi években kirajzolódott, vagyis, hogy a közpénzen fenntartott nagy művészeti intézmények gyakorlatilag nem mutatják be a kortárs magyar mezőnyt. Az okokat most hagyjuk. Inkább örüljünk ennek a kiállításnak, amely valamiképp folytatja a Küszöb fesztivál és a Terápia által megkezdett tématikát. (Interjúnk a témáról Don Tamás kurátorral, aki a MODEM-es kiállításban is benne van, itt!) Pályára lépni: élmény és trauma egyszerre. Az első öt év? Valahogy túl kell élni, folyamatosan dolgozva, és akinek sikerült, az a pályan marad? Igen vagy nem. Nehéz mindezt megjósolni. Pláne most, amikor megkérdőjeleződött sok minden, amit korábban adottnak gondoltunk. Sok kiállító, sok kérdés és izgalmas mű. Debrecenbe kéne menni.
Kik? Bajkó Dániel, Balogh Viktória, Biró Dávid, Dobokay Máté, Erményi Mátyás, Ezer Ákos, Hordós Boldizsár, Kárándi Mónika, Kocsi Olga, Koller Margit, Kötöde csoport (Bozzai Dániel, Hoffman Boldi Tamás, Imre Réka, Máté Dániel), Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Leitner Levente, Sallay Dániel,, Makai Mira, Mihályi Barbara, Molnár Judit Lilla, Neogrády-Kiss Barnabás, Pálinkás Bence György, Pólya Zsombor, Radvánszki Levente, Rózsa Luca Sára, Schuller Judit Flóra, Szabó Menyhért, Szécsényi-Nagy Loránd, Szimán György, Timár Sára Erzsébet, Tóth Balázs Máté, Vékony Dorottya, Zellei Boglárka (Kurátorok: Don Tamás, Margl Ferenc, Sárai Vanda)
Hol? MODEM, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

Stúdió’18 – Szalon / A jövőt végképp eltörölni
Mintha csak a debreceni kiállításra felelne az FKSE hatvanadik születésnapjára megnyíló nagy kiállítás az MKE-n. Pályakezdők, és olyanok, akik régen voltak pályakezdők. A jövő, mint ismeretlen és veszélyeztetett faj. A „szalon” mint forma és probléma. Pikánsnak is ígérkezik ez a kiállítás, annál is inkább, mivel az Andrássy út végé, nem messze az MKE-től, ott áll az a művészeti intézmény, amely a „szalonokat” megpróbálta ismét feléleszteni, de csak a koncepciótlanság elfedésére szolgáló forma lett belőle. Lássuk, mit kezd a Stúdió a maga múltjával és jelenével. „A 2018-ban, újra reprezentatív helyszínen megrendezett éves kiállítás egyik vállalása, hogy megmutassa, az elmúlt évtizedekben milyen célok formálták, milyen együttműködések és fordulatok gazdagították, vagy éppen csorbították az FKSE közösségének életét…” Hát, lássuk!
Kik? Almásy Ivor, Asztalos Zsolt, Baranyai Levente, Barnaföldi Anna, Beöthy Balázs, Biró Eszter, Bodó N. Sándor, Bodóczky István, Bogyó Virág, Bori Om, Bögi Dia, Chilf Mária, Czank Ninetta, Czene Márta, Dénes Ágnes Dóra, Dobokay Máté, Donnák János, Ember Sára, Énzsöly Kinga, Eperjesi Ágnes, Erdei Krisztina, Erhardt Miklós, Esterházy Marcell, Fábián Erika, Fazekas Levente, Felsmann István, Fischer Judit, Flohr Zsuzsi, Fodor Dániel János, Fodor János, Andreas Fogarasi, Fridvalszki Márk, Gadó Flóra, Garami Richárd, Gerhes Gábor, Gombos Andrea, Gróf Ferenc, Gruppo Tökmag, Gwizdala Dáriusz, Győrffy László, Győri István, Halász Dániel, Halász Péter Tamás, Hecker Péter, Horváth Dániel, Horváth Robert Gideon, Ilauszky Tamás, Kaliczka Patrícia, Kárpáti János Iván, Katarina Šević, Keserue Zsolt, Kicsiny Balázs, Király András, Klájó Adrián, Kocsi Olga, Kovács Kristóf, Kozma Andrea, Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Lakner Antal, László Gergely (Tehnica Schweiz), Lima Victor, Lődi Virág, Magyar Fanni, Menesi Attila, Mécs Miklós, Mihályi Barbara, Molnár Ágnes Éva, Molnár Ráhel Anna, Monory Ráhel, Murányi Mózes, Nagy Csilla, Orbán György, Oth Viktória, Őze Eszter, Pacsika Rudolf, Papp Sándor, Pólya Zsombor, Randomroutines, Révész László László, Romvári Márton, Roskó Gábor, Rudas Klára, Salamon Júlia, Alexander Schikowski, Schmied Andi, Schuller Judit Flóra, Simon Zsuzsanna, Süveges Rita, Szabó Dorottya, Szabó Eszter, Szabó Ottó, Szacsva y Pál, Szalay Péter, Szemző Zsófia, Szigeti András, Szirtes János, Sztankovits Szilvia, Szuharevszki Mihály, Szurcsik József, Tibor Zsolt, Trapp Dominika, Tulisz Hajnalka, Váczi Lilla, Vályi Péter, Vándor Csaba, Varju Tóth Balázs, Várnagy Tibor, Vécsei Júlia, Wolsky András, Zalavári András, Závorszky S. Márton, Zékány Dia, Zsámboki Miklós
Hol? Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem, 1062 Bp. Andrássy út 69-71.
Mikor? szept. 13-tól

Nem, nem a jól ismert Yonderboi albumról van szó, és nem a Brexitről. Egy újrafelfedezésre (vagy talán első igazi felfedezésére) váró művészről, Fenyvesi Tóth Árpádról. A neoavantgárd egyik alkotója, aki olyasfalta elszigeteltségben élt és dolgozott, amelyben valamiképp mégis kapcsolatot tartott a kelet-európai művészettel. Elsősorban jugoszláv „vonalai” voltak, de hazaiak is, és a mail art révén mégiscsak benne volt egy valódi nemzetközi networkben, csoportban. Frissnek, frivollnak és saját korszakával teljesen szinkronban lévőnek hatnak munkái, amelyeket most az acb mutat be, ahogy mondani szokás, összes termeiben. A művész ezt a premiert már nem érthette meg, négy éve elhunyt. Színházi nyelven szólva: Zeitstück-ről van szó? Valamiképp igen, az akkori idők „kapszulája”, és magának a művésznek is a legtermékenyebb időszaka, a hatvanas-hetvenes évek fordulója körüli idő jelenik itt meg.
Ki? Fenyvesi Tóth Árpád
Hol? acb galéria, 1068. Bp. Király u. 76.
Mikor? szept 14-től
A nyitókép A megnyitón nem lehet kiállítást nézni c. sorozat része, és Király András How to pray! című kiállításán készült a Lollipop Factory Designer Shop-ban. Fotó: Erdei Krisztina