Dr. Czére Andrea, a Szépművészeti Múzeum tudományos
főigazgató-helyettese röviden válaszolt Sisa Józsefnek a múzeum
átépítésével kapcsolatban felvetett aggályaira.
Kedves József!
A lent idézett leveledre, és a körlevélhez csatolt tiltakozásodra a következőket tudom válaszolni:
Úgy gondolom, semmi esetre sem olyan mértékű beavatkozás az, amit a bővítés érdekében a múzeum előtt és a főhomlokzaton terveznek, hogy „tönkretenné” az összképet – ezt az általad mellékelt képek is illusztrálják. Ha a régi bejárat maradna az eddigi állandó használatban, a szűk előcsarnok nem tudná befogadni az ide érkező tömegeket, túl kicsi, ahogy azt az elmúlt évek tapasztalatai, az épület előtt sorbanállók mutatták. Ezért kell egy szélesebb és tágasabb bevezetés is az épületbe. A főlépcsőbe vájt bevágás ki- és bejárat lesz. Egyáltalán nem mindegy, hogy középen vagy oldalt történik a bevágás, oldalt ugyanis kevésbé hangsúlyos, kevésbé zavaró. A meghívásos tervezési versenyre beérkezett tervekből az ország kiváló építészeiből és művészettörténészekből álló grémiuma és az érintett intézmények főigazgatói választották ki a jelenlegi építészeti megoldást. Ezt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az Országos és Műemléki Összevont Tervtanács, valamint a Műemléki Tervtanács is tárgyalta és jóváhagyta. A beruházás előkészítésében több tucat szakember és építész vett részt 2005 óta, a terveken pedig jelenleg három vezető tervező és építésziroda cca. 30 munkatársa és mintegy 30-40 szakági tervező dolgozik – és mindegyikük arra törekszik, hogy a tervek a korszerű múzeumtervezés legmagasabb színvonalát képviseljék.
Emlékszünk, hogy más európai múzeumok kortárs bővítményei is sokak nemtetszését váltotta ki, később mégis bevált és elfogadott lett a változtatás. A régi főbejárat nem lesz funkciótlan – ehhez hozzásegít az új bevágás is – és nem kell hogy galambpiszok fedje. Mivel változnak az idők, az igények, a múzeummal szemben támasztott elvárások a közönség részéről, lépést kell tartanunk az élettel, és kissé megújítva kell megőriznünk a régi épületet.
Üdvözlettel:
Dr. Czére Andrea
tudományos főigazgató-helyettes
Szépművészeti Múzeum
Szerkesztőségünk várja a szakmai hozzászólásokat a témához az info@artportal.hu
email-címre